
Harmadik éve rendezi meg Nyári Egyetemét az ország egyik legnagyobb mérnökirodája, a CÉH zRt. Alapítványa. Az ötnapos, idén augusztus 25. és 29. közt rendezett eseményen az építőipari mérnökhallgatók olyan tapasztalatokra és tudásra tehetnek szert, amelyek egyrészt túlmutatnak a szokásos egyetemi tanulmányokon, másrészt abban a pillanatban elengedhetetlenek lesznek számukra, amint kikerülnek a munkaerőpiacra.
Az egyetemek korunk gyors fejlődését nem tudják önállóan lekövetni, ezért az ipari szereplők és a diákok is rákényszerülnek arra, hogy az egyetemi kereteken kívül is bővítsék tudásukat, megszerezzék a szükséges gyakorlati tudást. A program nemcsak ebben segít, hanem egyben megválaszolja a résztvevő diákok meghatározó kérdéseit: „milyen lesz az én jövőm, és hol lesz a helyem?”
A program első reggelén a jelentkezők mintha egy kulcslyukon át látnák a szakmát: nincs teljes rálátásuk az építőiparra, nem ismerik egy projekt folyamatát, a piaci szereplőket, a digitális átállás vagy a körforgásos építés fogalmával többségük nem is találkozott – a rendszerben történő gondolkodás még korlátozott. Itt kitágul a perspektíva, a program felkészült előadói a piac egészére kínálnak rálátást.
A beruházásokban résztvevő szakmáknak, az építőipar szereplőinek és egy-egy projekt folyamatának megismerése révén könnyebben és a siker nagyobb esélyével találhatnak rá a saját karakterüknek, érdeklődésüknek, személyiségüknek megfelelő területre. Az előadásokon elhangzó, szerteágazó ismeretek alapján képet kapnak arról is, milyen képességekre és tudásra van szükségük az általuk megcélzott szakmai területen való érvényesüléshez.
Tudásuk állandó bővítését, választott szakterületük új eredményeinek megismerését maguknak kell kézben tartani – folyamatos önképzésre van szükség. A Nyári Egyetem résztvevői ehhez kapnak módszertani ismereteket és valós impulzusokat.
Egy-egy előadásban és az azt követő beszélgetések során a tartalom mellett a tapasztalt „ipari szakember”, az előadó, az ember a minta és a példa. Látják a karrierutat és a szakma iránti lelkesedést, elkötelezettséget.
Az Alapítvány célja és egyben tapasztalata az, hogy a diákok az öt nap alatt egy teljes szemlélet(„mindset”)váltáson essenek át, miközben az elérhető legkorszerűbb ismereteket kapják. Látniuk kell a fenntarthatóság és a digitalizáció kihívásait is, ezért a divatos témákon túl a képzés része a Digital Twin („digtális iker”) és az AI gyakorlati alkalmazása, de szó esett pl. a robotikáról is, és részesei lehettek egy mérnöki munkába bekapcsolható „robotkutya” bemutatójának is.
Mivel a szakmai helyzetek sikeres kezelésében kulcsszerepük van a „soft skill”-eknek is, így prezentációs és tárgyalástechnikai tréningek is beépültek a képzésbe, és az állásinterjúkra is gyakorlati szituációkkal készülhettek, megismerhették a munkáltatói oldal aspektusait is.
Idén a BME-ről, az Óbudai Egyetemről, Pécsről és Debrecenből érkeztek hallgatók. Az előadások közötti időben, illetve gyakran késő este is, a 6 csapat közös projektmunkán is dolgozott.
A komplex feladat egy folyami uszályon kialakítandó, négytagú család számára alkalmas állandó lakóhely koncepciójának elkészítése és bemutatása volt, ezenkívül a csapatok feladatát képezte a tervezett épületegyüttes LCA számításának elkészítése is.
A soft skill képzéseken kapott ismereteknek is köszönhetően a szakemberekből álló bíráló bizottság tagjai kifejezetten élményt nyújtó prezentációkat láthattak.
(x)
Kiszivárgott: lényegében bárki megszerezhette volna az amerikai hadsereg minden titkát
Kritikus probléma bukott ki a Pentagon szupermodern rendszerében.
A keleti nagyhatalom már telepíti a hiperszonikus ballisztikus rakétákat: valójában Amerika lehet a célpont
Felvázolták a lehetséges taktikát.
Ezt tényleg nem láttuk jönni: visszatérhet a lovasság a frontvonalra!
A világ második legerősebb hadseregénél, természetesen.
Európa két hatalma eshet egymásnak az évtizedes határvita miatt: Varsóban már készülnek
Évtizedes adósságot emlegetnek.
Súlyos vereséget szenvedhetett az ukrán származású tábornok: kudarccá vált az offenzíva, sokan már árulónak tartják
13 ezer elvesztett katona, stratégiai eredmény nélkül.
Így szerezhetsz a lakáshiteleddel 20%-os adóvisszatérítést
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások 2025-ben egyszeri, időszakos lehetőséget adnak arra, hogy a pénztárban felhalmozott összeg egy részét lakáscélra (hiteltörlesztésre vagy felúj
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p



Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.