Van, amiben behozhatatlan a magyar városok hátránya

A modern irodapiac kialakulását a lakosságszám mellett elsősorban Brno egyetemváros jellege segítette, a városban összesen 13 egyetem található, melyekben több mint 70 ezer diák tanul. A JLL 2016-os kutatása szerint a városban mintegy 30 jelentős nemzetközi vállalat működtet irodát, melyek összesen 15 ezer embernek adnak munkát. Az éves átlagfizetés 318 ezer korona, ami havi szinten 300 ezer forintot jelent. Ez nem marad el a prágai átlagtól, európai viszonylag azonban továbbra is alacsonynak tekinthető, ami fontos szempont lehet egy szolgáltatóközpontnak helyszínt kereső vállalat számára.
De hogy néz ki egy két debrecennyi város ingatlanállománya?
Látogatásunk során lehetőségünk nyílt meglátogatni a nemzetközi cégek helyi központjainak helyet adó iroda- és logisztikai parkokat, a látvány pedig nehezen ültethető át bármelyik magyarországi vidéki városba.






A Brno-i kereskedelmi ingatlanállományt látva felmerülhet a kérdés, hogy Magyarországon mikor kerülhet sor hasonló fejlesztésekre a fővároson kívül. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy továbbra is a lakosság- és az egyetemisták száma a legfontosabb alapfeltétel és egyben döntő tényező. Számos régiós országban, így Csehországban, Lengyelországban, valamint Romániában is találhatunk olyan - legalább 300 ezer fős - városokat, melyek kedvelt célpontok mind az ingatlanfejlesztők- és befektetők, mind az alacsony bérek miatt a régióba vágyó vállalatok számára. Amíg azonban második legnagyobb városunk lakosságszáma is alig haladja meg a 200 ezer főt, nem számíthatunk arra, hogy Budapest országon belüli hegemóniáját megtörik a kereskedelmi ingatlanpiacon.
Súlyos árat fizet Trumpnak Európa egyik legfejlettebb gazdasága
Elérték, amiért Washingtonba mentek.
Jönnek az új típusú siklóbombák – megszólalt az ukrán hírszerzés
Lesznek nagy hatótávolságú változatok is.
Döntött az EU: nincs olyan, hogy alkoholmentes gin
A gin az gin és abban 37,5 százalék az alkoholtartalom.
Hatalmas vagyont mozgósítanak a Rockefellerek, Bill Gates és társaik - Egyetlen céljuk van
300 millió dolláros adományt jelentettek be.
Drasztikus döntést hozott az osztrák síparadicsom
A turisták sokszor minősíthetetlenül viselkednek.
Új háború robbanhat ki: ennyire lesz fájdalmas, ha Amerika támad
A nehézolaj esetleges hiánya üthet egyet az olajpiacon.
„Egy pillanat alatt elpörgette a pénzt” – a gyerekek a legveszélyeztettebbek az online játékokra épült csalásokban
Gyerekeink a legkiszolgáltatottabbak, a szülőkre pedig fokozott felelősség hárul.
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.

