Az MNB igazgató munkatársat keres (x)

- irányítja a pénzügyi csoportok, konglomerátumok és az egyedi hitelintézetek felügyeletét, és közreműködik a SREP tőkemegfelelési követelmény megállapításához és a validációs engedélyezéshez kapcsolódó munkában;
- a felügyelt intézményekkel szemben a törvényben meghatározott esetekben intézkedik, az intézkedések megvalósulását figyelemmel kíséri;
- együttműködve más szervezeti egységekkel kialakítja az éves felügyelési program prioritásait, és a felügyelési program által meghatározott konkrét felügyelési tervet;
- a külföldi társfelügyeletekkel való együttműködés során irányítja egyrészt a belföldi székhelyű pénzügyi csoportokkal, másrészt a külföldi székhelyű pénzügyi csoportokkal kapcsolatos felügyeleti státuszból adódó nemzetközi szakmai feladatok ellátását;
- felméri a szakterületét érintő piaci szabályozási igényeket, a nemzetközi tapasztalatok felhasználásával javaslatot tesz az innovációk miatt szükségessé váló hazai szabályozási koncepciókra;
- szakterületét érintően részt vesz a jogszabályalkotással és -módosítással kapcsolatos tárcaközi egyeztetésekben, illetve az egyes szabályozási tárgykörökben szervezendő hazai és nemzetközi konferenciák szakmai tartalmának kialakításában, előadások készítésében és megtartásában.
Munkakör betöltésének feltételei:
- egyetemi végzettség
- legalább 8 éves szakmai tapasztalat
- legalább 5 éves vezetői tapasztalat
- proaktivitás, kezdeményezőkészség, elhivatottság
- fejlett írás- és előadókészség magyar és angol nyelven
Munkakör betöltése során előnyt jelent:
- nemzetközi pénzügyi csoporthoz tartozó hitelintézetnél szerzett gyakorlat
- pénzügyi felügyeleti tapasztalat
- MBA, CFA, közgazdasági területen szerzett Phd fokozat
- tudományos tevékenység, pl. publikáció, tanulmány (ezen irányú tevékenységet kérjük az önéletrajzban részletezni)
Amit ajánlunk:
- változatos munkavégzés, szakmai kihívások;
- versenyképes fizetés;
- kiemelkedő szakemberekből álló csapat irányítása
Pályázathoz benyújtandó:
- fényképes önéletrajz
- szükséges végzettséget, szakképesítést igazoló dokumentumok másolata
- motivációs levél
(x)
Itt a legfrissebb Medián-felmérés - Szétnyílt az olló a Tisza és a Fidesz között
Brutális előnyben a Tisza.
Drasztikus beavatkozásra készül az EU, ha beüt a kerozinhiány
Budapesten 4-5 napnyi tartalékot tudnak tárolni.
Új front nyílik az AI háborúban, a Google nekimegy az Nvidiának
Felgyorsul az AI verseny.
Megszólalt a MÁSZ: így lehet elkerülni a magyarországi üzemanyagárak elszabadulását
Az ellátásbiztonság is kockázat.
Egyedülálló szülők a szakadék szélén: Őszinte beszélgetés a konyhaasztalnál
A választási időszak után természetes, hogy a figyelem az új kormány gazdasági programjára, a családtámogatásokra és összességében arra irányul, hogy könnyebb lesz-e a helyzetünk. Egy k
A memória lett az AI-korszak egyik legfontosabb csatatere
Az AI-boom falba ütközhet: a memória lett az új szűk keresztmetszet, amely visszafogja a legdrágább rendszerek teljesítményét is. A memória kilépett a ciklikus tömegtermék szerepéből,... Th
Láthatatlan korlát: az önbizalom tart távol a befektetésektől
Jelentős, eddig kihasználatlan potenciál van a nőkben a befektetések terén. A számok azt mutatják, hogy jó, sőt, a férfiaknál jobb döntéseket hoznak, ha befektetéshez nyúlnak,... The post L
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
A sótalanított víz szerepe az öböl menti arab államok ellátásbiztonságában
A sótalanító üzemek nemcsak létfontosságúak, hanem egyben sérülékeny, stratégiai célpontok is.
Mennyi értéket termel egy dolgozó kéz? - BB Tengely
Magyarország lemaradt a termelékenységi versenyben, a Balkán-Baltikum régió országainak többsége lehagyott minket az elmúlt 15 évben. Egy gazdaság hosszú távú sikerességét nem feltétlenü
Vagyontervezés bizonytalan környezetben - találkozzunk Szegeden!
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak? Milyen elvek mentén lehet tervezni a vagyonnal, és milyen reális hozammal lehet számolni
Birodalmi alkony vagy amerikai erődemonstráció? - Szuez és Hormuz párhuzamai
Úgy tűnik, most nagyobb lehetőség kínálkozik az iráni konfliktus megoldására, az ideiglenes tűzszünet alatti megegyezéssel, ellenkező esetben nem marad más, mint a katonai erő fokozása a Fo
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tabut döntene a Tisza, de lesz erre költségvetési fedezet?
Komoly ígéretek vannak a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban.
Erre nagyon kell figyelni a cégeknek a zöld finanszírozásnál: az MFB szakértőjét kérdeztük
Kozma Norbert, a stratégiai és fenntarthatósági osztály vezetője volt a vendégünk.
Surányi György, Szabó László: a rossz gazdaságpolitika ellen az euró sem véd meg
Illúzió megváltást várni a bevezetéstől?

