Ingyenes alkalmazás a KKV-k energiahatékonyságának növelésére (x)


Az Európai Bizottság erre az évtizedre meghatározott energiastratégiájában ("Energia 2020") célul tűzte ki a tagállamok energiahatékonyságának növelését. E cél megvalósításában nagy szerep jut a gyártás-intenzív, így sok energiát felhasználó vállalkozásokban bővelkedő Közép-Európának. Az Európai Unió számára ezért kiemelten fontos annak elősegítése, hogy a régió feldolgozóipari, autóipari, élelmiszeripari és építőipari kis- és középvállalkozásai optimalizálják nyersanyag- és energiafelhasználásukat.
A gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból egyaránt ideális üzleti stratégia kialakítása a KKV-k számára jelentős kihívást jelent, hiszen a vállalat döntéshozóinak pontos, naprakész adatokkal kell rendelkezniük a cég minden - így a környezetkárosító tevékenységére vonatkozóan is.
Ebben nyújt segítséget egy új módszertan és az ez alapján fejlesztett webalkalmazás, a 3EMT Tool. Az online eszköz használatával a kis- és középvállalatok felmérhetik, hogy mennyire működnek környezettudatosan. Az energiahatékonyságban érdekelt szervezetek, kutatóintézetek által kifejlesztett alkalmazást 2014. márciusától október végéig közel 500 magyar, olasz, szlovén, osztrák és cseh vállalkozás tesztelheti.
Mérje fel ingyenesen Ön is, hogy mennyire működik optimálisan vállalkozása energiafelhasználás szempontjából! Próbálja ki alkalmazásunkat, amely a www.ceemproject.eu oldalon keresztül érhető el!
A kérdőív alapján kapott adatok feldolgozásában, de akár már az alkalmazás használatában is kérhetik a vállalkozások a 3EMT Tool szakértőinek segítségét, akik elérhetősége a projekt weboldalán tagországonként csoportosítva található. A képzett szakemberek igény esetén a kapott eredmények alapján konkrét lépések kidolgozásában is támogatják a cégeket.

(x)
Félmillió embert evakuálnak, leáll a tömegközlekedés: pusztító tájfun közelít
Akár 170 kilométeres szél is lehet.
Megszólaltak a szakértők a kurszki atomerőmű támadása után
Egyelőre normál szinten a sugárzás.
Trump komolyan gondolja: olyan klubhoz csatlakozna, ahol nem látják szívesen
Nem mindenki látná szívesen a klubban.
Minél előbb fel kell számolni a nők kedvezményes nyugdíját? Javaslatok nyugdíjreformra
Válaszcikk Farkas András írására.
Mi ez, ha nem magyar modell? Árrésstop és kamatplafon jön a szomszédban
Maga az elnök jelentette be.
Orbán Viktor főtanácsadója árult el újabb részleteket a készülő új akciótervről
Kiderült, miben gondolkodik a kormány.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.