30 éve a siker útján az MKB-Euroleasing (x)
Az 1991-es évhez köthető alapítás elsősorban Farkas Balázs nevéhez fűződik, akihez nem sokkal később csatlakoztak fiatal barátai, s noha akkoriban még nem így nevezték, ízig-vérig egy valódi start-upról volt szó, hiszen az MKB-Euroleasing a tulajdonosok saját tőkéjére és munkájára alapozva egy egyszerű ötletből indult. A rendszerváltás utáni években a piaci igényt felismerve először gépjármű-finanszírozási szolgáltatást indítottak, majd rövid idő után a gépjármű-kereskedési piacra is beléptek. Az ezt követő felívelő időszakot egyfajta több lábon állás jellemezte: a vállalat portfóliója biztosításközvetítési és autóparkkezelési szolgáltatással bővült, majd a finanszírozási üzlet egészült ki több lépcsőben. 2016-ban elindult a mezőgazdaságigép- és nagyhaszongépjármű-finanszírozási üzletág, majd egyéb lízingtermékekkel bővült a paletta, így az építőipari és logisztikai eszközök, orvosi eszközök, műanyagipari és fémmegmunkáló gépek után a tavalyi év óta már a hajófinanszírozás is a szolgáltatás része.
A vállalat történetének fontos mérföldköve volt, amikor az első évek dinamikus fejlődését követően 2001-ben az MKB Bank kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a vállalatban – innentől kezdve MKB-Euroleasing a cég neve –, majd 2015-ben a bank az alapító tulajdonosok kivásárlásával 100%-os tulajdonrészt szerzett. Az elmúlt évek fejlődését jól jelzi, hogy forgalmát tekintve a vállalat ma a második legnagyobb lízingpiaci szereplő. Több mint 200-an dolgoznak a cég csapatában, közvetítő partnereiken keresztül pedig országosan több mint 400 helyszínen – kereskedésekben, illetve bankfiókokban és egyéb finanszírozó partnereknél – vannak jelen.

Az indulása óta eltelt 30 év során a vállalat mintegy 300 ezer eszközt lízingelt, közülük a legnagyobb értékű egy szilárdtestmegmunkáló lézerberendezés volt, aminek az értéke meghaladta a 300 millió forintot. Ha pedig „kilóra” nézzük: a legnagyobb tömegű lízingelt eszköz egy teljes kiépítésben gazdára találó, 65 tonnás lánctalpas daru volt; de különlegességeik között érdemes említeni azt az egyedi és kiemelkedően nagyértékű lízingüzletet, melynek tárgya egy korábban konténerekből álló ipari épület finanszírozása volt.
Az elmúlt három évtizedben az MKB-Euroleasing mindig nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy ne csak ügyfelei és üzleti partnerei felé, hanem a társadalom irányába is etikus, felelős vállalatként működjön. Ennek megfelelően a vállalat az évek során számos értékes ügy mellé állt, aktívan hozzájárulva egyebek mellett a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Age of Hope Alapítvány és a Heim Pál Gyermekkórházban működő Szundi Alvászavaros Gyermekekért Alapítvány működéséhez, de hagyományosan figyelmet fordított a környezetvédelem és a sport támogatására is.
A vállalatnál jelenleg is számos fejlesztés zajlik: továbbra is fókuszban van az online és mobiltelefonos ügyintézés kiterjesztése, SMART Lízing applikáció továbbfejlesztése, szinte állandóak az autóimportőri akciók, és újdonság a júniusban startoló cascon túli integrált gépjárművételár-biztosítás, az MKB GAP Fedezetbiztosítás is.

Vály Judit, az MKB-Euroleasing vezérigazgatója:
Mára több mint 100 ezer ügyfelünk rendelkezik közvetlen, személyes tapasztalattal az MKB-Euroleasingről, a másik oldalról szemlélve pedig egyre több korábbi és jelenlegi kolléga is a cég jó hírét viszi. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy a felelősségünk is folyamatosan nő, hiszen egyrészt egyre több vállalkozás és magánszemély tisztel meg bennünket bizalmával, másrészt, ha valamit rosszul csinálnánk, az online kommunikációs tér nem kímélne minket. Külön büszkeséget és örömet jelent számomra, hogy működésünk bebizonyította: a hosszú távú siker alapja a korrekt hozzáállás és az ügyfél megbecsülése.
A járvány visszaszorulását követően, a gazdaság fokozatos újraindulásával a lízingpiac erőteljes növekedésére számítunk. Az elmúlt egy év természetesen számunkra is egyfajta megújulás, újratervezés volt annak érdekében, hogy lízingpartnereinkkel együttműködve továbbra is a legjobb megoldást nyújtsuk ügyfeleink számára.
MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.

(x)
Magyarok részvételével kezdődhet meg a látás-visszaállító protézis emberi tesztelése
Visszaadhatják a látássérült emberek látását.
Hűtik a kedélyeket Washingtonban: hiába kérte Kijev, mégsem kaphat a legendás rakétából?
Mérlegelik, de más opció tűnik valószínűnek.
Súlyos eszkalációval vádolja Putyin Trumpot – Keményen visszaszólt az orosz elnök, aki előállt egy tanáccsal és egy viccel is
Nem látná szívesen a Tomahawkokat.
Elindult az utolsó nagybank is a munkáshitellel
0% kamat, 4 milliós összeghatár, 10 éves maximális futamidő.
Kimondta Putyin: az egész NATO harcol ellenünk – Moszkva ukrán atomerőműveket támadhat bosszú gyanánt
Az orosz elnök figyelmeztette Ukrajnát.
Donald Trump kitalálta, hogy fordítsa a demokraták ellen a költségvetési leállást
"Nem akarom elhinni, hogy a radikális baloldali demokraták megadták nekem ezt a példátlan lehetőséget."
Putyin fenyegető üzenetet küldött Európának – Arról is beszélt, hogy tényleg megtámadhatja-e a NATO-t
Azt is elárulta, szerinte ki miatt nincs béke.
Megérkezett az UniCredit munkáshitele, akár 30 ezer forint jóváírással, ingyenes bankszámlával!
Az UniCredit munkáshitelének igénylése mellett most egy különleges ajánlattal is élhetsz: a bank kiemelt partnereinél, így a Bankmonitoron keresztül is elérhető az UniCredit Partner Aktív Nul
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p

Az osztalék portfólióm - 2025. szeptember
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
