Folyóparti „miniváros” épül okoslakásokkal a Budafoki úton (x)

Három hektáron 6 lakóépületben összesen 712 lakás építése vette kezdetét a Budafoki út 64. szám alatti telken, idén júliusban. A Metrodom River lakópark nem egyszerűen vízparti otthonokat kínál, mert nem csak a Duna látványát ígéri az ide költözőknek. Az itt élők az otthonukat elhagyva közvetlenül a folyóparti sétányra léphetnek ki, de akár vízre is szállhatnak, ugyanis a fejlesztés részeként egyedülálló módon egy csónakház is épül.

„Számtalan vízpartinak nevezett lakóparkkal ellentétben a River valóban közvetlen kapcsolatot teremt a folyóval, hiszen sem HÉV-vonal, sem pedig forgalmas autóút nem húzódik az épületek és a part között. Ráadásul, mivel a Duna főága mellett helyezkedik el, a vízre néző lakásokból bámulatos rálátás fog nyílni a távolba nyúló, széles folyamra” – mutatott rá az elhelyezkedés különleges előnyeire Kricsfalussy Tamás, a Metrodom értékesítési igazgatója.
Szolgáltatások karnyújtásnyira, innováció mindenütt
A Metrodom tervezői lényegében egy mini várost terveztek a Duna partjára. A lakópark fogadóépületében pékség és kávézó, a parkban tűzrakóhely és grillterasz várja a lakókat, a kisgyermekeseknek pedig bölcsődét, óvodát, baba-játszószobát, sőt egy, a természetes víz közelségét megidéző vizes játszóteret is terveztek. A sportolni vágyók a rekortán pályán, kül- és beltéri fitneszteremben, és szaunákban lelhetik örömüket - ha éppen nem a folyón töltenék az idejüket. A lakások műszaki kialakításában a legmodernebb technológia vívmányai köszönnek vissza: a Metrodom saját okosotthon rendszerével a hűtés, fűtés és a világítás egyaránt irányítható; a fűtés-hűtés mennyezeti és természetesen környezetbarát, valamint energiatakarékos. Az egyediség a lakópark közlekedésében is megmutatkozik: a felszínen kizárólag gyalogosokkal, kerékpárosokkal találkozhatnak a lakók, nem csupán a parkolás, de már a parkolók megközelítése is a föld alatt történik.

Biztos befektetés
A lakások az otthonra vágyók mellett a befektetők érdeklődését is felkelthetik. A lakópark kreatív koncepcióján és a lakások minőségén túl a lokáció, illetve a dinamikusan fejlődő környék is a négyzetméterárak jelentős emelkedését vetíti előre a jövőben.
„Lakóparkunk különösen vonzó alternatíva lehet azoknak, akik ingatlanba fektetnének. A környékbeli lakás- és irodapiaci beruházásoknak köszönhetően gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a Kopaszi-gát közelében húzódó parti sáv az egyébként is magas presztízsű újbudai régió legértékesebb része lesz. Az itt vásárolt ingatlanok árai 5-10 éven belül a piaci átlagot meghaladó ütemben növekedhetnek, miközben a Budafoki úti irodafolyosó mentén dolgozók állandó bérlői keresletet biztosítanak a kiadandó lakásokra” – teszi hozzá Kricsfalussy Tamás.

A lakóparkról bővebb információ itt érhető el.
(x)
Súlyos eszkaláció: azt mondják, 500 ellenséges UAV indult meg India felé
Felkérték a katonai vezérkart a mozgósításra.
Tankok robogtak Moszkvában, Ukrajnában gyűltek össze az európai vezetők - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Virágokkal köszöntötték a diktátort: Sztálin-szobrot avattak az oroszok a megszállt ukrán városban
Az orosz kommunista párt készíttetett alkotást a szovjet tömeggyilkosról.
Nem kertelt a román elnökválasztás esélyese: visszakérné Ukrajnától az eddigi támogatást
George Simion nem is támogatná tovább Kijevet.
Trump szerint meg lehet állapodni Kínával, de 80%-os vám lenne ideális
De az amerikai pénzügyminiszteré a döntés.
Pápaválasztás 2025: megszólalt a Vatikán legnagyobb kihívását jelentő állam is
Bíznak a konstruktív együttműködésben
Ülésezett a Magyar Bankszövetség, és megállapította: túl nagy az elvárás a bankokkal szemben
Ott volt Hankó Balázs miniszter és Kurali Zoltán MNB-alelnök is.
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Ingatlanpiaci elemző
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.