18 éve nem történt ilyen a magyar bankbetétekkel

Az OBA tagintézeteinek a díjbevallásban ügyfélre konszolidált kimutatást kellett közölniük a Konszolidált Biztosított Betéti (KBB) adatnyilvántartás szerint. Ennek köszönhetően megállapítható, hogy 2011. év elején a bankrendszer 9 874 221 betéttulajdonosából 9 835 004 esetében a bankbetétjeinek összege nem haladta meg a jelenleg érvényben lévő 100 ezer eurós (közel 27 millió forint) betétbiztosítási védelem felső határát, azaz a hazai betétesek 99,6 százaléka teljes körű OBA védelmet élvez. (Ezek együttesen jelenti a magán- és jogi személyeket, valamint az egyéni vállalkozókat. A több hitelintézetnél ugyanazon személy neve alatt elhelyezett betét miatt egy tulajdonos többször is szerepelhet az összesítésben.) Az OBA díjalapját képező mintegy 12 204 milliárd forint biztosított betétállomány 69,6 százaléka (8 495 milliárd forint) tartozik az OBA kártalanítási kötelezettsége alá a százezer eurós értékhatár alapján.
Koncentrált a nagybetétesi kör
Az OBA 100 ezer eurós védettségi szintjét meghaladó nagybetétesek relatív alacsony száma
(39 217 betétes, a betétesek 0,4 százaléka) ellenére e betétek összesen 4 802 milliárd forintnyi betétállománnyal rendelkeznek. Ez alapján a bankrendszerben található (OBA védettséget meghaladó) nagybetétesek átlagos betétállományának mérete 122,4 millió forint.

Az egy főre eső átlagos betétösszeg 1,236 millió forint. Átlagosan az egy biztosított betétben elhelyezett összeg 294 ezer forintról 262 ezer forintra csökkent. A bankok betéteseinek átlagos betétösszege 852 ezer forint. A takarékszövetkezetek betéteseinek átlagos betétösszege ennél valamivel alacsonyabb, 662 ezer forint. Az adatsor érdekessége, hogy a szektor megtakarítási állományán belül mindössze 0,09 százalékkal részesedő hitelszövetkezeti szektorban a legnagyobb, 1,9 millió forintos az egy főre eső átlagbetét, ami több mint duplája a bankokban lévő átlagbetéteknek.
Növekvő szövetkezeti piacrész
A megtakarítások 91,4 százaléka a bank- és lakástakarék-pénztári szektorban, 8,6 százaléka pedig a szövetkezeti szektorban került elhelyezésre, utóbbi minimális, 2008. óta tartó növekedésével.
Jelentősen nőtt az OBA kártalanítási kötelezettsége
Egy év alatt 12 százalékos növekedéssel 8 495 milliárd forintra nőtt az OBA kártalanítási kötelezettsége, melynek oka a január 1-jén életbe lépett új, 100 ezer eurós kártalanítási értékhatár. Az OBA kártalanítási kötelezettsége 2000. óta folyamatosan növekvő tendenciát mutat.

Hitelintézeti fizetésképtelenség esetén a betétesek kártalanítására rendelkezésre álló vagyon (2011. év elején 88 milliárd Ft) alapvetően két bevételi forrásból származik: egyrészt a tagintézetek által a tárgyévben befizetett betétbiztosítási díjakból, másrészt a felhalmozott díj állampapírba való befektetésének hozambevételéből.
A betétbiztosítási díj átlagos kulcsa 2000-2004 között jelentősen csökkent, majd három évig stagnált. 2008-ban az előző évhez képest a felére csökkent, 2009-től egységes 0,2 ezrelékes volt. 2011-től - a kártalanítási értékhatárnak a korábbi érték duplájára, 100 000 euróra emelkedése miatt - az OBA Igazgatótanácsa a díjkulcsot 0,6 ezrelékes mértékben állapította meg. Ennek köszönhetően a tavalyi évhez képest a hitelintézetek által fizetett betétbiztosítási díj a háromszorosára nőtt. A hitelintézeteknél fennálló 1 000 Ft betétbiztosítási kártalanítási kötelezettség után 2011-ben átlagosan 0,86 forint a díj.
Csökkent az OBA fedezettségi mutatója
Az OBA 88 milliárd forintra nőtt kártalanításra fordítható vagyonához képest a nagyobb dinamikával megugró kötelezettségek miatt a betétbiztosítás fedezettségi mutatója az előző évhez képest 1,04 százalékra csökkent.
A megtakarítások összetétele
Hosszú évek tendenciájaként folytatódik a takarékbetétek súlyának csökkenése. A kamatelhatárolás csökkenése köszönhető a piacon elérhető új betéti konstrukcióknak és a kamatlábak csökkenésének is.


Állami garancia
A piacgazdasági alapokon működő betétbiztosítás 1993-as bevezetése (az OBA alapítása) óta jelentősen csökkent az állami garanciás betétállomány. Nominál értéken az 1993-as év 608 milliárd forintnyi záróállományáról 2011 elejére 69 milliárd forintra csökkent a még teljes körű állami garanciával rendelkező betétek állománya." - számol be az OBA közleménye.
Durva változás jön karácsonykor: ennyivel lesznek kisebbek a szaloncukrok
Sok tényező áll mögötte.
Állítólag nem túl elengáns trükkel fizet alacsony béreket a Tesla, így zajlik a "bérrablás"
Pert indítottak a cég ellen.
Megbírságolhatják a Boeinget, súlyos biztonsági szabályokat nem tartottak be
Az amerikai légügyi hatóság tett javaslatot.
Újabb tűzeset borzolja a kedélyeket - Megint kigyulladt egy BKV busz
Sokadik esetről van szó.
Száguld a tőzsdén a Winklevoss ikrek kriptotőzsdéje
Jól sikerült a pénteki Nasdaq-debütálás.
Új NATO-művelet indul a Lengyelországot ért orosz dróntámadás miatt
Érkezik a válasz Oroszországnak.
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
