Rézangyal - a nyári fesztiválok hivatalos pálinkája (x)

A Sziget- és azóta több nagy zenei fesztivál vendéglátását is szervező Gamma Trade Kft. vezetőinek tapasztalata szerint a fiataloknak szóló fesztiválok nagyon jó "előrejelzéseket" adnak az általános piaci tendenciákról. Egy ilyen prognózisra hallgatva 2004-ben néhány fővárosi rendezvényen felállítottak egy pálinkaházat, melynek sikerén felbuzdulva komolyabban kezdtek foglalkozni a ma már hungaricumként kezelt termékkel.
Idén tavasszal ünnepelte harmadik születésnapját a Rézangyal. Mire a legbüszkébbek?
Mindent számbavéve talán arra a feltételezésre lehetünk leginkább büszkék, hogy egy 2006 májusában indult márkát három év alatt piacvezetővé tudtunk tenni a HoReCa szegmensben.
Nagyon jó érzést több helyről is azt hallani, hogy a Rézangyal Pálinkaházak megjelenése a nagy zenei fesztiválokon jelentősen hozzájárult a pálinkakultúra átformálásához, hogy rengetegen ezeken a rendezvényeken szembesültek azzal, hogy a pálinka már nem egy büdös, szúros folyadék.
Talán mindezen eredményeinknek már következménye az, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolunk az értékesítési partnereinkkel és látszik némi jele annak is, hogy a másik oldal, a pálinkafőző vállalkozások is kezdik felismerni és elismerni a Rézangyal szerepét az iparágban.
A Rézangyal ugyanis kereskedőházként nem versenytársa, hanem fontos partnere, vevője lehet a termelőknek. Ennek az útnak egy fontos állomásának tartjuk, hogy a közelmúltban még szorosabba fűztük a szálakat egy régi partnerünkkel: képviseleti és disztribúciós szerződést írtunk alá a top-prémium párlatokat előállító Márton és Lányai Pálinkafőzdével.
A kereskedőház vonalon emellett fontosnak tarjuk a Rézangyal Pálinkaház és Rézangyal Bistro franchise hálózatunk gyors fejlődését, azt hogy egyre több városban látnak üzleti lehetőséget a velünk való együttműködésben.
Az elmúlt egy évben négy új taggal bővült a hálózat: a budapesti Madách téri, a szegedi, majd a szarvasi Bistro után Egerben megnyílt a Rézangyal Pálinkapince.
Publikusak a forgalmi adatok?
A cég éves beszámolói mindenki számára elérhetőek: az első évben 66 millió, 2007-ben már 205 millió, és a tavalyi évben pedig 414 millió forint volt az éves forgalmunk. Idén a szegmensben is érzékelhető válság ellenére is nagyságrendileg 40%-os bevételnövekedésre számítunk.
Minek köszönhető ez a dinamikus és igen látványos növekedés?
A jó piaci eredmények alappillére véleményünk szerint a minőség. Hiába erőszakolnánk be egy terméket a piacra, ha a fogyasztók csak egyszer kérnek belőle; ha nem ízlik a termék, akkor másik palackkal már nem fognak vásárolni.
A minőség azonban már sajnos nem elegendő a XXI. században. Folyamatosan fejlesztjük portfóliónkat, keressük az új üzleti lehetőségeket és kapcsolatrendszerünket felhasználva próbáljuk minél hatékonyabb marketingkommunikációval megismertetni az általunk forgalmazott márkákat.
Továbbra is úgy gondoljuk azonban, hogy a Rézangyal önmagában nem lenne sikeres a pálinka sikere nélkül. Ezért hoztuk létre még 2005-ben a Magyar Pálinkamarketing Kht-t, amely minden év májusában megrendezi a Budapesti Pálinkafesztivált és tradicionálisan október második hétvégéjén a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivált, illetve számos egyéb közösségi marketingaktivitás is fűződik a nevéhez.
Melyek azok az új értékesítési csatornák, ahol jelen vannak?
Működésünk első három évében szinte kizárólag szakboltokban, rendezvényeken és vendéglátóegységekben lehetett megvásárolni termékeinket, idén viszont - bár speciálisan erre a csatornára fejlesztett termékekkel - nyitunk a kiskereskedelem irányába.
A belföldi értékesítés mellett szerepet kap a cég életében az export is?
Japántól Ausztrálián keresztül az Egyesült Államokig és persze közel minden európai országba küldtünk már mintát többnyire ott élő magyarok megkeresésére, ám sajnos kivétel nélkül értelmetlen sampling-ként értékelhetjük ezeket az akciókat.
A pálinkaexport meglátásunk szerint a követkető két feltétel együttes teljesüléséig legfeljebb reménytelen ábránd marad: a megfelelő volumenben, egyenletes minőségben és minél kevesebb, ezáltal jobban kommunikálható gyümölcsfajtából készült termékalap mellett egységes és nagyon átgondolt stratégia mentén elköltendő marketingmilliárdok hiányoznak ma a hatékony nemzetközi áttöréshez. A Rézangyal folyamatos technológiai fejlesztéseinek köszönhetően az első feltételnek már meg tudna felelni. Ami a másikat illeti, az - például a tequilához, vagy a grappához hasonlóan - kizárólag állami szerepvállalással valósulhat meg.
A termékportfóliójuk is bővül, vagy elegendő a már megszokott 10 íz?
Mire kimondjuk a tizes számot, már 11 lesz belőle: az októberi Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon mutattuk be Fekete Cseresznye pálinkánkat, ezzel 11-re növelve a Classic Selection ízeit. Szintén idén vezettük be 55% alkoholtartalmú sorozatunkat, melynek tagjai eredetvédett szatmári szilvából, kajszibarackból és fürtös meggyből készülnek.
Természetesen gőzerővel dolgozunk újabb fejlesztéseken, de a pontos részleteket
egyelőre még nem árulhatjuk el.
Említették a Márton és Lányait. Miért jött létre és mit takar a képviseleti és disztribúciós együttműködés?
Márton János nagyon jó főzőmester, amit számos hazai és nemzetközi díj mellett az is bizonyít, hogy egyre több prémium étterem veszi fel italkínálatába párlatait.
Márton úr azért keresett meg bennünket, mert továbbra is a gyümölcsbeszerzésre, a cefrézésre és a főzésre szeretne koncentrálni. Mivel a növekvő értékesítési feladatok egyre több időt és energiát vontak el a termelés felügyeletétől, kézenfekvőnek tűnt ezen feladatok "outsource"-olása. A Rézangyal az elmúlt években felépített képviselői és disztribúciós hálózata pedig mára alkalmassá vált új márkák fel-, vagy továbbépítésére.
Esetleg a többi főzdével is terveznek hasonló megállapodást?
A következő néhány hónapban a Márton és Lányaival való közös munkára koncentrálunk és terveink szerint ennek tapasztalatai alapján fogunk 2010-ben továbblépni.
Még nyilvánossá sem vált a Mártonnal való együttműködésünk, amikor már bejelenkezett egy másik főzde és jelezte kapcsolódási szándékát a kereskedőházhoz.
Természetesen örülünk annak, hogy a piac szereplői nem csupán versenytársként, hanem partnerként is kezdik kezelni a Rézangyalt, ám - mivel óriási felelősségként is tekintünk egy-egy márka képviseletére - csak nagyon megfontoltan szeretnénk bővíteni portfóliónkat.
Legfontosabbnak azt tartjuk, hogy az általunk kezelt brand-ek megfelelően legyenek pozicionálva és így ne fordulhasson elő, hogy egymást kannibalizálják a piacon.
Végezetül mik az évvégi terveik? Megélénkül ilyenkor a forgalom?
Az évvégi ajándékozásnak persze fontos szerepe van az értékesítési terveinkben, de izgalmas kommunikációs lehetőségeket is kínál ez az időszak. Az őszi-téli időszakban rengeteg konferenciát, illetve céges rendezvény t tartanak, melyeken egyre népszerűbb Rézangyal Pálinkasarok szolgáltatásunk. Itt szakképzett pálinka sommelier-k segítenek a vendégeknek eligazodni a különféle gyümölcspárlatok útvesztőjében, adnak betekintést a pálinkakészítés és fogyasztás világába.
(x)
Megrohamozták a befektetők a kínai óriáscég papírjait
Nagy volt az érdeklődés a rekordösszegű kibocsátás során.
Csökkentek az árak a budapesti új lakásoknál? - Itt a magyarázat
A négyzetméterárak meg nőttek.
Az ilyen ingatlanok iránt nőhet az érdeklődés az Otthon Start miatt
Eltér a várakozás Budapesten és vidéken.
Beolvad az ÉMI a Közlekedéstudományi Intézetbe az év végével
Tanúsítási, megfelelőségértékelési és egyéb tevékenysége változatlan marad.
Lengyelországi drónbetörés: rendkívüli javaslattal állt elő Zelenszkij elnök
Kijev segítséget ajánlott.
Sötét időket idéz a Kirk-gyilkosság – Törésponthoz érkezett az amerikai politika?
Folytatódik a hajsza az elkövető ellen.
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
