Virtuális programokkal készül az Allee a vásárlói kötődés megtartása érdekében (x)
Pillanatok alatt alakultak át a fogyasztói igények és szokások, megváltozott, hogy miként viszonyulunk a közvetlen környezetünkben élőkhöz, vagy, hogy épp hogyan intézzük a napi vásárlásainkat. A történtek komoly nyomot hagytak az értékrendünkben és az életszemléletünkön is. Mindez arra utal, hogy a válsághelyzet alapjaiban változtatta meg a fogyasztói attitűdöket.

A bevásárlóközpontok és azok bérlői számára komoly kihívást jelentettek az elmúlt hetek, hónapok, hiszen főképp személyes értékesítési csatornákon keresztül juttatják el termékeiket és szolgáltatásaikat a vásárlókhoz. A virtuális platformokra készült programok egyre fontosabb szerepet töltenek be a vásárlói kötődés megtartásában. Az online tér egy olyan felület, ahol továbbra is kapcsolatban tudnak maradni a a potenciális ügyfelekkel/vásárlókkal.
Az Allee egy megfelelően összeállított marketing stratégiával, olyan content marketing mixet állított össze, amely továbbra is biztosítja a szükséges kommunikációt a vásárlókkal, ahol a tartalom még látványosabb és újszerűbb.
Manapság nem Kína vagy India a legnagyobb létszámú nemzet, hanem a Facebook, a YouTube és az Instagram vagy éppen a TikTok a több milliárd felhasználójával. A járványhelyzet tovább erősítette a social media befolyásoló szerepét, megváltoztatta a szájról szájra való kommunikáció helyszínét és sebességét.
Az Allee a jelenlegi időszakban az értékesítésen túl, az értékteremtésre összpontosít, és a tranzakciós kötődés helyett, most az érzelmi kötődés kialakítását tekinti elsődleges feladatának, hogy az átmenetileg lecsökkent fizikai kontaktus miatt a látogatóit, felhasználókként is értékelje, és odafigyeljen rájuk.
Az Allee mindig is kiemelten foglalkozott a divattal, és most a járványidőszakban különösen fontosnak tartja, hogy a szép külső mellett minél többen odafigyeljenek az egészséges belső egyensúlyra is.

Számunkra kiemelkedő érték a nyitottság, az elfogadás és az, hogy mindenki önmaga lehessen, ezért is indítottuk el #bodypositivity kampányunkat és választottuk az „Úgy szeret, #ahogyvagyok. Ez az én Alleem szlogent.” Azt gondolom, a vásárlók és a partnerek megtalálásában kulcsfontosságú, hogy olyan marketing aktivitásokat, akciókat szervezzünk, amelyek valóban mi vagyunk és ezáltal hitelesen képviselhetjük őket. A pandémia következtében előtérbe került értékek, mint például a szolidaritás, a remény, a közösségépítés, a környezettudatosság, a megértéssel való egymás felé fordulás vagy a pozitív ügyfélélmény még sokáig velünk maradnak majd.
A #bodypositivity témájú virtuális divatshow kezdeményezésünk fő üzenete, hogy a friss divattrendek mellett a pozitív testképre és a testünkkel való boldog viszonyra is szükség van, és hogy az olyan számok, mint a testsúly, a magasság vagy az életkor sosem határozhatják meg egy-egy személy értékét, jelentőségét - fogalmazott a különleges online divatshow kapcsán Bernád Judit, az Allee bevásárlóközpont igazgatója.
A virtuális divatshow klipjei az alábbi linkekre kattintva tekinthetőek meg:
Flashin' Lights | Virtuális #bodypositivity divatbemutató - YouTube
Zen Dreams | Virtuális #bodypositivity divatbemutató - YouTube
Memories of Gellért | Virtuális #bodypositivity divatbemutató - YouTube
Backpool Boys | Virtuális #bodypositivity divatbemutató - YouTube
https://www.youtube.com/watch?v=tsRAadFtvTU
(x)
A részvénykiválasztás 7 szabálya – így szűrd ki a nyerő papírokat
Gyakorlati, hasznos, érthető
Hatalmas gázlelőhely lehet Európa partjainál, de a kitermeléshez valakinek úrrá kell lenni a térség káoszán
Két NATO-állam feszül egymásnak a Földközi-tenger mélyén feltételezett tartalékokért.
Tisztogatásba kezdett Zelenszkij a korrupciós botrány után
Az ukránoknál is kiverte a biztosítékot.
Húsz éve nem láttunk ilyet – Új sztárja van a feltörekvő piacnak?
Az S&P felminősítette Dél-Afrikát.
Figyelmeztetés érkezett Magyarországról, pillanatok alatt történnek drámai változások
Made in Hungary? Egyre kevésbé.
Újabb részletek derültek ki a hatalmas japán élénkítő csomagról
A pénzügyminiszter beszélt róla.
Ukrán szabotázs Zaporizzsjában? Leálltak az orosz katonai vonatok
Egy partizáncsoport vállalta magára.
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az egészet 23 dolláron, utólag persze könnyű okosnak lenni. A kérdés az, hogy érdemes-e még viss
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
