Ilyen hibákat követnek el a kormányok a kínai importra reagálva, pedig lenne jobb megoldás is

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A politikai döntéshozóknak azzal a kérdéssel kell kezdeniük, hogy miért jelent egyáltalán problémát a kínai export. Végül is az olcsó import a kereskedelemből származó hasznot testesíti meg. Az olyan fontos területeken, mint a megújuló energiaforrások, a kínai innováció és gyártási képességek jelentős kedvező hatást jelentenek a klímavédelem terén – ami globális közjónak tekinthető. Ráadásul a bilaterális kereskedelmi hiány önmagában nem ad okot aggodalomra. A nagy általános kereskedelmi egyensúlytalanságok problémát jelenthetnek, de ezeket jobban lehet kezelni makrogazdasági intézkedésekkel, mint a Kínát célzó ágazati stratégiákkal.

Mégis, három ésszerű érv szól amellett, hogy Kína exportja miért lehet problémás. Ezek középpontjában nemzetbiztonsági megfontolások, az innovációra gyakorolt hatás és a munkahelyek elvesztése állnak.

Mindegyik tényező külön stratégiát igényel. Mivel azonban a jelenlegi politikai döntéshozók túl gyakran keverik össze ezeket, így nem megfelelő szakpolitikai döntések születtek.

Kezdjük a nemzetbiztonság kérdésével. Az Egyesült Államok és Európa vezetői egyre inkább ellenfélként és geopolitikai fenyegetésként tekintenek Kínára. Így ez az alapja az olyan kereskedelmi és iparpolitikának, amely védi a stratégiai és védelmi érdekeket, például a kritikus katonai szállításoktól való függőség csökkentése és az érzékeny technológiák védelme révén. Ilyen intézkedések bevezetésekor a kormányoknak kötelességük megmutatni a polgároknak – és Kínának is, nehogy a nemzetközi feszültségek felerősödjenek –, hogy intézkedéseik a nemzetbiztonságot érintő termékekre, szolgáltatásokra és technológiákra irányulnak, és hogy jól megtervezettek, nehogy túllépjék céljaikat.

E téren a "kis udvar, magas kerítés" stratégia, amelyet Jake Sullivan, Joe Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója fogalmazott meg, továbbra is helyes megközelítésnek számít. Átgondoltan alkalmazva ez a doktrína fegyelmet biztosítana a kereskedelmi intézkedések nemzetbiztonsági célokra történő alkalmazása során. Emellett ösztönözné az álláspontok megvitatását és a párbeszédet, ezáltal megakadályozná a kapcsolatok eszkalációját.

Az innováció kérdésében pedig az adhat okot aggodalomra, hogy a kínai export alááshatja az importáló országok innovációs képességeit, csökkentve ezzel a jövőbeli jólét kilátásait. Bár a feldolgozóipar a fejlett gazdaságok munkaerejének egyre kisebb hányadát foglalkoztatja, azonban továbbra is a kutatás-fejlesztés és az innovációs átgyűrűzés aránytalanul nagy forrásának számít. Ha ezeket a tevékenységeket kiszorítja a kínai import, a kereskedelemből származó nyereségek csökkennek, vagy akár veszteségekké alakulnak át.

E probléma kezelése azonban jól átgondolt és az egyes részterületeken eltérő választ igényel. Az intézkedéseknek a gyártás fejlettebb szegmenseire kell összpontosítaniuk, ahol az új technológiák és az innovációs externáliák kilátásai a legnagyobbak. Kevés értelme van a fogyasztási termékek vagy a standard technológiákat használó hagyományos iparágak védelmének. Az autóiparban például az USA-nak és Németországnak az elektromos járművek következő generációjára kellene összpontosítania, nem pedig a tömegpiaci elektromos járművekre, amelyek gyártásában Kína már olyan jól teljesít.

A technológiailag kifinomult területeken a kínai importtal szembeni fellépés helyes módja a modern iparpolitika alkalmazása, amelyek közvetlenül ösztönzik a beruházásokat és az innovációt, szükség esetén állami inputok, koordináció és támogatások nyújtása révén.

Az egyes országoknak valójában Kína iparpolitikáját kellene utánozniuk, a helyi gazdasági, politikai és intézményi körülményekhez megfelelően igazítva.

Az importtal szembeni védelem a legjobb esetben is csak egy ideiglenes eszköz, amelynek alkalmazása mellett az ilyen intézkedések idővel eredményt hozhatnak.

Végezetül a munkahelyek kérdése terén jogosnak tekinthető az az aggodalom, hogy a kínai import kedvezőtlen hatást gyakorol a foglalkoztatásra, különösen azokban a lemaradó régiókban, ahol a Kínával konkuráló iparágak koncentrálódnak (ez az úgynevezett Kína-sokk). Ez az aggodalom túlmutat a hagyományos méltányossági megfontolásokon. A leépítéseket megtapasztaló régiókban jellemzően társadalmi és politikai diszfunkciók is kialakulnak: emelkedik a bűnözés mértéke, a felbomlott családok száma, nő az opioidfüggőség, a halálozás és a tekintélyelvű populizmus támogatottságának mértéke.

A munkahelyekre való összpontosítás azonban nem indokolja a feldolgozóipar és az importtal szembeni védelem támogatását. Valójában nehéz elképzelni, hogy a feldolgozóiparban megszűnt munkahelyeket hogyan lehetne pótolni, függetlenül attól, hogy mennyi gyártás települ vissza. Az USA közel egy évtizede törekszik a feldolgozóipar újjáélesztésére, váltakozva az importvámok (Donald Trump első és jelenlegi elnöksége idején) és az iparpolitika (Biden alatt) révén. Ennek ellenére a feldolgozóipar részesedése a foglalkoztatásban tovább csökkent. Az európai országokban hasonló tendenciák láthatók, bár eltérő kiindulópontokról.

A kritikusok azzal érvelhetnek, hogy a kínai importtal szembeni erőteljesebb fellépés megfordíthatná ezt a tendenciát. Ezt az optimizmust azonban aláássa az a tény, hogy magában Kínában is több tízmillió munkahely szűnt meg a feldolgozóiparban, miközben továbbra is uralja a globális feldolgozóipart. Az agresszívebb politika visszahozhat ugyan némi feldolgozóipari tevékenységet, de ennek eredményeképpen kevés munkahely jönne létre. A gyártásautomatizálását már nem lehet visszafordítani.

A jó munkahelyek elengedhetetlenek középosztályunk egészségének helyreállításához. A jó munkahelyekre vonatkozó stratégiának szükségszerűen a szolgáltatásokra, például az ápolásra, gondozásra, a kiskereskedelemre, a vendéglátásra és a gig munkára (nem hagyományos foglalkoztatási formákra – a szerk.) kell összpontosítania, mivel a jövőben is ezek fogják felszívni a foglalkoztatás nagy részét. Amint új könyvemben kifejtem, ez a kormányhivatalok és a vállalkozások közötti partnerségen alapuló regionális fejlesztési kezdeményezések, valamint az emberimunkaerő-barát technológiákba történő további beruházások kombinációjával érhető el, amelyek kiegészítik és bővítik a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező munkavállalók által végzett munkafeladatok körét. E stratégia mindkét lábához kormányzati intézkedésekre van szükség, de egészen más jellegűekre, mint amilyenek a hazai gyártás védelmét szolgálják.

Kína exportgépezete mindenütt megszólaltatta a vészcsengőket a gazdaságpolitikusok számára.

Az importkorlátozások azonban rossz válasznak számítanak, és elvonják a figyelmet a valódi prioritásokról.

A megfelelő politikát világosan megfogalmazott gazdasági, társadalmi és nemzetbiztonsági célkitűzéseknek kell vezérelniük. Ezek jellemzően a feldolgozóipar viszonylag szűk szegmenseire összpontosító célzott válaszlépéseket igényelnek. A munkahelyek esetében pedig a feldolgozóiparnak a gazdasági jólét megteremtésében betöltött szerepének újragondolását igénylik.

Copyright: Project Syndicate, 2025.

www.project-syndicate.org

Dani Rodrik

A Harvard Egyetem Kennedy School of Government közpolitikai iskolájának nemzetközi politikai gazdaságtan professzora. A Nemzetközi Közgazdasági Társaság (IEA) elnöke volt 2021 és 2023 között. Fő kutatási területei közé a globalizáció, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás kérdése, valamint a nemzetközi gazdaságtan, illetve a politikai gazdaságtan tartozik. Kiemelten foglalkozik az inkluzív gazdaság kialakításának kérdéseivel mind a fejlett, mind a fejlődő országok vonatkozásában.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images