Amikor a globalizmus kifejezés az 1940-es években szélesebb körben elterjedt, a "hitlerizmus" szinonimájaként a nemzetközi szintű előnyök nem etikus módon történő hajszolására használták. Donald Trump és MAGA mozgalma távolról sem a globalizmus elutasítását képviseli, hanem annak eredeti jelentését tükrözi.
A világrendbeli változások miatt néhány hónap leforgása alatt átfordult az EU prioritásrendszere: mostanra az erősen szabályozott zöldítés felől, egyre inkább a lazított feltételrendszerű újrafegyverkezés felé leng ki az inga. Az Európai Bizottság nemrég a régiós felzárkóztatást célzó kohéziós források átirányítására is javaslatot tett, ami élesen eltér az erre elkülönített összegek eredeti céljával.
Március vége óta konganak a vészharangok: ismét polgárháborúba süllyedhet a 2010-es években már egy véres belső konfliktust megélt Dél-Szudán, a világ legfiatalabb, mindössze 2011-ben függetlenné vált országa. Az előző polgárháborút lezáró 2018-as békeszerződés célkitűzéseit még mindig nem sikerült megvalósítani, és időközben újra elharapózott a feszültség az elnök és az alelnök között, akiknek – illetve a mögötte álló törzseknek – a konfliktusa a korábbi fegyveres konfliktus kirobbantója is volt.
Donald Trump különmegbízottja, Keith Kellogg tábornok egy háború lezárását célzó javaslat részeként felvetette, hogy Ukrajnát a második világháború utáni Berlin mintájára fel lehetne osztani nyugati és keleti övezetekre – számolt be a Telegraph.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 elején Magyarország lakosságának negyede, mintegy 2,4 millió ember részesült nyugdíjban vagy egyéb nyugdíjfolyósítási körbe tartozó ellátásban. Az öregségi nyugdíjasok közül közel 160 ezren maximum 120 ezer forintos ellátást kapnak – jelentette az Economx.
Az Egyesült Államokba érkező külföldiek száma 12 százalékkal csökkent márciusban az előző évhez képest, míg Nyugat-Európából 17 százalékos visszaesést mértek. Egyes országok, például Németország, Norvégia és Írország esetében a csökkenés meghaladta a 20 százalékot. Az iparági előrejelzések szerint a nemzetközi turizmus 2025-ben a korábban várt növekedés helyett 9,4 százalékos visszaesést mutathat – számolt be a Financial Times.
Maradt a BBB- kategóriában a magyar államadósság besorolása, viszont az eddigi stabilról negatívra változtatta a kilátást a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő a péntek esti döntésében. Az indoklásban az szerepel, hogy megnövekedett a magyar gazdaságban a stagfláció kockázata, és a parlamenti választások előtti időszakban még további költségvetési lazítás várható, ami tovább emeli a már eleve magas magyar adósságrátát. Azzal is foglalkoznak a hitelminősítő szakemberei, hogy a költségvetési politikában várható lazítás megnehezítheti az MNB dolgát, romolhat a fiskális és monetáris politika közötti összhang és még a kamatemeléseket sem zárja ki az S&P Ratings. A Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontja szerint az értékelés átmeneti, és az év második felében pozitív fordulat várható.
Hatalmas kilengéseket láthatunk a világ tőzsdéin: tegnapelőtt még annak örültek kitörő lelkesedéssel a befektetők, hogy Donald Trump amerikai elnök Kína kivételével egy 90 napos szünetet rendelt el a vámintézkedéseknél, tegnap viszont már újra az eladók kerültek fölénybe az amerikai tőzsdéken, ahol a vezető indexek 2,5-4,5 százalék mínuszba estek. Ma reggel jól indult a nap az európai börzéken, jött azonban a hangulatromlás, mivel bejelentette Kína, hogy 84%-ról 125%-ra emelik az amerikai termékekre a vámokat, válaszul Trump elnök tegnapi bejelentésére. Estére az amerikai tőzsdék is elindultak felfelé, és végül a három fő index az egész hetet a pozitív tartományban zárta.
Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés.
Olaszország most először kezdte el a szexmunkások nyilvántartásba vételét az adatgyűjtési és adózási célokra használt vállalkozói besorolásban, az ATECO-ban - közölte a nemzeti statisztikai intézet a Reuters szerint.
Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja Oroszországba repült pénteken. Szentpéterváron találkozott Vlagyimir Putyin tárgyalójával, Kirill Dmitrijevvel, és a Kreml közleménye szerit az orosz államfővel is megbeszélést folytatott. A Bundeswehr egy belsős dokumentuma szerint az ukrán katonák a német fegyverek nagy részével elégedetlenek, így a Leopard tankokkal és a Panzerhaubitze 2000 önjáró lövegekkel is. Brüsszelben pénteken találkoznak az Ukrajnát támogató országok védelmi miniszterei, Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül csatlakozik. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború aktualitásaival.
A ragadós száj- és körömfájás vírusának európai terjedése miatt Románia szigorította a száj- és körömfájás elleni óvintézkedéseket, és a többi között behozatali stopot rendelt el az élő állatokra Magyarország irányából - jelentette be pénteken az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság (ANSVSA).
Vlagyimir Putyin orosz államfő fogadta Szentpéterváron Steve Witkoffot, az amerikai elnöki különmegbízottját - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
Oroszország a három éve tartó háború kezdete óta 67 000 irányított légibombával, több ezer különböző típusú rakétával és 22 400 Sahíd drónnal támadta Ukrajnát - közölte az ukrán légierő pénteken a Telegramon.
Ukrajna szövetségesei összesen 21 milliárd eurónyi friss fegyveradományt ajánlottak fel Ukrajnának a legutóbbi UDCG-találkozón – jelentette be John Healey brit védelmi miniszter.
Úgy néz ki, kezd fogyni Donald Trump amerikai elnök türelme az oroszoknak felajánlott tűzszünet kapcsán: új posztot tett ki Truth Socialre, melyben Moszkvát sürgeti a cselekvésre.
Oroszország és Ukrajna oldalán egyaránt harcolnak kínai állampolgárok, nincs semmi jele annak, hogy bármelyik oldalon Peking hivatalos támogatásával teszik ezt – írta meg az Economist.
Nem éppen halad gördülékenyen az együttműködés a közös, európai hatodik generációs vadászbombázót fejlesztő csapat tagjai közt: az Airbus és a Dassault közt komoly konfliktus van – írta meg a Defense News.