A kelet-európai ingatlanpiac seregszemléje (x)
Regionális projektbörze
Hazánkban és a nemzetközi régiónkban nagyon sok lehetőség rejlik. Az ingatlanpiac megnyílt, így a környező országokkal összefogva és a nyugati tőke bevonásával képesek vagyunk a helyi adottságok érvényesülésével fejleszteni régiónkat.
A három napos rendezvényre tizenkét országból érkeznek a kiállítók (Magyarország mellett Szlovákia, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Horvátország, Montenegro, Macedonia, Albánia, Románia, Bulgária és Ukrajna), akik bemutathatják fejlesztési helyszíneiket, befektetési projektjeiket, a legkülönbözőbb ingatlanfejlesztési ötleteiket, terveiket. A nemzetközi előadók, kormányzati szervek mellett lehetőséget kínálunk a projektgazdáknak, fejlesztőknek, végfelhasználóknak a fejlesztési elképzeléseik bemutatására, prezentálására.
Megjelennek a nyugati befektetők
A régió specifikus rendezvény segít elhelyezni ezen dinamikusan fejlődő térséget az érdeklődő nyugat-európai és tengerentúli fejlesztők és befektetők üzleti térképén. A megjelenő fejlesztők és befektetők informálódhatnak a régió fejlesztéseiről, hiszen a konferencia keretében a régiós trendek, előrejelzések mellett a helyi kormányzati képviselők és projektgazdák mutatják be a releváns turisztikai fejlesztéseket, a régió zászlóshajó-projektjeit. A rendezvényen megjelennek, esetenként a rendezvény szakmai partnereként is (pl: CBRE, TriGranit) azok a nemzetközi ingatlanpiaci befektetők is, amelyek világszinten is meghatározó ingatlanfejlesztési portfólióval rendelkeznek, valamint szakmai szervezetek (RICS, MAISZ, MIGSZ stb).
Az üzleti és a közszféra párbeszéde
A REevolutio egy társadalmi és gazdasági kezdeményezés, amely támogatja a magán- és a közszféra közötti - ma még - hiányzó információáramlást, a párbeszéd közös mederbe terelését, ezáltal a fejlesztési projektek beazonosítását, a megvalósításhoz szükséges elemek összeillesztését, a projektek megvalósulását. A kormányzati képviselők magas szintű érdeklődésének és csatlakozásának hátterében az a felismerés áll, hogy a rendezvény megegyezik a kormányzat fejlesztési és ahhoz kapcsolódó kommunikációs céljaival, valamint egybe csengenek a főváros városfejlesztési céljával is: Budapest építészeti értékeinek megőrzése mellett mielőbb egy dinamikusan fejlődő és élhető metropolisszá váljon. Az EU-támogatások fókuszában és az Új Magyarország Fejlesztési Tervben is zászlósprogramként szerepelnek a térség- és településfejlesztő operatív programok.
Fővédnök: Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
Védnökök: Miniszterelnöki Hivatal
Külügyminisztérium
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
Házigazda: Budapest Főváros
Ugyanakkor elmondható, hogy a közszféra számára gyors a piaci környezet változása, az alkalmazkodáshoz nincs elegendő információja és megfelelő infrastruktúrája. A magánszféra ezzel szemben perspektívát vár: projektlehetőségeket és partnerséget keres, kiszámíthatóságot az üzleti helytálláshoz. Úgy gondoljuk, hogy a befektetések multiplikátor hatása csekély, ha a gazdaság vagy piac szereplői és a közszféra aktorai nem kapcsolódnak össze. A REevolutio Budapest 2007 fókuszában a tervezés és folyamatának fontossága, valamint a menedzselés szükségessége áll. A téma nem csak a projektgazdáknak jelent izgalmas kihívást, hanem a fejlesztőknek, tanácsadóknak, befektetőknek, üzemeltetőknek egyaránt lehetőséget nyújt a tapasztalat- és információcserére. A tervezés módszertana kitér a projektek gazdasági hátterére, illetve a hosszú távú és gazdaságos üzemeltetés, fenntartás, valamint a folyamatos kommunikáció és menedzselés fontosságára.
A REevolutio Budapest financiális befektetési lehetőséget kínál a résztvevőknek a jövő építésében, mely ötvözi a piacképes ötletek és befektetési lehetőségek találkozását az átfogó üzleti információk hatékony megszerzését a teljes közép- és délkelet-európai régió ingatlanpiacáról, valamint új és releváns személyes kapcsolatok építését. A rendezvény három részből tevődik össze (projekt-vásár, konferencia-fórum, kísérő társadalmi események és rendezvények).
Jáki Monika
(X)
A művészetterápia lehet az egyik titkos fegyver a vállalati felelősségvállalás eszköztárában
Érdemes új utakat keresni a CSR-célok megvalósításához.
Ringbe szállnak a nagybankok a Revoluttal, saját fizetési rendszert fejlesztenek
Írországban nekimennek a neobanknak.
Úgy néz ki, eredményt ért el Trump izmozása: ráparancsolt a hadseregre Maduro elnök
Növekszik a nyomás a drogkarteleken.
Már nem kell sokat várni, és az energiaválság óta nem látott gázárakat láthatunk
Legalábbis ezt állítják a szakértők.
113 millióval tehet vagyonosabbá az Otthon Start
A héten indult el az Otthon Start hitel és már első napokon nagy érdeklődés mutatkozott a támogatott hitel iránt. Sokak számára egyedül ezzel a támogatott hitellel van lehetőségük, hogy saj
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Pickup tuning a határban: ezek az extrák most a gazdák és vadászok kedvencei
A pickupok ütőképességét az extrák adják.
