
A német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) frakcióvezető-helyettese ezt a magyar kormány törökök szíriai beavatkozásával kapcsolatos minapi magatartása miatt mondta – szúrta ki az Index.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő október közepén elindította a szíriai kurdok elleni katonai beavatkozást, amely nemcsak az Egyesült Államok és Törökország között okozott nagy feszültséget, hanem az EU és Törökország között is.
Az EU arra készült múlt hét elején, hogy mindegyik tagállam nevében kiadjanak egy Törökországot elítélő nyilatkozatot, de ahogy azt időközben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elismerte: a magyar kormány egy ideig blokkolta ennek kiadását és végül arra kényszerítette a 28 tagú közösséget, hogy csak az EU külügyi főképviselője adja ki a nyilatkozatot, ami így nyilván kevésbé fajsúlyos üzenet a törököknek.
A CDU frakcióvezető-helyettese szerint ez a blokkoló magyar magatartás végig érezhető volt és ezért úgy fogalmazott:
Magyarországnak meg kell tanulnia csapatban játszani. Magyarországnak el kell döntenie, hogy az EU valódi tagja akar-e lenni, és nem csak az EU pénzügyi támogatását akarja elfogadni, és hozzájárul-e ahhoz, hogy az EU erős legyen.
Ezután hangzott el Johann Wadephultól a bevezetőben jelzett, az utóbbi idők messze legkeményebb magyar bírálatot tartalmazó kijelentése a német közszolgálati televízió (ZDF) vasárnapi adásában.
droht Ungarn mit -Rausschmiss: Weil die -Regierung Erdogans Angriff auf unterstützt, stellt CDU/CSU-Fraktionsvize im die EU-Mitgliedschaft Ungarns in Frage. Mehr dazu um 19.10 Uhr #CDU
— Berlin (direkt) October 20, 2019
Idén februárban már érkezett egy hasonlóan kemény, de inkább pénzügyi jellegű fenyegetés a német nagykövettől a magyar EU-nagykövet irányába az EU-tanácsi ülésen amiatt, mert Magyarország akadályt gördített az EU és az Arab Liga között készülő megállapodás megkötése elé egy migrációs utalásra hivatkozva. A német nagykövet akkor azzal fenyegetett, hogy ezt a lépést nem fogják elfelejteni akkor, amikor majd a 2020 utáni EU-s költségvetés kereteiről és a kifizetéseknek a jogállamisági feltételrendszerrel való összekötéséről tárgyalnak.
Azóta egyébként már kezd valósággá válni az EU-pénzek és a jogállamisági feltételek összekötése, ahogy az is, hogy még az Európai Bizottság által vázolt 24%-nál is nagyobb lehet a reál értelemben elszenvedett forrásvesztés Magyarország számára a 2021-2027-es költségvetésben. Olyanra viszont nem emlékszünk, hogy a német kormánypárt egyik illetékes vezetője az EU-ból való kizárást, illetve az EU-tagság átgondolását pedzegette.
Címlapkép forrása: Bernd von Jutrczenka/picture alliance via Getty Images

Az EU 100 milliárd eurós alapot hozhat létre Ukrajna támogatására
Hosszú távon biztosítanák az ország pénzügyi stabilitását.
Amit nyert a forint a réven, elveszítette a vámon
Az inflációs adat után nagy erősödést követett a gyengülés.
Fegyvert küld Ukrajnának Donald Trump, támadás érte Moszkvát - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Komoly csapást fontolgat Donald Trump: "Putyin rengeteg baromságot vág hozzánk!"
Mérlegeli a nagyobb nyomásgyakorlást.
Egy mondat elég volt Trumptól, történelmi csúcsra száguldott a réz
Trump drasztikus vámot lengetett be, a gyógyszergyártóknak viszont haladékot ígért.
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Az osztalék portfólióm - 2025. június
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó dolog nem történt júniusban.VáltozásokAT&T (T) eladás: kb. a részvényeim 10%-

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.