Kína nem akar lassulni, inkább lazít!
Az egyéves betéti kamatlábat 25 bázisponttal, a hitelezési kamatlábat pedig 40 bázisponttal csökkenti a kínai jegybank - amely így próbálja elkerülni, hogy a gazdasági lassulás folytatódjon.
Keresett kifejezés: okai | Találatok száma: 11127 Új keresés
Az egyéves betéti kamatlábat 25 bázisponttal, a hitelezési kamatlábat pedig 40 bázisponttal csökkenti a kínai jegybank - amely így próbálja elkerülni, hogy a gazdasági lassulás folytatódjon.
Ugyan a második negyedév kiugró eredményeit nem sikerült megismételni a harmadikban, összességében azonban bizakodásra adhat okot a hazai logisztikai piac teljesítménye. Egyre több új területet adnak bérbe, a kihasználatlanság pedig jelentősen csökkent.
Az elmúlt napok híresője után a figyelem középpontjába került a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztérium, ugyanis jó pár kínos ügy a minisztériumhoz köthető. Néhány esetben nem magának kereste a bajt, ám néhány ügy a szakmai bizonytalanság miatt égett rá a minisztériumra. Cikkünkben tanulságképp felidézzük ezeket az ügyeket és közben bízunk benne, hogy a tárcának a jövőben sikerül elkerülnie a pofonokat.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 5 százalékos részesedést vásárolt a bukaresti tőzsdében, hogy segítse a romániai tőkepiac fejlődését - írja a Reuters. A tranzakció összértéke és a vásárlás módja nem került publikálásra.
Már idén eléri 2015 végére kitűzött pénzügyi célkitűzései nagy részét a Generali - jelentette be a társaság londoni befektetői napján Mario Greco, az olasz gyökerű nemzetközi biztosítócsoport vezérigazgatója. A magyar leánycég tulajdonosa már nem sokáig lesz részben cseh érdekeltség: néhány hónapon belül teljes egészében megvásárolják az olaszok. A biztosító árfolyama 1% körüli emelkedést mutat az olasz tőzsdén.
A lakáshitelezés és a lakáspiac nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz, ennek jelét a magyar lakáspiacon is számtalanszor láthattuk. A napokban körvonalazódott a legújabb devizahiteles csomag feltételrendszere, ezért aktuális megvizsgálni, hogy milyen hatásokkal kell a lakáspiacon számolni. Az aktualitást külön erősíti, hogy a lakáspiac éledezik, idén 15-20 százalékkal nagyobb forgalom várható, mint tavaly. A kérdés, hogy a lakáshitelezésben látható folyamatok támogathatják-e ezt a fellendülést. Az Otthon Centrum elemzésében megvizsgálja, hogy milyen lakáspiaci hatása lehet a devizahiteles csomagnak, illetve milyen más hitelezési kérdés befolyásolhatja a lakáspiac fellendülését. Csökkenő törlesztő részlet - csökkenő vagy növekvő lakáskínálat?
Ukrajna reméli, hogy a magyar hatóságok eleget tesznek a gázszállítások újraindítására vonatkozó ígéretüknek - közölte kedden a BruxInfo kérdésére válaszolva Andryi Koboljev, az ukrán Naftogaz elnök-vezérigazgatója. Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter szerint a szlovák-magyar gázösszekötő jövő év eleji forgalomba helyezése után nyílik lehetőség az ukrajnai szállítások felújítására.
Az ukrán válság és az amerikai "pénznyomda" leállása árnyékolja be a kelet-közép-európai térség gazdasági kilátásait az EBRD szerint. Ennek eredményeképp a növekedés két évtizedes mélypontra eshet.
Magyarországon a korrupció intézményesült, és egyre inkább központosult hálózatként viselkedik - mondja Fazekas Mihály korrupciókutató. A Cambridge-i Egyetem kutatója úgy látja, van ugyan még egy olyan intézményi kör Magyarországon, amelyik érintetetlen a korrupciótól, de megfigyelhető egy stabilan, állandóan korrupt csoport is. Azt illetően, hogy melyik lesz a domináns magatartás a jövőben, rossz irányba haladunk. Ha nem figyelünk, Paks a korrupció melegágya lehet.
Az utóbbi hetekben lezajlott emelkedést követően a nyári árfolyamcsúcsokat az OTP két euróban kibocsátott kötvénye is elérte. Az Opus és a Perpetual is azért kapott szárnyra, mert egyrészt a névértéken való visszahívás dátuma közeledik, másrészt viszont a bank megítélésében is pozitív változás állt be. Az alacsony kamatkörnyezetben a kötvényekre nagy a kereslet, viszont még a 90%-os árfolyam mellett is a 2016-os visszahívással számolva kétszámjegyű hozamot lehet elérni - véli Fellegi Tamás, az SPB Befektetési Zrt. befektetési tanácsadója.
A hétfőn megjelent utolsó fontosabb törvényjavaslattal gyakorlatilag eldőlt a lakossági devizahitelek sorsa Magyarországon. Sokan lehetnek azonban, akik elvesztették a fonalat az elszámolás és a forintosítás útvesztőiben, nekik próbálunk kedveskedni az alábbi összefoglalóval. Ádámnál és Évánál kezdjük, de ígérjük, gyorsan haladunk.
Hatályossá vált a jegybank határozata, amellyel visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét. Mindez megnyitja az utat a hitelszövetkezet végelszámolása vagy felszámolása, illetve a betétesek kártalanítása előtt - áll az MNB legfrissebb közleményében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményt adott ki az amerikai nagykövetség tegnap átadott, a hazai korrupcióval kapcsolatos kifogásait ismertető dokumentumára. Az alábbiakban ezt közöljük.
Genfben újfent kalapács alá került az a zsebóra, amely az eddigi világrekordot tartotta. A Henry James Supercomplication óráért a mostani vásárló 24 millió dollárt fizetett ki, amely 6 milliárd forint. A korábbi rekord 11 millió dollár volt, ezt 1999-ben adták meg érte. Az órát a 20. század elején egy amerikai bankár megbízásából készítették, és sokáig a legbonyolultabb óraszerkezettel büszkélkedhetett - írja a Times.
A forintosítással és a devizatenderrel kapcsolatos bizonytalanságokat követően, tegnap kissé erősödni tudott a forint a vezető devizákkal szemben. Ma viszont a feltörekvő piacokon inkább gyengülés látszik, ami pedig a forintra is újból nyomást helyezhet.
Az orosz jegybank bejelentette, hogy mától felszámolja a rubel kereskedési sávját, vagyis a fizetőeszközét szabadon lebegővé alakítja át. Ezzel még nem zárják ki, hogy devizapiaci intervenciót hajtsanak végre a jövőben, amikor a stabilitási szempontok azt megkívánnák. A lépésük nem meglepő annak a fényében, hogy az intervenciós politikájuknak folyamatos átalakítását láthattuk az elmúlt időszakban.
A befektetők kezdik észrevenni, mi minden folyik Magyarországon, így a politikai ügyek hatásai egyre inkább érezhetőek lehetnek a piacokon is. Igencsak részletes jelentésben fejtette ki véleményét a Nomura két globális piacokkal foglalkozó elemzője, Peter Attard Montalto és Dmitri Petrov a magyarországi politikai fejlemények piaci vonatkozásáról, melyben kielemzik a kormánypártot és szó esik az internetadóról, a külföldi kritikákról, a kitiltásokról, a korrupcióról, a norvég alapról, az EU-tagságról és az orosz kapcsolatokról is.
A lakásárak emelkedés előtt állnak, a hitelkondíciók kedvezőek, míg a bankbetéttel csak alacsony hozamok érhetőek el. Ezek tükrében elmondható, hogy aki 10 év múlva saját lakással szeretné megkönnyíteni gyermeke indulását az életben, vásárlása előrehozásával a jelenlegi feltételek mellett kimondottan jól járhat. Ha egy család most vásárolja meg az adott ingatlant, s a következő 10 év során bérbeadja azt, akár 7-9 százalékos hozamot realizálhat, szemben a hitel 6,8 százalékos THM-jével, vagyis egy pusztán hitelből finanszírozott lakásvásárlás is akár plusz hozamokat biztosíthat az új tulajdonosnak.
20 éves története alatt az Amazon gyakorlatilag csak ígéreteket tudott felmutatni, számottevő nyereséget nem. Eddig azonban úgy tűnt, hogy ez nem érdekli a befektetőket, hittek a cég alapítójában, Jeff Bezosban és elképesztően innovatív ötleteiben. Az árfolyam újabb és újabb csúcsokra száguldott, most azonban valami megváltozott.
Magyarország ma már elképzelhetetlen az Audi nélkül, ahogy a járműkonszern is elképzelhetetlen itteni tevékenysége nélkül - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Audi TT Roadster sorozatgyártásának hivatalos elindítása alkalmából tartott szerdai rendezvényen, Győrben.
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új...
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke...
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi...
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Baj van a hitelezéssel.