Keresett kifejezés: okai | Találatok száma: 11127 Új keresés

Nagyot buktak, akik elhagyták Budapestet

Jó hírek érkeztek a lakáspiacról, a KSH legfrissebb statisztikáiból kiderül, hogy a lakásárak tovább emelkedtek, ráadásul a növekedés gyorsul, a tiszta árváltozás 2015. első negyedévében 4,4 százalékos volt a használt lakások piacán. A drágulás azonban jelentős területi különbségeket mutat, a rekordot a Nyugat-Dunántúl tartja, ahol a községekben a használt lakások közel 10 százalékkal kerülnek többe, mint a megelőző negyedévben, de az ugyanezen régió megyeszékhelyein tapasztalható közel 8 százalékos drágulás is komoly eredmény. Az ellenpólust a dél-alföldi régió községei és városai képviselik, ahol 5 és 8 százalékkal csökkentek a fajlagos használt lakásárak. De szenved a budapesti agglomeráció is, ahol az árak 2015 elején estek, illetve az egyes agglomerációs szektorok fajlagos árai két kivételtől eltekintve alacsonyabbak, mint 2013-ban, és jelentősen elmaradnak a válság előtti szintektől.

Jóból is megárt a sok, de ez még nem - Honda Jazz

Sokáig - évekig - nagyon visszafogott volt a Honda az új modellek bemutatását illetően, de idén belehúztak. Kezdték az évet a Civic és a CR-V fazonigazításával, majd érkezett a Civic Type R, követte a régi nevű, de vadonatúj HR-V kis szabadidőautó, most pedig a Jazz is felsorakozott melléjük. És még nincs vége az évnek, jön a Honda jelvényes NSX, plusz egy meglepetés, ami szintén kétszemélyes lesz.

Befuccsolt a devizahiteles mesterterv - Máris itt az újabb menet

Hányszor hallottuk, hogy majd a devizahiteles elszámolás, illetve a forintosítást követő hitelkiváltási hullám fogja átrendezni a magyar bankrendszert! Nem mintha erre szerintünk égető szükség lett volna, mindenesetre most, a díjmentes hitelfelmondás lehetőségének lezárulta előtt néhány nappal már tényleg kijelenthető, hogy a nagy átrendeződés elmaradt. Egyes bankok épp úgy csalódtak az ügyfelek passzivitása láttán, ahogy maguk az ügyfelek a tavaszi devizahiteles elszámoló levelük tartalma miatt. Az elszámolás most másokkal folytatódik: augusztus 1-jével elindult, és szeptember 30-áig tart a forinthitelesek és a devizában törlesztők tájékoztatása, ettől az újabb menettől azonban még kevésbé várható a banki erőviszonyok átrendeződése. Most összefoglaljuk, hol is állunk a devizahiteles hitelkiváltási versenyben, és mit kell tudni az induló forinthiteles elszámolásról.

Magyarország megmentője adhatja meg a kegyelemdöfést az államcsődhöz

Michael Hasenstab neve valószínűleg keveseknek ismerős, ha azonban hozzátesszük, hogy a 42 éves fiatalember a Franklin Templeton alapkezelő alelnöke, akkor már talán többeknek derenghet, hogy hazánk legnagyobb hitelezőjéről van szó. Ukrajnában azonban valószínűleg nem ünneplik most a befektetőt, hiszen a hírek szerint az ő ellenállásán bukhat meg az egyezség a hitelezőkkel, így akár katasztrofális csődesemény is bekövetkezhet. Hasenstab egyébként a második negyedévben nem csökkentette ukrán kitettségét, viszont a lassan normalizálódó helyzetnek köszönhetően a korábbi nem realizált veszteségének egy részét sikerült eltüntetnie.

Csicsergett a Twitter - Ugrál az árfolyam

A Twitter közzétette az amerikai piacok zárását követően a második negyedéves számait: a cég átlagos havi felhasználói és az árbevétele is növekedett, ami szerepet játszott abban, hogy a nettó és az egy részvényre jutó eredménye jelentősen felülmúlja az elemzők várakozását.

  • A cég árbevétele 502 millió dollár volt, ami 61 százalékos növekedést jelentett év/év alapon, ráadásul, ha nem vesszük figyelembe a negatív devizahatást, akkor 68 százalékos növekedésről beszélhetünk.
  • Ezzel az eredménnyel nem csak az elemzők által várt értéket, de a cég által korábban adott 470-485 millió dolláros előrejelzést is sikerült felülmúlni.
  • A hirdetésekből (legfontosabb bevételi forrás) származó árbevétel 63 százalékkal növekedett.
  • A havi átlagos felhasználószám 316 millió fő volt, ami 15 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.
  • A nem az amerikai számviteli szabályok szerint számolt nettó eredmény 47 millió dollár volt, míg az egy részvényre jutó nyereség 7 cent. Mindkét soron sikerült felülmúlni az elemzői várakozásokat.

Még mindig különlegesek - Honda Civic és Civic Tourer

Az idő rohanását az is jól szemlélteti, hogy a Honda a még vadonatújnak ható 9. generációs Civic modelljét is megújította, annyi idő telt el a bevezetése óta. Az - Európában - 5-ajtós ferdehátú és kombi karosszériával, 1,6-os dízel, illetve 1,8-as benzinmotorokkal elérhető Civic továbbra is egy jó autó, egyedül a formájával nem barátkozott meg még mindenki.

Nem történt még ilyen az állami intézményeknél

Júniusban 28,5 milliárd forinttal 76,4 milliárd forintra csökkent a költségvetési szervek tartozásállománya a Magyar Államkincstár adatai szerint. A Portfolio gyűjtése szerint ekkora havi adósságcsökkenésre nem volt példa. A tartozások csökkenése várható volt, hiszen a kormány június elejétől kezdte rendezni a kórházak adósságát.

Sosem gondoltad volna: tovább csúsznak a görög tárgyalások

Hétfő helyett kedden indulhatnak meg technikai szinten a tárgyalások a görög hatóságok és a nemzetközi hitelezők között az új hitelprogramról - tudta meg az athéni hírügynökség a görög külügyminisztérium egyik magas beosztású tisztségviselőjétől szombat este. A hitelprogram részleteiről szóló hivatalos egyeztetések az eredeti tervek szerint pénteken kezdődtek volna, ám állítólag technikai okok miatt csúsznak a következő hétre. Hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett az időpontról, ugyanis a tárgyalásokat előkészítő egyeztetések még mindig folynak.

Megrázó ábrákon Magyarország jövője

A következő 45 évben 2 millió fővel csökkenhet a népességszám, minden harmadik ember 65 évnél idősebb lesz, a gyermekvállalás halasztása mögött ijesztő folyamatok húzódnak meg, a gyermektelenek aránya látványosan növekedni fog - és ez csak néhány a nemrégiben megjelent Demográfiai Portré főbb megállapításai közül. A KSH Népességtudományi Intézet által készített dokumentum néhány üzenete a vészharangok kongatásaként is értelmezhető, kérdés, hogy a döntéshozók mikor éreznek magukban késztetést a cselekvésre.

Növekvő munkanélküliség fenyegeti a feltörekvő piaci országokat

A feltörekvő piaci országokban az elmúlt hat évben folyamatosan csökkenő munkanélküliség az idei első negyedévben jelentős fordulatot vett, a látványos visszaesés ráadásul annak ellenére történt, hogy a fejlett világban tovább mérséklődött az állástalanok aránya - hívja fel a figyelmet a Financial Times.

Majdnem az adósságcsökkentés bajnokai lettünk Európában

Csak Görögországban csökkent a magyarnál nagyobb mértékben a kormányzati szektor GDP-arányos adóssága az elmúlt egy évben - derül ki az Eurostat szerdán közölt adataiból. A hivatalos statisztika szerint március végén 77,6 százalék volt a ráta Magyarországon, ami 4,7 százalékponttal maradt el az egy évvel korábbitól. Az adósságunk ezzel továbbra is elmarad az EU átlagától, melyet a görögök húznak fel leginkább.

Így reagáltak az elemzők az MNB mai meglepő döntésére

A piacot és az elemzők többségét is meglepte a magyar jegybank Monetáris Tanácsának mai döntése, amikor is a várt 10 bázispont helyett 15 bázispontos vágással folytatta, és egyben zárta le a kamatcsökkentési ciklust 1,35 százalékon. Összeszedtük, hogyan reagáltak az elemzők a lépésre.

Újra itt a nagy vita: mit kezdjen Európa a görög adóssággal?

Noha Európa vezetői a kezdetektől fogva vonakodtak attól, hogy - 2011-2012 után - ismét hozzányúljanak Görögország államadósságához, az elmúlt egy év görög kormányzati politikának köszönhetően ismét ott tartunk, hogy kénytelenek ismét elővenni a kérdést, ugyanis segítség nélkül az adósság ismét "fenntarthatatlan" pályára kerül. Az elkövetkezendő hetek, hónapok egyik nagy megoldandó kérdése lesz, hogy hogyan is valósuljon meg ez a "haircut" nélküli adósságrestrukturálás (hogy az eurózónának ne fájjon) úgy, hogy közben az masszív adósságkönnyítést eredményezzen (hogy az IMF-nek megfeleljen). De mit is jelent az, hogy fenntarthatatlan az adósság, és milyen módjai és fokozatai vannak az adósságkönnyítésnek? Restrukturálás vagy "reprofiling", van különbség? Cikkükben bemutatjuk, mi minden kerülhet bele a kalapba a következő hetekben.

Tőzsdén a PayPal - Itt a következő nagy sztori?

Megtörtént az eBay feldarabolása, így mától bárki megvásárolhatja külön az online fizetési megoldásokat kínáló PayPal részvényeit is. Az eBay jelenleg közel 81 milliárd dolláros cég, a leválasztás után az eBay 34, a PayPal pedig közel 47 milliárd dolláros cég lehet. De melyiket érdemes megvenni?

Senki nem költ annyit reklámra, mint ők

Bizonyára mindenki sejti, hogy mekkora üzlet van a reklámokban. De ha számszerűsítjük, egészen meglepődhetünk: tavaly csak az Egyesült Államokban közel 140 milliárd dollárt fordítottak reklámokra. De vajon ki költi a legtöbbet? A Business Insider összegyűjtötte a 10 legnagyobb költekezőt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.