hitel

Új hitelprogramot indít napokon belül az MFB

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a vállalkozások visszajelzései alapján új hiteltermék-változatot indít az MFB Csoport gazdaságélénkítő csomagjának keretében. Az MFB Krízis Hitel Plusz néven, december 7-től elérhető program maximum 2,5%-os éves fix ügyfélkamat mellett igényelhető, maximum 300 millió forint hitelösszegig és egyaránt használható általános beruházási célokra, hitel/pénzügyi lízing kiváltására, likviditás és forgóeszköz finanszírozásra is. A hitelprogram közvetítését az MFB-vel szerződött pénzügyi vállalkozások végzik - közölte a bank.

Nagyon felpörgött az NHP Hajrá: már 17 ezer cég kapott belőle

Nagyon felpörgött az NHP Hajrá: már 17 ezer cég kapott belőle

Az áprilisban elindított NHP Hajrában már több mint 17 ezer kkv jutott kedvező forráshoz. Az 1159 milliárd forintnyi megkötött szerződés több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmada új beruházások megvalósulását támogatta – közölte az MNB.

Még mindig nem tudják a cégek, meghosszabbítják-e nekik a törlesztési moratóriumot

Még mindig nem tudják a cégek, meghosszabbítják-e nekik a törlesztési moratóriumot

Már csak egy hónap van hátra a jelenlegi törlesztési moratóriumból, de még mindig nem jelent meg az a rendelet, amely szabályozná, pontosan mely vállalatok vehetik igénybe január 1-jétől. Több ezer vállalatnál - különösen hazai kkv-nál - várhatják, hogy kiderüljön, élhetnek-e 2021 első felében is a moratóriummal.

A koronavírus miatt lazábban tartja a banki tőkekövetelményeket az MNB

A koronavírus miatt lazábban tartja a banki tőkekövetelményeket az MNB

Az MNB fenntarja korábbi döntését, amely a koronavírus-járvány okozta rendkívüli körülményekre tekintettel a hazai rendszerszinten jelentős hitelintézetekre vonatkozó tőkepuffereket 2020. július 1-jétől átmenetileg feloldotta. A tőkepuffereket 2022-től három év alatt, fokozatosan kell majd újból felépíteniük a bankoknak - közölte honlapján a jegybank.

Ezreket tehet utcára az ABN Amro

2024-ig 15%-os létszámleépítést tervez az ABN Amro, Hollandia egyik legnagyobb, többségében állami tulajdonú bankja.

EU-s halasztás: a koronavírus-válság nem várt nyertese lehet a Libor

EU-s halasztás: a koronavírus-válság nem várt nyertese lehet a Libor

A pénzügyi stabilitás veszélyeztetését elkerülendő a bankközi referenciakamatlábak rendezett kivezetése mellett foglalt állást ma az Európai Parlament illetékes bizottsága és az Európai Tanács delegációja, 2023 végéig meghosszabbítva az EU-n kívül adminisztrált kamatlábak, például a Libor lehetséges használatát.

MNB: K alakú kilábalásra készülhetnek a magyar bankok

MNB: K alakú kilábalásra készülhetnek a magyar bankok

Az MNB várakozásai szerint idén a vállalati hitelállomány 6-9 százalékkal, a lakossági pedig 8-12 százalékkal emelkedhet úgy, hogy a törlesztési moratórium mindkettőt felfelé torzítja. A bankok jövőbeni jövedelmezőségét a moratóriumból kikerülő hitelekre képzett értékvesztés határozhatja meg: az MNB szerint a vállalati hitelek 15-20 és a háztartási hitelek 5-10 százaléka tekinthető sérülékenynek, de ez nem jelenti azt, hogy ekkora nem teljesítő hitelarányra számíthatnak a bankok. A tőkehelyzet és a likviditás szempontjából még egy durva gazdasági stresszel szemben is ellenálló a magyar bankrendszer - mutatja a jegybank imént bemutatott Pénzügyi stabilitási jelentése.

Munkába állt a profitgyár az MKB Banknál

Az első félév 2 milliárdos vesztesége után a harmadik negyedévet 15,3 milliárd forintos nyereséggel zárta az MKB Bank – derült ki a társaság ma délelőtt közzétett gyorsjelentéséből. A magasnak mondható adózott eredmény jórészt az átértékelési eredménynek köszönhető, miközben a fő bevételi és költségtételek mind rosszabbul alakultak az egy évvel korábbinál. Bár az MKB 2019 júniusa óta a tőzsdén van, nem kereskedtek eddig a bank papírjaival a BÉT-en.

Tízezrek rohanhatnak hozzánk a lakásfelújítási milliókért (Interjú)

Tízezrek rohanhatnak hozzánk a lakásfelújítási milliókért (Interjú)

Az új állami otthonteremtő intézkedések és a hitelből vásárolt lakások alacsony aránya azt sejtetik, hogy 2021 még jobb év lesz a lakáshitelezésben, mint 2020 – mondta a Portfolio-nak adott interjúban Harmati László. Az Erste Bank lakossági vezérigazgató-helyettese szerint a gazdaság lefékeződése azonban nem úszható meg következmények nélkül sehol sem, a bevételi visszaesés a bankoknál a számla- és kártyaforgalmon, illetve -díjakon eddig a leglátványosabb. Harmati László a törlesztési moratóriummal kapcsolatos „operációs rémálomról”, a megtakarítások átrendeződéséről, sőt még George-ról is beszélt nekünk.

Zöld ajánlást készít az MNB a bankoknak

Zöld ajánlást készít az MNB a bankoknak

A jegybank zöld ajánlást készít a bankoknak, erről néhány héten belül társadalmi egyeztetés kezdődik - mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) felelős vállalatirányítás szakosztályának online konferenciáján szerdán.

Koronavírus: megérkezett a kormány hatpontos bejelentése

Koronavírus: megérkezett a kormány hatpontos bejelentése

Az elektronikus banki és földhivatali ügyintézést, valamint a közjegyzői eljárások és az értékbecslés digitalizációját elősegítő jogszabályváltozásokat jelentett be a pénzügyminiszter. Úgy tűnik, megfogadja a kormány a Magyar Bankszövetség régóta terítéken lévő javaslatainak jelentős részét.

A magyarhoz hasonló visszaesés az európai lízingpiacon

Az európai lízingpiac a magyarhoz hasonlóan zsugorodott a járvány hatására az év első felében: az új szerződések összege 121 milliárd eurót tett ki, ez 24 százalékos visszaesésnek felel meg - közölte a Magyar Lízingszövetség a saját és európai lízingszervezetek tömörítő Leaseurope adatai alapján.

Itt a lakásfelújítási támogatás: a bankokat rohanhatjuk meg először a milliós összegekért

Itt a lakásfelújítási támogatás: a bankokat rohanhatjuk meg először a milliós összegekért

Novák Katalin családügyi miniszter szerdán bejelentette az új, január 1-jétől élő otthonfelújítási támogatás részleteit, a további konkrétumokat tartalmazó jogszabályra azonban még várni kell. Mivel a miniszter elmondása alapján a támogatást, vagyis a felújítási számlák összegének 50%-át csak utólag fogja megtéríteni a Magyar Államkincstár, ezért a gyermeket nevelő szülőknek meg kell majd előlegezniük a maguk számára a felújítás teljes, akár 6 millió forintos összegét, hogy kifizethessék a munkadíjakat és az anyagköltségeket. Utánajártunk, milyen felújítási célú lakáshitelek és személyi kölcsönök állnak ehhez rendelkezésre jelen állás szerint a bankoknál, és hogy működnek a gyakorlatban ezek a hitelek. A személyre szabott hitellehetőség megtalálásához a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.

Koronavírus-válság a magyar cégeknél: mindenki hosszú hitelekbe menekül?

Koronavírus-válság a magyar cégeknél: mindenki hosszú hitelekbe menekül?

A 2008-as válsággal ellentétben nem állt meg az élet a vállalati hitelpiacon az elmúlt hónapokban, de a visszaesés így is egyértelmű. Az állami hitelprogramoknak, különösen az NHP Hajrának köszönhetően látványosan felértékelődtek a hosszú lejáratú forinthitelek a vállalatok tartozásaiban. Az IT-kommunikáció és a mezőgazdaság mellett érdekes módon éppen a turizmus hitelállománya vészelte át eddig a legjobban a válságot.

Törlesztési moratórium: lesz teendőjük a lakossági ügyfeleknek is

Törlesztési moratórium: lesz teendőjük a lakossági ügyfeleknek is

Minden olyan ügyfelet tájékoztatnak a bankok decemberben, akiket érinthet a törlesztési moratórium 2021. június 30-áig történő meghosszabbításának a lehetősége – ismertette a Magyar Bankszövetség munkacsoporti vezetője a Portfolio-val. Minden érintett ügyfélnek lesz teendője: némelyeknek csak az adataik kezelésére kell majd felhatalmazniuk a bankjukat (hiszen meg tudja állapítani az adataiból, jogosult-e), viszont lesznek olyanok is, akiknek a szükséges igazoló dokumentumot is be kell nyújtaniuk, ha élni akarnak a lehetőséggel. A bankok egyértelműen az elektronikus ügyintézést preferálják majd.

Sokan elfelejtik, pedig nem kéne: az ország legjobb lakáshitele fix 3%-on pörög

Sokan elfelejtik, pedig nem kéne: az ország legjobb lakáshitele fix 3%-on pörög

Átlagosan 4% körüli kamatozással vesznek fel manapság lakáshitelt a magyarok, a legtöbben 5 és 10 éves kamatperiódus mellett. Pedig van egy lakáshitel, amely sok banknál elérhető állami kamattámogatással is, ennél jóval kedvezőbb, 3%-os, ráadásul végig fix kamat mellett. A költözésen kívül lényegében csak két gyermek kell hozzá, ennek ellenére sokan nem tudnak róla: a lakáshitelek mindössze egyhatodát veszik fel „CSOK-hitel” formájában a magyarok.

Kiszivárgott, hogyan semlegesítené a magyar-lengyel vétót a francia kormány

Kiszivárgott, hogyan semlegesítené a magyar-lengyel vétót a francia kormány

„Fájdalmas, elismerem, de nem annyira rossz azért” – jelezte egy névtelenséget kérő francia kormányzati forrás a Reutersnek azt, hogy a magyar és a lengyel költségvetési vétó miatt milyen legális megoldásban gondolkodnak, azaz az egyhangúságot igénylő döntést hogyan kerülnék meg.

Koronavírus: a Nyugat-Magyarországon élők szenvedik meg a legjobban a bezárkózást

Koronavírus: a Nyugat-Magyarországon élők szenvedik meg a legjobban a bezárkózást

Az Intrum és a GKI Regionális Fizetőképességi Indexe alapján a Nyugat-Dunántúl eddig a járvány és a recesszió legnagyobb kárvallottja, itt romlott leginkább a háztartások pénzügyi helyzete, amin a gazdaság nyári újranyitása sem segített sokat. A Balaton környéki és budapesti lakosok helyzete sokat javult a harmadik negyedévben, a keleti megyéket továbbra is kíméli a válság a többi régióhoz képest.

Nehezebb lett a gazdagoknak hitelt felvenni a Deutsche Banknál

Nehezebb lett a gazdagoknak hitelt felvenni a Deutsche Banknál

A Deutsche Bank szigorított a vagyonos ügyfeleknek adott hitelek feltételein a koronavírus elterjedése óta, bár az ügyfelek hitelek iránti kereslete nőtt, a bank igyekszik csökkenteni a kockázatot – írja a Bloomberg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.