Az autókölcsönzést nem érinti a válság (x)
Pedig a devizapiac ingadozásaitól megtisztítva még jobban is fut az üzlet, legalábbis az egyik legnagyobb fővárosi autókölcsönzéssel foglalkozó cégnél magasabb az árbevétel, mint a tavalyi hasonló időszakban, csak közben a forint 20 százalékos árfolyamveszteséget szenvedett el. Ezért az összkép mégsem rózsás.
Wolfgang Bartesch, a Fox Autorent cégvezetője számolt be arról, hogy a tavalyi évhez képest az első hónapokban a válság és a jelentős forintgyengülés ellenére jobb árbevételt értek el. Havonta 1 - 1,5 millió forinttal többet. A krízis előnye számukra, hogy sokan visszaléptek a kocsihitelektől, vagy kivárnak, hogy milyen irányba alakulnak tovább a gazdasági folyamatok, ezért bármilyen meglepő, de többen bérelnek náluk autót.
Azt feltételeznénk , hogy most a magánemberek, de a cégek is drasztikusan megfogják a költségeket. És hát a kölcsönzés - még a megemelkedett törlesztőrészletek ellenére - sem versenyképes a hitelek havi költségeivel.
Azt kell mondjam,hogy ebben téved. Vegyük például azt a lehetőséget, hogy valaki a legerősebb svájcifrank-árfolyam mellett 130-140 forintos franknál vett fel hitelt. A részletei azóta 20-30 ezer forinttal is megemelkedhettek. Ott van ráadásul költségként - amit sokan elfelejtenek beleszámolni - a kötelező felelősségbiztosítás, a casco, a gumicsere és nem mellesleg az amortizáció. Ha mindezeket havi lebontásban összeadjuk, akkor kijöhet akár 100 ezer forintos költség is, míg nálunk olyan 120 ezerért lehet már autót bérelni. A két összeg között már nincs olyan nagy különbség. A hitelből nagyon nehéz kiszállni, nálunk viszont, ha valaki úgy dönt, hogy nem bírja tovább vagy csak ideiglenesen szünetelteti az autóhasználatot, megteheti. Egyszerűen kifizeti az utolsó havi díjat, leadja nálunk az autót, és kész.
Azért ennek ellenére is nehezen hihető, hogy Önöket nem érintette a válság. Ha másért nem, hát a forint gyengülése miatt. A Fox Autorent is a piacról él, a kocsik megvásárlásához, cseréjéhez hitel vagy lízingszerződések kellenek, ehhez pedig devizakölcsönökre van szükség. Az árfolyamveszteség csak befolyásolta a cég bevételeit.
Nos, ez valóban így van. Olyannyira, hogy azokon az autókon, amelyekre nyáron a legerősebb forintárfolyamon kötöttünk lízingszerződést, havi 2 millió forintos veszteségünk is lehet. A 600 autós flottából jó pár ilyen kocsi van, így ezek lecserélését megpróbáljuk a lehető legtovább húzni, hogy csökkentsük az ezen elszenvedett veszteséget. Számunkra azért jó hír, hogy gyenge forintárfolyamnál is kötöttünk szerződéseket, ezért ott már keresünk a bolton.
A nagyobb bevétel és forgalom a céges megrendelésből jön, vagy esetleg az ide látogató külföldiek bérelnek több autót?
Érdekes helyzet állt elő. Az emberek nem terveznek hosszú távra, nagyon rövid szakaszokra határozzák meg a magánemberek és a cégvezetők is a pénzügyeiket. A hitelek - főleg a forinthitelek a magas kamatok miatt - szinte teljesen befagytak, így inkább a havi vagy féléves, esetleg éves üzletek kerültek előtérbe. Ilyen az autókölcsönzés is. Ráadásul a forint értékvesztésének azért van - legalábbis számunkra - pozitív hatása is. Mivel olcsóbbak vagyunk, arra számítunk, hogy a tavaszi-nyári időszakban több külföldi jön majd Magyarországra, ezért nagyobb lehet az igény az autókölcsönzésre is.
Mindig nehéz döntés, ha a megemelkedett költségek miatt dolgozókat kell elküldeni. A Fox Autorentnél szükség volt ilyen döntésre?
Rengeteg pluszköltségünk van, és nem szeretjük a jelenlegi svájci frankkal vagy már az új kölcsönöknél az euróval szembeni forintárfolyamot, de nem bocsátottunk el senkit. Mind a 35 dolgozónkat tovább foglalkoztatjuk.
Átszervezésre sem volt szükség?
De igen, de mindenkinek tudunk feladatot adni. A rendkívül kiszámíthatatlan devizamozgások, az iszonyatosan ingadozó piac miatt egyébként nekünk is át kellett térnünk arra, hogy nem negyedévente, hanem 2-3 hetente vizsgáljuk felül a bevételi és a kiadási terveket. Átvilágítottuk a céget, és hatékonyabb helyekre tettük át a hirdetéseinket. Az átcsoportosításoknak köszönhetően szerintem 1 év múlva a korábbinál is hatékonyabban, gazdaságosabban és átláthatóbban működik majd a Fox Autorent. Ilyen nehéz időszakban, mint a mostani, szerintem a rugalmasság nagy érték.
(x)
Orbán Viktor szövetségese lemond a cégbirodalmáról, így máris miniszterelnök lehet
Engedett a nyomásnak a cseh politikus.
Négy ország is bojkottálja a 2026-os Eurovíziót, még soha nem történt ilyen a verseny történetében
Izrael részvétele a problémájuk.
Újabb nagy leépítést jelentettek be Gattyán György cégbirodalmánál - a home office-nak is búcsút intenek
Folytatódik a elbocsátási hullám.
Drónok támadtak Zelenszkij elnökre? Ebből borzalmas tragédia is lehetett volna
Írországi útján célozták meg a drónok az elnök gépének útvonalát.
Oroszország kiborult London lépésén, kemény válaszlépések jöhetnek
Putyinhoz vezettek az angliai mérgezés nyomozásának szálai.
Kifakadt az uniós biztos: ezt kell tenni, ha Amerika cserben hagyja a NATO többi országát
Semmit nem ér a NATO kollektív védelme?
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
