Keresett kifejezés: 25 | Találatok száma: 100000 Új keresés

2010. október 06. 09:20 | Portfolio

A nyugdíjreform az egyik legfontosabb dolog Csehországban

A csehek évekkel ezelőtt még a régióban egész jól álltak, azonban az utóbbi években a csillagok kedvezőtlen állása miatt lemaradtak a tőzsdei versenyben. Miközben a lengyelek a kötelező nyugdíjalapokra vonatkozó befektetési korlátok, valamint az állami vállalatok privatizálása miatt Európa élvonalába kerültek, addig a cseh tőzsde kispályássá vált, a tőzsdén forgó vállalatok száma drasztikusan visszaesett. Szakértők szerint a lengyelek példájából tanulva a kormánynak lépnie kell, egyrészt jó lenne a nyugdíjreformot folytatni egy új kötelező pillér bevezetésével, miközben az önkéntes nyugdíjalapokra vonatkozó hozamgaranciát is meg kéne szüntetni, hiszen az arra ösztönzi a szereplőket, hogy kisebb kockázatot vállaljanak.

2010. október 06. 09:13 | Portfolio

Hároméves adócsomag, nagy gyerekkedvezménnyel

Nemcsak a jövő évi személyijövedelemadó-rendszert, hanem a 2012-es és 2013-as szabályokat is már most törvényben rögzítik - az Index információi szerint így döntött a kormány, miközben az utolsó simításokat végzi az adócsomagon. Jövőre az egygyerekesek is kapnak családi adókedvezményt. Marad a félszuperbruttó adóalap, de 2013-ra teljesen eltűnik. Nő a minimálbér, szűkül az adójóváírásra jogosultak köre. 300-400 milliárd forint marad a munkát vállalók zsebében. Az így keletkező költségvetési lyukat jövedékiadó-emeléssel, a Robin Hood-adó meghosszabbításával, a távközlési szektorra kivetendő extraadóval és kiadáscsökkentéssel foltozná be a kabinet.

2010. október 06. 09:10 | Portfolio

Megállíthatatlanul szárnyal az arany

Megállíthatatlannak tűnik az arany szárnyalása, az árfolyam már az 1,350 dolláros szintekhez közelít a japán jegybank további monetáris lazítását követően. A nagytestvér heves emelkedését látva az ezüst piacán is tolongnak a vevők 30 éves csúcsközelbe lökve az árfolyamot.

2010. október 06. 08:55 | Portfolio

Átfogó piaci körkép (Buda-Cash)

Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható.

2010. október 06. 08:43 | Portfolio

Milliárdos felvásárlást visz véghez a Johnson & Johnson

Közel 2 milliárd eurós felvásárlást visz véghez a Johnson & Johnson, a társaság egy holland biotechnológiai céget vesz meg, miután az akvizíció feltételeiről megegyezett a két vállalat.

2010. október 06. 08:42 | Portfolio

Demján hazahozhatja kaszinóvárosát

Ha továbbra is akadályokat gördít a pozsonyi önkormányzat a kaszinót és rengeteg egyéb funkciót magába foglaló Metropolis szabadidőközpont elé, akkor a cég Rajka és Bezenye térségébe költöztetné a megaberuházást. Ezt Zászlós Gábor, a TriGranit Development Corporation szlovákiai vezérképviselője, írja a Napi Gazdaság.

2010. október 06. 08:30 | Portfolio

Fantomhiteleken hízlalt banki mérlegek Magyarországon

A Pénzcentrum.hu nyelvi leleményével élve fantomhitelek, vagyis forintösszegüket tekintve soha ki nem utalt, csak a forintgyengülés miatt létező ügyfélhitel-követelések duzzasztották az év első felében a bankok mérlegét, miközben a hitelezési aktivitás tartósan alacsony. A Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. alább közölt elemzéséből az is kiderül: a bankszektor összesített eredménye az első félévben - a csökkenés ellenére - nem mondható rossznak, emögött azonban az egyes bankok teljesítménye a korábbiaktól jelentősen eltérő szóródást mutat. A jó jövedelmezőséggel rendelkező bankok mellett egyre magasabb az alacsony eredményű, illetve a kisebb-nagyobb veszteséget felmutató bankok száma.

2010. október 06. 08:00 | Portfolio

Erőművet vett a Pannergy (2.)

A PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. adásvételi szerződést írt alá a Berekfürdő Energia Termelő és Szolgáltató Kft. 100%-os tulajdonrészének megvásárlására. A tranzakció eredményeként a PannErgy termálvíz metántartalmát égető erőművel és a hozzá kapcsolódó technológiai szaktudással bővítette alternatív energiaportfolióját, olvasható a BÉT honlapján.

2010. október 05. 21:45 | Portfolio

Csányi: új befektetési célpontok az OTP fókuszában

Az OTP keresi a további befektetési lehetőségeket olyan országokban is, ahol a bank még nincs jelen - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a pénzintézet elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor az olajipari vállalat igazgatóságának alelnökeként szándékos és alaptalan rémhírterjesztésnek nevezte a Mol esetleges vezetőváltásával kapcsolatos híreszteléseket.

2010. október 05. 20:15 | Portfolio

Újabb pozitív negyedév elé néznek a tőkepiacok?

Ne lepődjünk meg azon, ha volatilisan kezdődik el a negyedév az amerikai részvénypiacokon. Ám a későbbiekben a harmadik negyedévhez hasonló komoly emelkedés mehet végbe az év záró negyedévében is - véli Cort Gwon az FBN Securities stratégája.

2010. október 05. 17:20 | Portfolio

Fontos szint felett zárt az OTP

A nap végére megmozdult a hazai piac is, főként az OTP, mely nap végére a sokak által figyelt 5,300-as szint felett zárt. A BUX index azonban továbbra is a sávjában maradt a mai 0.5%-os emelkedésével. Ennek az áttöréséhez nagyobb forgalomra lenne szükség, ez a mai 11.5 milliárd forintos kevés lesz az üdvösséghez.

2010. október 05. 17:03 | Portfolio

Megdöbbentő számok a bankszektorban

A hitelezési tőkekövetelmények miatt a bankok rá lesznek szorítva, hogy kamatbevételek helyett a befektetési és hitel mellé kínált szolgáltatásokból igyekezzenek a jövőben bevételt szerezni - fejtette ki a bankszektorban várható folyamatokat Simonyi Tamás, a KPMG igazgatója a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) mai konferenciáján. A szakember számos megdöbbentő adatot is ismertetett előadásában.

2010. október 05. 15:08 | Portfolio

Csak egy legyőzője akadt a neves kötvénygurunak

A Bill Gross által vezetett kötvényalapot, amely ráadásul a világ legnagyobb befektetési alapja, csak egy kötvénypiaci befektetési menedzser volt képes felülteljesíteni mind közép, mind hosszú távon, ez pedig Jeffrey Gundlach és a TCW Total Return Fund. A szakember idén új alapkezelőt indított, amely jelzálog-fedezetű értékpapírok és spekulatív kategóriájú kötvények vásárlását preferálja elsősorban, amivel sikerült áprilisi indulás óta 15 százalékos hozamot gyűjteniük.

2010. október 05. 14:05 | Portfolio

Újabb milliók úsztak el határidős pozíciókon

Véget ért a harmadik negyedév, lassan érkeznek majd a gyorsjelentések is, így a Portfolio.hu kiszámolta, hogy az elmúlt hónapok árfolyammozgásai következtében mekkora pénzügyi veszteségre számíthatnak azok a hazai tőzsdei társaságok, amelyek saját részvényeikre vonatkozóan határidős vételi pozíciókkal rendelkeznek. Számításaink szerint az econet.hu 3, a Synergon pedig közel 30 millió forintot veszíthetett ezeken a pozíciókon. A PannErgy már nem rendelkezik saját részvényekre vonatkozó határidős kontraktusokkal, azonban Synergon-részesedésén 79 milliós mínuszt könyvelhetett el a harmadik negyedévben.

2010. október 05. 11:47 | Portfolio

Intenzív kereslet és csökkenő hozam a 3 hónapos DKJ-aukción

A hétfői rövid diszkontkincstárjegy aukción tapasztalt óriási vételi érdeklődésnél visszafogottabb, de még így is közel háromszoros túljegyzést hozott a mára kitűzött 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukció. Az Államadósság Kezelő Központ által 40 milliárd forintos kerettel meghirdetett aukción (D110112) az elsődleges forgalmazók 114 milliárd forintnyi vételi igénnyel jelentkeztek, de a kibocsátó csak az eredetileg meghirdetett mennyiséget fogadta el.

2010. október 05. 11:00 | Portfolio

Optimistábbak az alapkezelők a részvénypiaccal kapcsolatban

Szeptember elejéhez képest érezhetően optimistább véleményre helyezkedtek a hazai alapkezők a BUX index rövid és hosszú távon várható elmozdulását illetően. Míg egy hónappal ezelőtt egyetlen olyan megkérdezett sem akadt, aki a részvényeket felülsúlyozandónak tartotta a saját benchmarkjához képest, mostanra már a megkérdezettek harmada tette le emellett a voksát. A hazai papírok közül az OTP és az Egis az elsőrendű kedvencek, míg a Magyar Telekomot igen mostohán kezelik a profik.

2010. október 05. 10:58 | Portfolio

MA ESTE Portfolio.hu Deviza Klub: Mélypont után a forint? Merre tovább frank és dollár?

Ma este újra a devizapiacok kerülnek a középpontba a Portfolio.hu Klub rendezvénysorozatában. Az euró és különösen a svájci frankalapú hitelesek tömegei számára alapvető kérdés, hogy túl van-e már a gyengülési hullámon a forint, vagy csak átmeneti erősödést láthatunk. Erről, illetve a frank rendkívüli erejének okairól, továbbá a dollár kilátásairól is szó esik majd rendezvényünkön.

2010. október 05. 09:10 | Portfolio

Átalakult az Őrmester, nyitva a kapu a tőzsde felé

Az Őrmester Zrt. 2010. október 1-én tartott rendkívüli közgyűlése határozott arról, hogy a társaság a jövőben Nyrt. formában tevékenykedik tovább, azaz a vállalat tett egy újabb lépést a tőzsdei megjelenés irányába.

2010. október 05. 08:30 | Portfolio

Vegyes képet mutat Ázsia

Vegyes képet mutatnak az ázsiai tőzsdék, a főbb indexek közül egyedül a Nikkei tudott emelkedést felmutatni, a Hang Seng és az S&P ASX 0.4%-ot csökkent. A tegnapi amerikai kereskedés sem mutatott túl szép képet, hiszen a főbb indexek az egész napos lecsorgás után 0.8%-os csökkenéssel zárták a napot.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd