Keresett kifejezés: 57 1= | Találatok száma: 11862 Új keresés

2005. szeptember 23. 08:15 | Portfolio

MOL, OTP és a többiek: oda a lendület? Beszédes elemzői konszenzus

Az augusztus közepe óta folytatódó részvénypiaci szárnyalás nem feltétlenül igazolható a Portfolio.hu legfrissebb elemzői konszenzusa alapján, az eredmény várakozások nem változtak számottevően három hónap leforgása alatt (amely már önmagában meglepetés az elmúlt évekre gondolva).

A hazai és külföldi szakértők prognózisát összegző tényszámok szerint a MOL és a Magyar Telekom esetében lehet további eredmény bővülésre számítani. Kimondottan negatív szemléletváltás érzékelhető a Borsodchemmel kapcsolatban (ebben minden bizonnyal szerepet játszik a múlt heti elemzői levél), a kisebbek közül a Danubius esetében lett jóval pesszimistább a kevés számú elemzői vélemény összegzéséből adódó konszenzus.

Ami mindenképpen csalódás: változatlanul igen kevés a kisebb papírok vonatkozásában adott elemzői becslések száma. Mindez amiatt különösen fájdalmas, mert a befektetők egyre kevésbé megalapozott információk birtokában kereskednek ezekkel a részvényekkel.

2005. szeptember 19. 08:00 | Portfolio

Lámfalussy a 2010-es magyar euróról: "még nem hiszem el" - "voltak már válságok és lesznek is"

Múlt pénteken az MTV Este című műsorának Lámfalussy Sándor, az euró szülőatyjának is nevezett elismert közgazdászprofesszor volt a vendége, aki a magyar euróbevezetés, illetve az ahhoz - különösen a múlt pénteki események tükrében (Almunia-sajtótájékoztató) - szorosan kapcsolódó magyar költségvetési helyzetről fejtette ki véleményét. A professzor nem hiszi, hogy könyveléstechnikai tételeken múlna a magyar euróbevezetés, de egyelőre abban sem hisz, hogy az aktuális magyar konvergencia-program (mely 2008-as kritériumteljesítést, és 2010-es euró-bevezetést céloz) megvalósítható. Ez utóbbi véleménye azonban a következő időszak magyar történései függvényében még változhat.

2005. szeptember 15. 16:52 | Portfolio

Lendületbe jött a forint - a hozamok csak enyhén változtak

A forint a reggeli stagnálást követően a kora délutáni órákban mérsékelt erősödésnek indult, a jegyzések a 244.50-245-ös sávba süllyedtek. Az állampapírok másodpiacán csak enyhe, jellemzően 1-2 bp-os hozamváltozások következtek be tegnaphoz képest. Magyar piacmozgató hír hiányában a lengyel zloty erősödése húzhatta a magyar fizetőeszközt is.

2005. szeptember 14. 09:26 | Portfolio

Euromoney: egy helyet jöttünk fel az országkockázati listán

A márciusban készített rangsorhoz képest egy hellyel jöttünk fel az Euromoney 185 országot besoroló országkockázati rangsorán, melyen így jelenleg a 37. helyen állunk. A visegrádi versenytársak közül egyedül Csehország előzi meg Magyarországot, az is csak egy hellyel - jegyzi meg a Világgazdaság.

2005. szeptember 13. 12:17 | Portfolio

Vitték a 3 hónapos papírokat, "mint a cukrot"

Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 30 milliárd forintra mintegy 88.7 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. Ez közel háromszoros lefedettségnek felel meg. A kibocsátó látva az intenzív érdeklődést, 35 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlati összmennyiséget. Az aukciós átlaghozam 5.57% lett.

2005. szeptember 12. 16:47 | Portfolio

Jól hajrázott a MOL

17 milliárdos összforgalom mellett a 23,157 pontot is meglátogatta a Budapesti Értéktőzsde benchmarkja, mely végül 1%-os pluszban, 22,911 ponton állapodott meg. A legnagyobb érdeklődés a MOL papírjait övezte.

2005. szeptember 09. 14:00 | Portfolio

Megosztottság a Monetáris Tanácsban: mi történt augusztus 22-én? (2.)

A Monetáris Tanács augusztus 22-i ülésén az inflációs jelentés, az aktuális makrogazdasági információk és a pénzügyi piaci helyzet áttekintése után a tagok a 25 bázispontos és az 50 bázispontos kamatcsökkentés lehetőségét vitatták meg. A jelen lévő 12 tag közül négyen 25 bp-os, míg nyolcan 50 bp-os kamatcsökketnés mellett tették le voksukat - derül ki az ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvből. Dr. Szapáry György nem vett részt az ülésen. A többségi döntés alapján az irányadó kamatszint 50 bp-tal 6.25%-ra csökkent augusztus 23-tól. A döntés szempontjából meghatározó információt jelentett az, hogy az MNB inflációs prognózisa szerint 2005 év végén az infláció várhatóan mintegy fél százalékponttal alacsonyabb lesz, mint a korábban kitűzött inflációs cél, s az előrejelzett fogyasztóiár-index - a bejelentett ÁFA-csökkentések közvetlen hatását figyelmen kívül hagyva - 2006-ban is a célsáv alsó felébe esik.

A Tanács tagjai az ülésen kiemelték, hogy a Kormánnyal közösen megállapított, 2007-től érvényes 3%-os középtávú inflációs cél az előrejelzésben alkalmazott feltevések mellett 5-8 negyedéves horizonton teljesíthető.

2005. szeptember 09. 11:30 | Portfolio

Hárskuti a követelésekről: "nincs magánvéleményem"

"A hátteret is jobbra kellene húzni, Jani" felkiáltással, a média kérésének teljesítésével, technikai előkészületekkel kezdődött a Dr. Hárskuti János vezérigazgató által tartott mai sajtótájékoztató, amely a Budapest Airport Rt. menedzsmentje és a sztrájkbizottság közötti hétnapos egyeztetések eredményét, a javaslatok bemutatását és a közvélemény tájékoztatását irányozta elő.

2005. szeptember 09. 09:20 | Portfolio

Támad az internet

Az információs társadalom fejlődésének megfelelően a távközlési és internet szolgáltatások iránti kereslet bővülése, ezen belül a mobiltelefonok használatának előretörése a vezetékessel szemben, változatlanul tart. A mobiltelefonokról kezdeményezett hívások mennyisége és összesített percideje is nőtt. Növekedett az internet-előfizetések száma, valamint az internet-hozzáférési szolgáltatásokból származó nettó árbevétel- áll a KSH jelentésében.

2005. szeptember 07. 14:30 | Portfolio

Az év kibocsátása Kelet-Európában: érdemes-e jegyezni?

Pénteken zárul a legnagyobb lengyel gázipari társaság, a PGNiG részvényeinek a kibocsátása, melynek során a cég a jelenlegi alaptőkét 18%-kal emeli meg. A kibocsátás az idei év legnagyobb IPO-ja nem csak Lengyelországban, de az egész régióban is, mely vélhetően kiemelkedő érdeklődést generál a befektetők részéről - ahogyan az történt az orosz Novatek, illetve a francia Gas de France IPO-ja során is.

A gázipari társaság nem csak domináns piaci pozíciója, valamint kedvező kilátásai miatt lehet érdekes a befektetők számára is, hanem amiatt is, hogy az energetikai cégek egyre inkább az invesztorok figyelmének középpontjába kerülnek.

Írásunk végén áttekintjük a PGNiG árazását is, ami alapján azt feltételezhetjük, hogy jelentős árfolyam ugrás nem várható a szeptember 23-án meginduló tőzsdei kereskedésben. Hosszabb távon azonban érdekesek lehetnek a részvények...

2005. szeptember 05. 16:40 | Portfolio

Hanyatlással indult a hét

20.6 milliárdos forgalom mellett jelentős, 2.2%-os hanyatlással indult a hét a Budapesti Értéktőzsdén, a piac barométere 21,875 ponton állapodott meg. Érdeklődés tekintetében kimagaslott a mezőnyből az OTP.

2005. szeptember 05. 15:52 | Portfolio

Stabil forint - negatív reakciók nélkül a Fitch-vélemény

A forint minimális mozgásokat mutatott ma az euróval szemben a bankközi devizapiacon, a kurzus továbbra is jellemzően a 243.50-244 közötti viszonylag szűk sávban ingadozott, míg az állampapírok másodpiacán 3 bp-os vegyes irányú hozamelmozdulások következtek be a referencia-lejáratoknál a múlt pénteki benchmark-értékekhez képest.

2005. augusztus 31. 12:25 | Portfolio

Furcsa délelőtt...

A megszokottnál magasabb, 11 milliárd forintos forgalom mellett 0.3%-os mínuszban tartózkodik jelenleg a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX. A délelőtt furcsán alakult a tőzsdén, a reggeli órákban magas forgalom mellett 22,000 pont közelébe emelkedett az index, majd az irány hirtelen megfordult és több, mint 400 pontos napon belüli korrekció következett be.

2005. augusztus 31. 08:53 | Portfolio

Kísért a múlt - Bennfentes kereskedelem a zuhanás előtt?

Az amerikai lakáspiac egyre forróbb és forróbb lesz. Az árfellendülésből az elmúlt 1 évben nem csak a lakóingatlanok tulajdonosai, de a lakásépítő cégek részvényesei is profitáltak. A lakásépítő cégek szárnyalása kapcsán a Merrill Lynch azonban rendkívül negatív véleményt fogalmazott meg. A patinás befektetési bank véleménye szerint az elmúlt hónapok bennfentes eladásai kísértetiesen emlékeztetnek a technológiai buborék kipukkanását megelőző időszakra.

2005. augusztus 30. 17:12 | Portfolio

245 alá kúszott a forint - hosszú oldali hozamcsökkenések

A forint/euró jegyzések a késő délutáni órákra több nap után ismét a 245-ös szint alá kerültek, míg az állampapírok másodpiacán jellemzően 1-4 bp közötti hozamcsökkenések következtek be tegnaphoz képest.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is