A cikk a 2021-es BÉT50 kiadványban jelent meg. A kiadvány médiatámogatója a Portfolio.
Az Orianát Kovács Péter és Pátzay Péter alapította 2002-ben. A tulajdonos-alapító régóta ismerte Basa Richárdot – közös szenvedélyük, a vitorlázórepülés hozta őket össze –, aki korábban olyan multinacionális nagyvállalatoknál dolgozott, mint az IBM vagy a Novell, amelynek beszállítója volt az Oriana. 2012-ben, miután Basa távozott a Novelltől, külső tanácsadóként csatlakozott Kovács cégéhez.
Nagyon tetszett, amit láttam. Akkoriban 12 fős volt a cég, nagyjából 100 milliós forgalommal. Kezdetben heti 1-2 napot jártam be, főleg marketinggel és termékfejlesztéssel foglalkoztam
– mondta Basa. Idővel aztán azon kapta magát, hogy már heti 5 napot tölt a cégnél, amely dinamikus növekedésnek indult, így adta magát, hogy 2016-ban Basa immár tulajdonosként és operatív igazgatóként vegyen részt a cég irányításában.
"Akármilyen méretű cégről legyen is szó, a képzett IT szakemberek hiánya most már hosszú évek óta komoly problémát jelent. Azonban az IT a cégek fejlődésének a kulcsa. Épp ezért olyan megoldást nyújtunk az ügyfeleknek, ami könnyen és hatékonyan támogatja és kiszolgálja a napi szinten keletkező újabb és újabb igényeket. Az Oriana low code rendszere meglévő alapsémákból pár hét alatt egy adott cég igényeire szabható rendszer kialakítására képes, figyelembe véve a komplex üzleti környezet által elvárt adatbiztonságot vagy épp auditálást is” – magyarázta Basa. Tehát tulajdonképpen olyan alkalmazásokat kínálnak, amelyek a dobozos szoftvereknél rugalmasabbak, de az egyedi fejlesztéseknél sokkal gyorsabban és alacsonyabb áron érhetők el.
2017-ben Kovács Péter távozott a vállalat éléről, két évvel később pedig a kockázati tőkealap-kezelő Hiventures Zrt. fektetett be a cégbe. A cél egyértelműen a nemzetközi piacra lépés volt, így 2019-ben jelentős változások történtek, komoly tapasztalattal rendelkező nemzetközi menedzsment épült ki; az utóbbi másfél évben pedig jelentős lépéseket tettek, hogy pár éven belül az európai piac meghatározó szereplőjévé válhasson a cég.
"A low code motoron alapuló üzleti megoldások jelentik a jövőt, a dobozos termékek és a hosszú ideig tartó, teljesen egyénre szabott fejlesztések hátrányba fognak kerülni. Utóbbiakkal az a fő probléma, hogy mire egy fejlesztési folyamat véget ér, sok esetben már másra van szüksége a cégnek” – mondta Basa, hozzátéve, a piac dinamikusan nő, és ugyan bőven akad versenytárs, a kereslet sokkal nagyobb, mint a kínálat. Az Oriana bevételének mintegy 90 százaléka egyelőre a magyar piacról származik, de vannak már külföldi partnereik, és a hosszú távú növekedési potenciált a vezérigazgató a nemzetközi terjeszkedésben látja.
"Ebben persze a koronavírus-járvány nem segített. 2020 márciusában már öt külföldi partnerünk volt, és rengeteg tárgyalás zajlott, de a pandémia miatt minden lelassult, sokakkal most vesszük fel újra a kapcsolatot. Ugyanakkor a járványhelyzetnek bizonyos szempontból volt pozitív hatása is: felgyorsította a vállalati és államigazgatási rendszerek digitális transzformációját, ez viszont tovább növeli a vállalatokra és az informatikai vezetőkre nehezedő nyomást. A low code platformok használata azért ideális, mert enyhíti a jól képzett szakemberek hiányát, ugyanakkor kielégíti a megnövekedett üzleti igényt is” – magyarázta Basa, hozzátéve, a növekedés motorját várhatóan további külső források bevonása jelenti majd. A tervek szerint nagyjából öt év múlva jelennek majd meg az amerikai piacon, 6-8 év múlva pedig – elképzelése szerint – már túl lesznek az exiten.

"Ez nem egy one man show, én alapvetően a csapatjátékban hiszek. Ezért is gyűjtöttem magam köré a legjobb, nagy nemzetközi tapasztalattal bíró szakembereket, akiktől én is sokat tanulok. A vállalkozói lét igazi hullámvasút, sokszor megy haza úgy az ember, hogy nem pontosan tudja, merre tovább. Aztán persze kijövünk a gödörből, de ehhez kellenek a társak és a támogató családi háttér. A feleségem például rengeteg terhet vesz le a vállamról, mindig támogat, enélkül ez az egész nem működne” – mondta Basa, akinek az Oriana mellett 2010 óta másik nagy szerelme a borászata, a Tarcalon működő Basilicus.
"Régóta jártunk borkóstolókra a Tokaj-hegyaljai borvidékre, ez egy igazi gyöngyszem, de úgy gondoltam, rosszul van pozicionálva. Ez ügyben történt már változás, de az sem véletlen, hogy a borászunkkal és tulajdonostársammal, Kanczler Andrással azzal a szlogennel jelentünk meg a piacon, hogy „Éld újra Tokajt!” – mesélte. A két cég bizonyos szempontból megteremti Basa számára az egyensúlyt: az Oriana esetén, ha kitalálnak egy új megoldást, annak már akár pár hónapon belül van kézzelfogható eredménye bevétel formájában. A borászat lassabb folyamat, kiszámíthatatlanabb is: egy évben egyszer van szüret, azaz egy évben egy esély nyílik az alkotásra és a sikerre. Ugyanakkor, mint mondta, nagyon azért nem tart attól, hogy ne tudnák eladni a bort, hiszen több versenyen is nagyon jól szerepeltek, például több aranyérmes, kategóriagyőztes borral, köztük aszúval büszkélkedhetnek.
Címlapkép: Bét50
Az innováció segíthetne a gazdákon, de nincs nyitottság az újdonságokra
A halogatás a jellemző.
Megvan a döntés, ikonikus épületbe költözik a Visa
Új bérlővel gazdagodik a londoni üzleti negyed.
Megérkezett Európába az olcsóbb Tesla Model 3, itt van a magyarországi ár
Élénkíteni akarják a keresletet.
Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron
Mélyebb összefüggések, exkluzív tartalmak, kevesebb zaj – most 50% kedvezménnyel.
Megoldódhat az Sz-400-as nagy vitája: a NATO egyik legerősebb hatalma csúcsmodern ötödik generációs vadászgépeket kaphat
Közel egy évtizede nem találják a kiutat.
Kukásautó-kartellt csípett el a GVH, másfél milliárdos bírság lett belőle
Összejátszottak a cégek.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

