Fény derült 2015 legígéretesebbnek tartott innovatív projektjeire (x)

2015. április 28. 09:24    
nyomtatás
 
A Miniszterelnökség fővédnökségével megvalósult TiJöttök! Innovációs Projekt Verseny Díjátadó Gáláján kihirdetésre és díjazásra kerültek az idei versenykiírás legígéretesebbnek ítélt hazai innovációs projektjei. A meghirdetett három kategória nyertesei mellett a különdíjasok is átvehették különdíjaikat.

A Tijöttök! Innovációs Projekt Verseny célja volt felkutatni és a széles nyilvánosság számára bemutatni azokat a legalább pilotprojekt szintjén létező hazai innovatív termékeket, technológiákat és szolgáltatásokat, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak a hazai mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növeléséhez, illetve a magyar technológiaexport növekedéséhez. A Tijöttök! Innovációs Projekt Versenyre, mely egyedülálló módon az állami, civil és magánszféra összefogásával valósult meg, több mint félszáz hazai projekt érkezett be, összesen három kategóriában, úgymint agrár-és élelmiszeripar, digitális város, illetve egészségipar. A végső nyertesekről közönségszavazás döntött.

Ducsai-Oláh Zsanett az EFH elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy "a tehetségek felkarolása, a kiváló innovatív gondolatok felszínre hozása, a fiatal generációkra fordított figyelem, a kezdő technológiai innovatív vállalkozások piacra segítése közös érdekünk, és bízom benne, hogy a Tijöttök! Verseny jó példaként szolgál a következő években mindazoknak, akik tehetnek a jövő generációk sikeréért."

Gombos Szilárd, a T-Systems Magyarország Zrt. igazgatója rávilágított: "A digitális városok megalkotása nem cél, hanem eszköz az emberek mindennapi kihívásainak megválaszolására, az élhetőbb, szerethetőbb és - nem utolsó sorban - versenyképesebb települések létrejöttének érdekében. A döntőbe jutott pályázatok mindegyike képes szervesen illeszkedni ezen célokhoz. Szeretném megköszönni a színvonalas pályázatokat, amelyek közül a kategória győzteseként a Clean-way Kft. építési beruházásokon keletkező másodnyersanyagok hasznosítására irányuló térképes rendszere került kiválasztásra."

Asztalos Andrea, a Sanofi kommunikációs igazgatója díjátadó beszédében kiemelte: "Az innováció alapeleme működésünknek és része mindennapi életünknek, ezért örömmel csatlakoztunk a "TiJöttök!" versenyhez, fontos és értékes kezdeményezésnek tartjuk. Őszintén gratulálunk a felhasználók szavazatai alapján leghasznosabbnak ítélt "SOS Infocard" projekthez, egyben gratulálunk és sok sikert kívánunk minden résztvevőnek. Meggyőződésünk, hogy a "Ti Jöttök!" versenynek csak nyertesei vannak!"

Erős Veronika az Agrotecfood Zrt. vezérigazgatója beszédében elmondta: "Cégünk elsődleges célja, hogy felkarolja az agrár- és élelmiszeripari innovatív projekteket, segítse azokat a kutatás-fejlesztés, a hazai és a külföldi piaci megjelenés folyamatában, ezért is tartottuk fontosnak, hogy támogassuk a TiJöttök! Innovációs Projekt Versenyt, hiszen tevékenységünk számos ponton erősíti egymást."

Kategória győztesek:


AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERIPARI KATEGÓRIA
UNICOMP Informatikai Kft. AgroSense vezeték nélküli mezőgazdasági adatgyűjtő rendszere

DIGITÁLIS VÁROS KATEGÓRIA
Clean-way Kft. Építési beruházásokon keletkező másodnyersanyagok hasznosítására irányuló térképes rendszere

EGÉSZSÉGIPAR KATEGÓRIA
Medical Media+Kft. SOS Infocard - egészségügyi dokumentumkezelő rendszer vészhelyzeti kártyával

Különdíjazottak:


A HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. különdíját a Vitálvár Kft. Makka Beauty Coffee termékcsaládjáért vehette át.

Az Agrotechfood Agrár- és Élelmiszeripari Innovációs Zrt. által felajánlott különdíjat a ChemCon Holding Kft. Biobottle projektje nyerte el.

A Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ különdíját az IGNIS Computer Kft. Chameleon projektje érdemelte ki.
Fény derült 2015 legígéretesebbnek tartott innovatív projektjeireFény derült 2015 legígéretesebbnek tartott innovatív projektjeire


(x)
Címkék: prémium

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő-újságíró
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium