Ausztriából csábítja haza a dolgozókat egy salgótarjáni építőipari cég
Az országos tendenciákkal szemben Nógrád megye egy kicsit speciális helyzetben van, itt nem nagyon építkeznek az emberek. Ezért inkább felújítás, építőipari szervízelés felé toltuk el a fókuszt és emellett fejlesztettük fel az építőanyag kereskedelmet, miután már nem csak saját, de partnereink igényeit is elkezdtük kiszolgálni
- mondta Deák Attila, aki hozzátette, hogy bár vállalnak munkát Pest és Heves megyében is, a nagyobb távolság miatt itt kevésbé versenyképesek. Ezzel szemben az építőanyag-kereskedelem esetében ki tudják szolgálni az ország másik végében működő partnereiket is."Pár száz négyzetméter megvásárlásával kezdtük és amikor elértük a 3-4 ezret nagyon sok partner jelentkezett, hogy nem lehetne-e bérbe venni. Ma már az ország legkülönbözőbb pontjain dolgoznak a mi állványainkkal" - tette hozzá Deák Attila az állvány-bérbeadási üzletággal kapcsolatban.
Eközben sikerült egy olyan brandet felépíteniük, ami vonzóbbá teszi a céget a régiós versenytársaknál.
"Ha valaki eljön hozzánk dolgozni, mint munkavállaló vagy akár alvállalkozó, tudja, hogy egy jó csapat tagja lehet, ahol megbecsülik a munkáját.De ennél is fontosabb, hogy kivitelezésben elsősorban régiós munkákat vállalunk el, a környéken lakó dolgozóinknak pedig ez fontos szempont, mert így nem kell hónapokat távol tölteniük a családjuktól. Van olyan alkalmazottunk, aki emiatt Ausztriából jött haza, pedig nyilvánvalóan nem tudtunk olyan fizetést ajánlani neki, mint amit ott kapott. Jelenleg zajlanak az egyeztetések egy német autógyártócég műszaki alkalmazottjával is, aki bár a magyarországi gyárban dolgozik, nem akar órákat ingázni naponta, ezért jó eséllyel a lokális munkavégzéssel őt is ide tudjuk majd csábítani"
- mondta Deák Attila."Az építőiparban nagyon rugalmas finanszírozási együttműködésre van szükség, mert nem ugyanazt a házat építjük meg, mindig változnak a körülmények: ahogy a megrendelések, úgy a cég és a piac növekedésével a feltételek is változnak, amely rugalmas hozzáállást követel meg a finanszírozó féltől is, aminek részünkről az OTP Business tudott legjobban megfelelni." Először csak számlavezetési feladatokkal bízta meg a bankot a cég, majd több finanszírozási kérdésben is segítségükre volt:
Először egy folyószámlahitelt folyósítottunk, majd a cég növekedésével egy NHP forgóeszköz-hitelt, most pedig egy beruházási hitellel tudjuk segíteni a korszerűsítést
- mondta az OTP Business részéről Tóth Zoltánné, vállalkozói tanácsadó.
TÁMOGATOTT TARTALOM
Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport.
Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Bedurrantja az FP-5 gyártását Kijev: ezzel könnyedén csapnak le Oroszország mélyén is
Nagyon nagy távolságban is veszélyes.
Érkezik a kamatmentes kölcsön a geotermikus beruházásokra
Újabb lökést kap a hazai földhőhasznosítás.
Soha ennyien nem rohamozták még meg a magyarok kedvenc nyaralóhelyét
Példátlan történelmi rekordot jelentettek.
Hatalmas pénztengert zúdított a piacra Soros György
Nézzük, mit érdemes venni a guru szerint!
Sorra hódítja meg az európai piacot a brit fejlesztésű kis moduláris reaktor
Tarol a Rolls-Royce SMR.
Váratlan fordulat az amerikai gazdaságban: a rossz hírek után jött a kellemes meglepetés
Csak közben hároméves csúcson az amerikai árak, megindult az áthárítás.
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.