
A mára legnagyobb magyar tulajdonú flottakezelőként számon tartott Mercarius az elmúlt 25 év alatt saját szervizhálózat kiépítésével és úttörő üzleti szemléletével családi, hagyományos rent-a-car cégből vált piacvezetővé. A flottapiacon ma már megkerülhetetlen cég dinamikus fejlődését a koronavírus-járvány sem állította meg. A 25. évforduló alkalmából a tavalyi évet is sikeresen záró vállalat vezetőjével, Koleszár Róberttel az elmúlt két év nehézségeiről, a hazai piaci viszonyokról, a jövőbeli tervekről és további érdekességekről is beszélgettünk.
Bár a koronavírus-járvány lassan két éve velünk van, továbbra is jelentős közvetett hatása van több iparág, így az autószektor alakulására is. A Mercarius tevékenységét milyen mértékben befolyásolta a pandémia és milyennek értékeli a vállalat 2020-as évét?
A tavalyi év, ahogy minden cégnél, nálunk is a koronavírusról szólt. A pandémia és a korlátozások okozta folyamatos bizonytalanság minket is nehéz helyzetbe hozott, a járvány első hulláma alatt napról-napra kellett újraterveznünk. Emellett viszont pozitívumokat is hozott ez az időszak, hiszen megtapasztaltuk, hogy mekkora versenyelőnyt jelent a piacon az erős csapatunk és a saját kézben lévő szolgáltatásaink.
Ennek köszönhetően a járvány alatt is folyamatosan tudtunk szolgáltatni, természetesen a kollégáink és ügyfeleink egészségét, biztonságát, valamint a hivatalos kormányzati szabályozások betartását szem előtt tartva. Erre azért is szükség volt, mert vannak olyan partnereink, akiknek ez idő alatt is működnie kellett, ehhez pedig mi biztosítottuk a stabil hátteret. Ezt nagyon értékelték a régi ügyfeleink, de azt tapasztaltuk, hogy az újak számára is fontos szempont volt abban, hogy minket válasszanak. Így a pandémia ellenére 2020-ban is jó évet zártunk és tovább tudtunk növekedni: 5 ezer autóról év végére 9 ezerre növeltük a flottaautók számát és ma már jó úton haladunk a 11 ezer autó felé.
A tavalyi, nehézségekkel teli év után, hogyan értékeli a vállalat idei évét? Mi okozza most a legnagyobb kihívást?
2020 után azt gondoltuk, hogy idén már könnyebb lesz, de sajnos azzal is szembe kellett néznünk, hogy a COVID gazdasági hatásai még csak most jelentkeztek, ami az autóipart is jelentősen érinttette. Gondoljunk csak a beszállítói láncok összeomlására vagy a chiphiányra. Úgy látjuk, hogy az autóipar egyik legnagyobb válságát éli, hasonló a helyzet, mint a 2008-as devizahitel-válság után. Akkor a finanszírozás tűnt el a piacról, most pedig az autók. A Mercariusnál ebben a nehéz helyzetben is az a feladatunk, hogy a körülmények ellenére is a megszokott magas minőségben szolgáljuk ki az ügyfeleinket és rugalmasan, gyors döntésekkel azonnal reagáljunk a piaci változásokra.
Vezetőként mit gondol, az autóiparban tevékenykedő cégként hogyan tudnak talpon maradni?
A kezdeti sokk után most érti meg a piac minden szereplője, hogy a mostani egy több éves válság lesz, nem csupán pár hónapos. Fontosnak tartom, hogy az ügyfeleinkkel továbbra is folyamatos legyen a kapcsolat, partnerként kezeljük őket és őszintén tájékoztassuk őket arról, hogy a jelenlegi helyzet mivel jár, nekünk, mint szolgáltatónak. Emellett biztosítsuk őket arról, hogy ebben a kihívásokkal teli időszakban is a korábban megszokott minőségben vehetik igénybe a szolgáltatásainkat. Abban bízunk, hogy a stabil hátterünk miatt az ügyfeleink sokkal kevésbé fogják megérezni a válság hatásait.
Mit gondol, mikorra lábalhat ki az autóipar a mostani nehéz helyzetből?
A kérdés nagyon összetett, mert nem csak az ellátási rendszerben levő csúszásról van szó, az autós szektorban jelenleg forradalom zajlik, aminek még nem látni a végét. Az biztos, hogy a mindennapi mobilitás terén most minden az elektromobilitás felé mutat, bár ehhez itthon a megfelelő infrastruktúra és töltési hálózat kiépítése még várat magára.
A korábban hagyományos autóértékesítési modell is, amely szerint az importőrtől a márkakereskedőn és flottakezelőn át jutott el az ügyfélhez az autó, az elkövetkezendő három-öt évben nagy változáson fog átmenni. Mi, az országos szervihálózatunkkal és a saját kézben lévő szolgáltatásainkkal arra törekszünk, hogy a változások hatására átalakult igényeknek is megfeleljünk. Ennek ellenére arra számítunk, hogy a következő két év nagyon nehéz lesz, de talán a jövő év végére mérséklődhet a válság és látjuk majd a fényt az alagút végén.

Az idén elért eredmények közül mire a legbüszkébbek?
Büszkék vagyunk arra, hogy 2021 végére a két legjelentősebb energetikai vállalattal, az EON-nal és az MVM-mel is szorosabbra fűztük az együttműködést és olyan jövőbe mutató projekteket sikerült közösen megvalósítani, mint például az MVM Go, amely elektromos autókat töltési megoldással együtt kínál az ügyfeleknek. A szolgáltatásnak köszönhetően a tartósbérlet magányszemélyek számára is elérhetővé vált, ami teljes mértékben úttörőnek számít a hazai piacon, hiszen ezt a konstrukciót eddig csak a vállalatok vehették igénybe. A lízingelt elektromos járműveket ráadásul otthontöltési lehetőséggel biztosítja a cég.
Milyen terveik és céljaik vannak a jövő évre? Milyen fejlesztések, beruházások vannak folyamatban, illetve terveznek a közeljövőben?
A céljaink nem változtak a mostani nehéz helyzet ellenére sem. Egy-két éven belül szeretnénk az ország négy-öt pontján vidéki szervizbázissal üzemelni, ennek érdekében 2022-ben több vidéki szervizpontot is nyitunk. Emellett a szolgáltatásaink terén is a fő hangsúlyt a digitalizációra helyezzük. Olyan ügyfélbarát informatikai megoldást tervezünk, ami jelenleg még nincsen a magyar piacon azzal a céllal, hogy egy klasszikus flottakezelőből valóban 21. századi mobilitási szolgáltatóvá válhassunk. Töretlenül hiszünk abban, hogy saját kézben levő szolgáltatásaink, szakmai csapatunk és a saját innovációink kiemelnek majd minket a mezőnyből, így továbbra is elégedett ügyfeleket tudhatunk magunk mellett.
Ön szerint melyek azok a szolgáltatások, amelyek megkülönböztetik a Mercarius-t a hazai flottapiac más szereplőitől és hozzájárultak az elmúlt 25 év sikeréhez?
Azt gondolom, hogy az elmúlt negyed évszázad sikerének a kulcsa elsősorban a vállalat tudatos növekedési stratégiájának, az összetartó csapatmunkának és a saját szolgáltatásainknak köszönhető. Fontos látni, hogy az ügyfelek gondolkodásmódja sokat változott az elmúlt években, korábban a finanszírozás volt a fontosabb, ma viszont már a szolgáltatásfókuszú cégek tudnak inkább sikeresek lenni. Ebből adódóan jelentős versenyelőny, hogy saját szervizekkel, saját hozom-viszem és assistance szolgáltatással, valamint csereautó parkkal és saját kárrendezéssel is rendelkezünk, így az autóink üzemeltetését nagyrészt önerőből végezzük. Ezek a szolgáltatások megkülönböztetnek bennünket a piacon és lehetővé teszik, hogy rugalmasabbak legyünk, mint a banki hátterű finanszírozó cégek.
(x)
Támogatást kapnak a nyugdíjasok – itt vannak a részletes szabályok az utalványokról
Nagyon sok buktató került a rendszerbe, amire érdemes figyelni!
Újabb országokat sorozott meg Trump, komoly keménykedésbe kezdett
Az érintett országok méltán tarthatják joguknak, hogy most megvessék az elnököt.
Bejelentkeztek a görög teherszállítót megtámadó elkövetők
Rövid időn belül a második támadásuk volt.
Veszélyes popcornt hívtak vissza a forgalomból
A csomagolóanyagban határérték feletti vegyületek találhatók.
Indul a második szakasz a 4-es és 6-os villamos vonalának felújításán, változni fog a forgalom
A Pest felé vezető oldalon is megkezdődnek a munkák.
Évi 4 százalék kockázatmentes hozam megy a kukába a Trump-kockázat miatt
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze a zöldhasú. Névrokonán, a hongkongi dolláron át mutatjuk be, hogyan dobnak...
Th
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz


- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.