gyemant
KRTK blog

Áldás vagy átok a gyémántvagyon?

Biedermann Zsuzsánna, KRTK
A nemzetközi sajtó 2020 elején szenzációs adásvételről tudósított: a Louis Vuitton luxusdivatház megvásárolta minden idők második legnagyobb nyersgyémántját, a Botswanában talált Sewelo ékkövet. De mennyire ismerjük a gyémánt lelőhelyének számító kis dél-afrikai országot és a nyersanyagban gazdag fejlődő országok gazdasági kihívásait?
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet

A nyersanyag-átok szerepe Afrika fejlődésében

Botswana története összekapcsolódik a gyémántkitermeléssel. A ritka drágakő segítségével a szegény, vidékies, tanulatlan, segélyfüggő ország egy generáció alatt Afrika egyik éltanulója lett. 

Pedig megszokhattuk, hogy a nyersanyagban gazdag fejlődő országok nem mindig tudnak élni a lehetőségeikkel: a sierra leone-i és libériai „véres gyémántok”, az angolai olaj vagy a kongói koltán jelentős szerepet játszottak a helyi polgárháborúk kirobbanásában  és elhúzódásában. A nyersanyag-export a helyi gazdaságra is negatív hatást gyakorolhat: a megnövekedett bevételek és beáramló tőke a helyi valuta felértékelődését eredményezheti. A tartós felértékelődés pedig versenyképtelenné teheti az exportszektort, kiszoríthatja a feldolgozóipart (ez az ún. holland kór). Hogy ez mennyire általános probléma a fejlődő országokban? A szubszaharai (Szaharától délre található) afrikai országok nagy része statisztikailag a nyersanyagfüggő/nyersanyagban gazdag kategóriába sorolható, mivel a gazdaság más szektorai a kitermelőiparhoz képest kevésbé jelentős szerepet töltenek be, illetve az exportpalettát nyersanyagok dominálják. Természetesen nem minden nyersanyagban gazdag országot sújt a nyersanyag-átok vagy a holland kór. Az azonban tény, hogy a potenciális felértékelődés miatt a nem nyersanyagokra alapozó exportszektorok, többek között a feldolgozóipar versenyhátrányba kerülhet, és ez akadályozhatja az iparosodást a nyersanyagban gazdag országokban. 

A napjainkban fejlettnek tekinthető európai és ázsiai országok fejlődési útja úgy alakult, hogy  a termelési tényezők a mezőgazdasági szektor felől az ipari tevékenységek felé mozdultak el, és az egyéni technikai, szervezeti és intézményi innovációk elértek egy kritikus tömeget. Ekkor a gazdaság egészét érintő strukturális transzformáció következett be, amelyet iparosodásnak nevezhetünk. Ehhez képest szubszaharai Afrika fejlődési útja alapvetően más: a transzformáció úgy következett be, hogy a feldolgozóipar helyett az informális szolgáltató szektor irányába áramlott a munkaerő, illetve csak kismértékű termelékenységnövekedés történt a mezőgazdaságban. Elmaradt az iparosodás. Dél-Afrika és Mauritius kivételével az afrikai országoknak nincs világszinten is versenyképes feldolgozóipara:

2014-ben a kontinens GDP-jének átlagban mintegy 10 %-a származott a feldolgozóipari kapacitásokból.

A szolgáltatóiparra és mezőgazdaság termelékenységnövekedésére alapozott “afrikai fejlődési út”  nem képes kiváltani a klasszikus munkaerő-intenzív ágazatok pozitív hatását. Szubszaharai Afrikában évi 18 millió új munkahelyre lenne szükség a munkaerőpiacra frissen belépők foglalkoztatása érdekében. Ehhez képest mindössze évi hárommillió formális munkalehetőség nyílik.  A szolgáltatások és a mezőgazdasági szektor nem képes felszívni az afrikai munkaerő-többletet. Emiatt a kedvező GDP-növekedési mutatók ellenére “munkahelyteremtés nélküli” növekedésről beszélhetünk Afrika-szerte, amely a szegénységcsökkentés, emberi és szociális fejlődés terén kiábrándító eredményeket produkált.

Tekintsük át most Botswana példáján keresztül, hogy milyen tényezők hátráltathatják az iparosodást egy nyersanyagban gazdag fejlődő országban. 

Mi történik, ha kimerül a gyémántvagyon?

Botswana a kitermelt mennyiség és érték alapján is a világ második legjelentősebb gyémánt-exportőre, a világ kínálatának mintegy 15%-át állítja elő. Ellentétben a legtöbb szubszaharai afrikai országgal, amelyek a nyersanyag-átok számos aspektusával küzdenek, a gyémántkitermelés növekedési csodát okozott Botswanában. Gyémántvagyonának köszönheti, hogy egy generáció alatt felső közepes jövedelművé vált. A korrupció mértéke és a szociális feszültségek afrikai viszonylatban kiemelkedően alacsonyak, az államszervezet és a fejlesztő intézmények pedig stabilak és erősek.

Az éremnek azonban másik oldala is van: az alacsony, 2,2 milliós népességszám ellenére tartósan magas a munkanélküliség, világszinten is jelentősek a vagyoni különbségek, a gazdaság versenyképességi problémákkal küzd, és egyoldalú az exportstruktúra:  exportbevételek 85%-a továbbra is gyémántból származik. Ez a helyzet pedig növekvő problémát okoz, mivel a gyémántkitermelés tartós és gyors hanyatlása már 2025-től várható, és az előrejelzések szerint tíz évvel a bányák kimerülése után a botswanai GDP várhatóan 47%-kal(!) alacsonyabb lesz, mint amilyen folyamatos kitermelés mellett lenne.

Az egyoldalú függőséget oldó politikák

Botswana döntéshozói számos mikro- és makroszintű támogató intézkedéssel igyekeztek ellensúlyozni a gyémántkitermelési boom által okozott versenyképességi problémákat. 

Makroszinten óvatos árfolyampolitika jellemezte az országot, amely megakadályozta a tartós és jelentős felértékelődést. A kormányzati kiadások szintje folyamatosan elmaradt a bevételnövekedés mértékétől, és a “többletet” szuverén vagyonalapokon keresztül nagyrészt külföldön fektették be.

A gyémántkitermelés kezdete óta elérhetőek különböző mezőgazdasági és feldolgozóipari vállalkozásokat támogató programok és foglalkoztatottság növelését elősegítő alapok. Egységes és előremutató iparpolitikai programokat fogadtak el 1984-ben, 1998-ban és 2014-ben, és a mindenkori kormány különös figyelmet fordított a feldolgozóipar fejlesztésére, amelyen keresztül a gazdaság gyémántfüggőségét és a munkahelyteremtési problémákat szerette volna megoldani. 

Az évtizedeken keresztül következetesen célzott politika bizonyos értelemben sikeres volt: a GDP sokkal több forrásból származik ma, mint korábban. A De Beers csoport (Botswana gyémántkitermeléséért felelős legjelentősebb nemzetközi vállalatcsoportja) 2012-ben Londonból Botswana fővárosába, Gaboronéba költöztette a gyémántszortírozó és gyűjtő központját, kötelezettséget vállalva arra is, hogy nagy arányban helyi munkásokat alkalmaz, illetve kiképezi őket a gyémánt értékelésének, feldolgozásának bonyolult folyamatára. Ez a hozzáadott-érték termelés szempontjából óriási előrelépés, és Botswanát a gyémánt-értékláncban egy szinttel feljebb pozicionálta. A feldolgozóipari szektornak ennek ellenére sem sikerült a GDP-n belül növelnie részarányát és nem vált a strukturális transzformáció motorjává. 

Miért nem sikerül(t)?

A gyémántfüggőséget oldani kívánó és a strukturális transzformációt célzó politikák csak mérsékelt sikereket értek el. Tekintsük át ennek okait!

  • Botswana a Dél-Afrikai Vámunió (SACU) tagországa, amelynek további tagjai Lesotho, Namíbia, Szváziföld és Dél-Afrika. A régió “ipari nagyágyúja”, Dél-Afrika a SACU GDP-jének és feldolgozóipari termékeinek több mint kilencven százalékát állítja elő - iparosítással összefüggő érdekeit agresszívan képviseli a vámunión belül (is). Ez tükröződik a vámunió jövedelemelosztási formulájában is: a vámbevételek meghatározott része Dél-Afrikáé, a maradékot pedig a SACU-n belüli import arányában osztják fel egymás között a tagok . Botswanának elhanyagolható kereskedelmi kapcsolatai vannak más, kisebb tagországokkal, nagyrészt Dél-Afrikából importál. Minél többet importál más vámuniós tagországoktól, annál nagyobb arányban részesül a SACU vámbevételeiből. A vámuniós bevételek a gyémántkitermelésből származó bevételeket is meghaladják, az országban tehát súlyos vámbevétel-függőség alakult ki. Nyilvánvaló, hogy a saját ipari kapacitás kiépítése ebből a szempontból hátrány lenne, hiszen csökkentené az importot. A jövedelemelosztási formula tehát az iparosodás ellen hat.
  • A holland kór elméletéből ismert feldolgozóipart kiszorító hatás jelen van Botswanában. A gyémánt világpiaci árának és az országpáronként meghatározott pula (BWP)-árfolyam kointegrációjának vizsgálata segítségével arra a következtetésre jutottunk, hogy 2006 és 2018 között a Namíbiával és Dél-Afrikával folytatott kereskedelemben (Botswana importja 74%-ban e két országból érkezik!)  érvényesült a holland kór, és akadályozta a gazdaság diverzifikációjára tett erőfeszítéseket. Ezt részleges holland kórnak neveztük el, mivel csak bizonyos kereskedelmi relációkban mutatkozik. 
  • Botswana versenyképességi problémájának egyik fő oka, hogy magas a munkaerő-költség. A kitermelőiparban fizetett magas bérek átterjedtek a teljes kormányzati szektorra: ez szándékos  gazdaságpolitikai lépés volt a kormány részéről annak érdekében, hogy az enklávé jelleggel működő bányászatból származó javak inkluzív növekedést eredményezzenek. Azonban a kormányzati szférában alkalmazott bérek számos esetben meghaladták a magánszektorban fizetett béreket, és így ugyanolyan ipar-kiszorító hatást eredményeztek, mint a klasszikus holland kór. Különösen kedvezőtlen az ipari termelés fellendítése szempontjából a munkaerőköltség és a munka termelékenységének kedvezőtlen aránya. 
  • A gyémánt-értékláncon belüli feljebb lépés szintén nagyban hozzájárulhatott volna a rendelkezésre álló munkaerő felszívásához és a strukturális transzformáció beindulásához. Ezt a De Beers vállalatcsoport és a mindenkori vezetés összefonódó érdekei akadályozták. A korrupciós szempontból Afrika mintaállamának kikiáltott Botswanát függetlenség óta kormányzó Botswana Democratic Party jelentős támogatási összegeket kapott a De Beers-től annak leányvállalatain keresztül.  A De Beers - offshore cégein keresztül - Masire botswanai elnök (1980-1998) üzleti érdekeltségeinek is többször juttatott tőkeinjekciót. A De Beers világpiaci monopóliumának meggyengülése révén a botswanai vezetés alkupozíciója a kétezres évek elejétől fokozatosan javult, így 2013-ra a De Beers már a botswanai állami tulajdonban álló Okavango Diamond Company-nek adta el a kitermelt gyémántok 10-15%-át, majd 2012-ben a De Beers kereskedő és szortírozó részlege Londonból Gaboronéba költözött. Nem szerencsés, hogy ezek a helyi feldolgozásra irányuló erőfeszítések a De Beers és a kormány hatalmi összefonódásai révén a kitermelés kezdete után negyven(!) évvel realizálódtak, mivel a gyémántkitermelés leszálló ágban van, s jelentőségének visszaszorulásával Botswana néhány éven belül elvesztheti a De Beers csoporttól kialkudott helyi feldolgozást. 

Botswanát sokáig Afrika fejlődésgazdaságtani sikertörténetének tekintették, hiszen stabil gazdasági növekedést produkál már ötven éve, és demokratikusan választott vezetői a gyémántból származó jövedelem jelentős részét az ország fejlesztésére fordították. Én ezen sikertörténet árnyoldalát mutattam be: habár Botswana vezetői kezdetektől tudatos iparpolitikát folytattak és jelenleg is számos strukturális transzformációt elősegítő intézkedés van érvényben, az ország gazdaságának nem sikerült érdemben elmozdulni a gyémánt-kitermeléstől a magasabb hozzáadott értékű, magasabb munkaintenzitású szektorok felé. 

A sikeres iparpolitika kulcsa a nemzetközi támogatás

Botswana példája jól mutatja, hogy a strukturális transzformáció megvalósításához többre van szükség következetes iparpolitikánál. 

Az egységes, hosszú távú belföldi iparpolitikai koncepció sikerességét számos olyan tényező nehezíti, amelyekre a kormányoknak nincs befolyása. A nyersanyag-exportőr országok árfolyamára és exportképességére komoly hatást gyakorol az exportált nyersanyag(ok) világpiaci árának ingadozása, és az iparpolitikának ezt folyamatosan figyelembe kell vennie. A versenyképességi hátrányokat fokozhatja, amennyiben a kitermelőiparban alkalmazott magas bérek gyakorlata átgyűrűzik a kormányzati és magánszektorba.

Ugyanakkor az iparpolitika sikerességéhez szükség van a regionális nagyhatalmak, illetve a helyi szinten jelentős multinacionális cégek implicit támogatására is.

A világ- és regionális kereskedelemre befolyással bíró országoknak és cégeknek fel kellene ismerniük, hogy a fejlődő országok iparpolitikai törekvéseinek támogatása a rendszer minden szereplőjének elemi érdeke. Amennyiben a munkaerő-intenzív ágazatok felszívják a folyamatosan bővülő munkaképes korú lakosságot, a gazdasági növekedés jótékony hatásai egyenletesebben oszlanak majd el, és az afrikai kontinens népességmegtartó képessége is javul.

A szerző a blogbejegyzés megírásakor felhasználta Barczikay Tamással és Szalai Lászlóval közös kutatómunkájának eredményét. A kutatásról részletesebben olvashat a Resources Policy 2020. augusztusi számában “An investigation of a partial Dutch disease in Botswana” címen. A szerző részvételét a kutatásban részben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal “A fejlesztő államoktól az új protekcionizmusig: a fejlesztés-orientált beavatkozások átalakuló repertoárja a formálódó új világrendben” című projektje (2017-2021) támogatta.

A szerző a KRTK Világgazdasági Intézet kutatója, Afrikával kapcsolatos kutatási eredményeiről AfrikaBlog címmel blogot vezet.

Címlapkép: Getty Images

orvos kórház egészségügy
maszk_GettyImages-1214207063
traders
párizs_getty_stock
usa kongresszus vihar kormány parlament szenátus felhő sötétség amerika
mercedes-benz cla
mnb_jegybank_felügyelet_shutter
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Legfontosabb aktualitások, elemzés, ötletelés.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2020. november 10.
Miből lesz lakásunk, nyugdíjunk, luxusautónk?
2020. november 10.
Öngondoskodás 2020
2020. november 10.
Portfolio Private Health Forum 2020
2020. november 11.
Energy Investment Forum 2020
transzplantacio szervatultetes