Itt egy kriptopénz, ami kenterbe verte a bitcoint
Mi is az a Ripple?
A Ripplet lényegében azért hozták létre, hogy egy gyorsabb és olcsóbb megoldást nyújtsanak főként a nemzetközi tranzakciók valós idejű lebonyolítása terén azáltal, hogy a hálózathoz csatlakozó bankokat és más intézményeket direktben kötik össze egymással a tranzakciók zökkenőmentes lebonyolításához.Gondoljunk csak bele, jelen pillanatban ha utalni szeretnénk itthonról mondjuk Amerikába, akkor a bankok SWIFT-rendszerét használjuk. Ekkor a bankunktól indított utalás először egy amerikai bank által vezetett nostro számlán landol, és onnan akár több köztes pénzintézeten keresztül jut csak a kedvezményezett bankjába a pénz, ami 2-4 napba is telhet, és persze nem éppen olcsó mulatság (minden köztes szereplő leveszi a maga sápját, és akkor még az átváltási költségekről nem is beszéltünk).

A Ripple ugyanúgy, egy megosztott főkönyvön alapul, mint a bitcoin vagy az ether, azonban több lényeges dologban is különbözik tőlük:
Az egyik, hogy a bitcoint, és az ethert bányásszak, nem úgy mint a Ripplet, amit a Ripple Lab bocsátott ki, összesen 100 milliárd darabot (a bitcoinból 21 millió lesz összesen), aminek körülbelül 60 százalékát maga a vállalat birtokolja, tehát a Ripple nem decentralizált. (Ez persze okozott is némi zavarta befektetők körében, hiszen mi történik, ha az alapítók gondolnak egyet, és a piacra dobják a részüket? Ezt végül úgy oldották meg, hogy 55 milliárd XRP-t letétbe helyeztek, amelyből minden hónapban 1 milliárdot a piacra dobnak.)
Egy másik, és talán a legnagyobb különbség, hogy míg a bitcoint lényegében a hagyományos pénzek konkurenciájaként hozták létre, addig a Ripplet már az első naptól fogva arra optimalizálták, hogy együttműködjön a hagyományos bankokkal (emiatt sok kritika is éri a projektet).
Van egy harmadik is, ami pedig az, hogy míg a legtöbb kriptopénz megkerüli a rendszert, addig a Ripplet pont úgy alakították ki, hogy együtt tudjon működni például az adóhatóságokkal, és szabályozható legyen.
Mit tud nyújtani a Ripple?
- Tranzakció idő: A blockchain alapú megoldások közül messze a Ripple tranzakcióideje a leggyorsabb, mindössze 4 másodperc, míg ether esetben ez 2 perc, a bitcoinnál pedig akár több óra is lehet.

- Skálázhatóság: Egy másik hatalmas előnye a skálázhatóság, a rendszer másodpercenként 1500 tranzakciót bír el, ami a bitcoinnál mindössze 3-6 tranzakció.
- Költségek: a Ripple hálózaton a tranzcakiók "majdnem ingyenesek". A minimális költség is csak azért van, hogy ne nyomják tele a hálózatot mindenféle fölösleges tranzakciókkal. És ezt a töredéket, amit levonnak a tranzakciónál, a rendszer elpusztítja utána, így növelve a keresletet.
A pénzváltó, és tranzakciós szolgáltatások mellett további áttörést érhet még el a Ripple a treasury és fizetésforgalmi operáció tekintetében azáltal, hogy teljesen fölöslegessé teszi a köztes elszámolóházak, és levelezőbankok szerepét a rendszerből. A levelező banki rendszerrel szemben a Ripple egy sokkal hatékonyabb elszámolási rendszert biztosít azáltal, hogy az egymással kereskedő bankoknak nem szükséges minden egyes devizában a nostro számla fenntartása. Helyette a Rippleben tartott egyenlegüket használhatják kereskedésre bármilyen devizával szemben.
Na, és mi van a nagy volatilitással?
A Ripple esetében ez sem tűnik túl nagy problémának, pont a tranzakció gyorsasága miatt. Mondjuk ha "A" bank vesz egymillió Ripplet, és 5 másodperccel később elutalja bank "B"-be, és ezalatt az idő alatt a Ripple árfolyama mondjuk 0,1%-ot esik, akkor 1500 dollár párolgott el a tranzakció alatt.Azonban ez a tranzakció idő még egy ilyen volatilis termék esetében is igen csábító, nem beszélve arról, hogy több likvidítást biztosító harmadik fél is örömmel vállalja ezt a kockázatot a profit reményében.

Mi lesz a sorsa?
Az elmúlt hónapokban tapasztalt extrém árfolyamemelkedés főként annak tudható be, hogy mára már több mint 100 pénzügyi intézmény használja a Ripple hálózatot (a múlt hónapban az American Express is beadta a derekát), tovább az is segítette, hogy Michael Arrington's 100 millió dolláros alapját is Rippleben fogják jegyezni.Ami a jövőt illeti, a naponta elindított 5,7 ezer milliárd dollárnyi tranzakcióból a Ripple piaci részesedése jelenleg alig nagyobb, mint nulla. Ennek tudatában, ha több bank elkezdi használni a rendszert, és értelmezhető piacméretet tudnak kiszakítani maguknak, akkor a Ripple XRP ára az egekbe szökkenhet.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma
Jelentősen növekedne az orosz befolyás.
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
Moszkva bejelentette az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb győzelmét, de van ezzel egy kis gond
Közben másutt is érdekes fejleményekről számoltak be.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

