
Olyan dologtól félni, ami biztosan bekövetkezik butaság – A kereslet visszaesésétől nem kell félni, mert az már megtörtént, a kérdés az, hogy hogyan alkalmazkodunk ehhez. A következő években egy erős visszaesés lesz az építőiparban, a kérdés, hogy ezt hogyan lehet tompítani és erre a szereplők hogyan reagálnak. A piac szereplőinek együtt kell működniük.
Leghamarabb 2025-ben fordulhat meg a mostani trend
- hívta fel a figyelmet Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke. A szakember szerint a tervek megvannak ugyan, de a piaci logika ezt erősen szűrni fogja. Építőanyagárakban egy kisebb árcsökkenés várható, de ez közel sem lesz 30-40 százalék. A tavaszi időszakban lehet egy kismértékű alapanyagárcsökkenés, egy egészségesebb piaci verseny jöhet. A lényeg, hogy a szektor lassulása ne egy teljes satufék legyen. Az állam ugyan berántotta a féket, de abban bízom, hogy a magánszektorban ez nem így lesz. A mostani időszakban megkerülhetetlen, hogy a vállalatok növeljék a hatékonyságukat, a gyártói, a kereskedői, a kivitelezői és a beruházói pozíciókat is jobban össze kellene hangolni és meg kell tanulniuk jobban együttműködni. Nagyon fontos lenne, hogy idén tavasszal már az állam is elkezdje a projekteket.
Mi is látjuk a visszaesést, az állványozás a projektek közepén jelenik meg jellemzően, de mostanra mi is érezzük a nehezebb időszakot.
A lakásépítésekben mérhető a legnagyobb visszaesés, emellett az állami beruházások visszaesése is erősen érezhető.
Félni ugyanakkor nem kell, bár nehéz két év jön, de menni kell előre. Fejlesztésekre van szükség, a szervezetek organizációjában például. Az áremelkedés idén valóban nem fog növekedni, de a projektösszegek is megnövekedtek, így ami korábban drágának számított, az ma már belefér, gondoljunk például a gépesítésre. Nálunk a profit csökkentésével próbálják tartani az árakat. A piac mostanra rendkívül árérzékeny lett. Fontos lenne, hogy az eddigi ciklikusságból próbáljunk meg kitörni, ami a vállalkozásokat is hosszabb távú gondolkodásra ösztönözné – mondta el Serdült Sándor, a Layher Kft. ügyvezetője.
A megrendelői oldalt nézve nálunk a tavalyi év volt egy nehéz időszak, főleg a háború és az energiaárak miatt. Hiába nyertünk meg projekteket, arra végül nem volt pénz, így több projekt is leállt. Az idei év eddig optimális számunkra, de az iparág egészét nézve nagyon pesszimista vagyok,
a következő két évben rengeteg építőipari cég tönkre fog menni.
Az építőipar hatékonyságát növelni kellene, de ennek megvalósulása kétséges. Az biztos, hogy Nyugat-Európában jobban megfizetik a munkavállalókat is és a technológiát is, ez is hozzájárul ahhoz, hogy ott egy főre nagyobb beruházási érték jut. A gépesítettségünk viszont még mindig alulmarad az elvárttól, ott kevesebb élőmunkával valósítják meg a beruházásokat – emelte ki Palkovics Milán, az Épduferr Nyrt. igazgatóságának elnöke.
A válságot mi is érezzük, először az eladásaink csökkentek, majd az árak is emelkedni kezdtek. Csökkenésre számítunk, de erre fel kell készülnie mindenkinek, kitalálni, hogy a cégek hogyan működhetnek egy ilyen környezetben is eredményesen.
A csökkenéseket hatékonyságnöveléssel, a szervezeten belüli fejlesztésekkel lehet kompenzálni.
Az alapanyagárak eddig valóban kiszámíthatatlanok voltak, de mostanra ez konszolidálódott, bár árcsökkenésről még nem beszélhetünk. Jó hír viszont, hogy az áremelkedés mértéke sokkal kisebb most, mint 2022-ben.
Az állam szerepe eddig óriási volt, most is az lenne, csak nem megoldott a finanszírozás, ami gondot okoz az építőipari szereplők számára. Ha az uniós finanszírozás megérkezik, az államnak nagyobb lehetőségei lesznek. Az állam szabályozói oldalon is nagy szerepet vállal, például az extraprifitadón keresztül, de például a cementellátást nem sikerült biztosítani. Nem helyes, ha az állam beleavatkozik az árakba, inkább az alapanyagellátást kellene biztosítania. A mostani törvénytervezet valószínű, finomodni fog. A cégek jobb szervezettséggel, jobb belső folyamatok tervezésével rengeteg anyagköltséget tudnak spórolni, erre kell most fókuszálniuk – hangsúlyozta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója.
Képek és címlapkép forrása: Kaiser Ákos / Portfolio
Fontos jelentések érkeztek itthon, ugrik az OTP és a Mol
Örülnek a befektetők a friss számoknak.
Elkezdődött a katonai parádé Moszkvában, Putyin is beszédet mondott - Élőben közvetítünk
Cikkünk folyamatosan frissül.
Keményen nekimentek Trump első kereskedelmi megállapodásának az amerikai autógyártók
Szerintük hátrányosan érinti az autóipart.
Újabb magyar biztosítók jelentették be: korlátozzák lakásbiztosítási díjaikat
Az Allianz, az Alfa és az Union után a Signal Iduna és az Uniqa is bejelentést tett.
Súlyos vád Ukrajnából: azt mondják, magyar kémeket fogott el az SZBU
Részleteket is elárultak a tevékenységről.
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.