A technikai elemzésről egyszerűen
A Spread két instrumentum ára közötti különbség, melynek realizálásához egy long (vétel és később eladás)és egy short (eladás, és később vétel) pozíció nyitására van szükség. Ezzel a módszerrel a kockázat alacsonyabb, mint ha csak egyetlen pozíció nyitottunk volna, és profitra lehet szert tenni azáltal, ha a két részvény ármozgásának a mértéke között különbség van. Ha például A részvényből long, B-ből pedig short pozícióval rendelkezünk, akkor ha az A ára gyorsabban növekszik, vagy lassabban csökken, mint a B ára, akkor profitot tudunk realizálni.
Számítási módja
Spread = záróár(1)-(záróár(2)*s),
ahol az s az általunk megadott súlyt jelenti, amire azért van szükség, hogy az eltérést jobban kiemelhessük.
Használata
A Spread szintén a függvények között kapott helyet. Kiválasztva be kell állítanunk a másik instrumentumot, valamint az adott súlyt. Érvényesítése a hozzáad, majd pedig a bezár gombbal történik.

Spread mozgóátlag (Spread Moving Average)
A mutató értelmezése valószínűleg nem szorul túl nagy magyarázásra, hiszen egyszerűen csak a Spread mozgóátlagáról van szó. Ehhez természetesen meg kell adni a Spread-nél is alkalmazott súlyt, a másik instrumentumot, valamint a mozgóátlag periódusát.
Válság felé sodródik a világ legnagyobb autópiaca? Egyesek már az összeomlástól tartanak
Egyre több az aggasztó jel.
Globális átrendeződés küszöbén: ez lehet a Nyugat utolsó esélye a béke megőrzésére
Jolsvai Zoltán energiapiaci szakértő elemzése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?- díjmentes, interaktív előadás
Amit a tőzsdéről mindeknek tudnia kell.
Legfélelmetesebb fegyveréhez nyúlt Irán: bevetették a Horramsár–4-est
Az Izraellel vívott konfliktus során először.
Kiadta a parancsot Donald Trump: Amerika háborúba megy - Most mi fog történni?
Nézzük meg, mi lehet a következő lépés.
Célpontban egy európai főváros: súlyos támadást hajtottak végre iráni hackerek
Albániát az ott élő iráni ellenzékiek miatt támadták.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?