Ingatlan

Ezekben a kerületekben épül fel az 1500 új okos otthon

Portfolio
1500 új építésű okos otthon fejlesztését jelentette be a Cordia, ezzel a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legnagyobb volumenű ingatlan-fejlesztése valósul meg. A beruházó Budapest 8 különböző helyszínén tervezi új projektek indítását, amelyek többsége 2018-ra készül el. A cég elemzései szerint a jelenlegi túlkereslet miatt már most jelentős igény van új lakásokra, amellyel a kínálat egyelőre nem tud lépést tartani. Mindez megalapozottá teszi egy ekkora méretű beruházás elindítását.
Az elmúlt félév adatai alapján az új lakások iránt érdeklődők száma 70%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a két évvel ezelőtti értéket pedig pont háromszorosan haladta meg. Különösen a budapesti belváros az, ahol a fővárosi átlagnál is jelentősen nagyobb a kereslet, így a cég fejlesztései is elsősorban ezekre a helyszínekre koncentrálnak. A mostani beruházás méretét jól mutatja, hogy 2012 óta egyik évben sem adtak át 2000-nél több új lakást a fővárosban, 2015-ben azonban már 3500 új lakást értékestettek, így a kínálat soha nem látott mélypontra süllyedt.

Érdekel, hol találod az új építésű lakásokat? Idén május 6-8. között újra megrendezésre kerül a Portfolio lakosságnak szóló ingatlanpiaci rendezvénye, a LAKÁS 2016 kiállítás és vásár. Itt a helyed, ha új vagy használt lakást akarsz venni saját vagy befektetési célra, lakást akarsz eladni, lakást bérelnél vagy bérbe adnál, hitel felvételén gondolkozol, felújítanál, modernizálnál, bővítenél, komplett szolgáltatást és teljes körű tájékoztatást szeretnél kapni szakértőktől a lakásvétel vagy eladás menetéről. Az 1100 négyzetméteres vásár 60 kiállítója között 17 ingatlanfejlesztő cég - köztük a Cordia is - szerepel, melyek összesen több mint 5000 új lakást kínálnak eladásra. A Millenáris B épületében megrendezésre kerülő három napos rendezvényre a belépés ingyenes! Bővebb információ az esemény honlapján érhető el.

Az egyes fővárosi kerületekben komoly eltérések tapasztalhatók a lakáskínálatban. Míg például a III., a XI., a XIII. vagy a XIV. kerületben jelentős a kínálat, vannak olyan részei is a városnak, ahol csak pár tucat elérhető új építésű lakás található. A legnagyobb különbség a kínálat és a kereslet között a belső kerületekben van - V., VI., VII., VIII. és IX., kerület - ahol a kínálathoz viszonyítva több mint háromszoros a kereslet szintje, vagyis csak minden harmadik potenciális vásárló tud lakáshoz jutni - fogalmazta meg Földi Tibor, a Cordia Magyarország vezérigazgatója.

A fenti trendeket figyelembe véve a beruházó nyolc projektben - a város különböző pontjain - összesen 1500 új lakást épít fel a következő időszakban. A különböző élethelyzetek szerint így szinte minden érdeklődő megtalálhatja a számára legideálisabb lakást. Külön érdekesség, hogy a tervezett lakások úgynevezett "okos otthonok" lesznek, aminek köszönhetően például egy okostelefonnal a városból bárhonnan vezérelhetővé válnak a lakás különböző műszaki berendezései. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy egy gombnyomással ellenőrizhetjük a fűtést, a légkondicionálót, a bejárt védelmét vagy akár az elektromos aljzatokba bedugott eszközöket.

A VIII. kerületben a Corvin Projekt részeként valósul meg a Corvin Átrium I. üteme, ahol több mint 260 lakás vár majd gazdára egy kiemelkedően jól bérbeadható területen. A XIV. kerületben a Thermal Zugló II. beruházás különlegességét az adja, hogy az itt épülő 190 lakás mindegyikébe termálvíz kerül bevezetésre a telekkel átellenben átalakítás alatt álló strandfürdőről.

Ezekben a kerületekben épül fel az 1500 új okos otthon
A XI. kerületben két új ütemmel folytatódik az építkezés - Terrace Residence II. és III. - ahol 2017 végéig újabb 65 lakás készül el.

Ezekben a kerületekben épül fel az 1500 új okos otthon
A II. kerületi Kapás utcánál épülő 102 lakást tartalmazó Kapás21 projektben 30 - 142 négyzetméter közötti lakásméretek közül választhatnak a leendő vásárlók.

Ezekben a kerületekben épül fel az 1500 új okos otthon
A XIII. kerületben két fejlesztés is indul, ahol összesen 410 új lakás áll majd a vevők rendelkezésére. Ezek közül a Young City I. kimondottan a fiatal vásárlókat célozza meg, aminek következtében közösségi terek, futópálya, fitneszterem és napozóterasz is tartozik majd az épülethez.

Ezekben a kerületekben épül fel az 1500 új okos otthon
A belső kerületekben pedig az Andrássy úthoz közel eső Rózsa 55, míg a VII. kerületben a Grandio névre keresztelt, a "budapesti soho-ban" található épület kínál magas minőségű lakásokat minden érdeklődő számára.

Ezekben a kerületekben épül fel az 1500 új okos otthon


Ezekben a kerületekben épül fel az 1500 új okos otthon
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
WLP Ebes 1