Bank

Érdektelenségbe fullad a biztosítási kampány? - Négy biztosítónak azért megy

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) idei kampányában tíz autósból kilenc elfogadja az átlagosan 1-2 ezer forintos díjemelést és marad jelenlegi biztosítójánál, csak 10 százalékuk vált biztosítót - közölte az első hét tapasztalatai alapján a Biztosítás.HU online alkusz az MTI-vel.

16 éve nem láttak ilyet a BlackRocknál

A Pimcónál a szeptemberi és októberi hónap Bill Gross távozása miatt eléggé rosszul sikerült, több mint 70 milliárd dollár távozott az alapjaikból. Nagy nyertes a világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock volt, a kötvényalapjaikba rekord nagyságú pénz érkezett, de például a TCW Group is jól jött ki a rendkívüli piaci eseményekből - írja a Reuters.

Hirtelen megváltoztatták a múltat egy nagybanknál

A Bank of Amerika felülvizsgálta az idei harmadik negyedéves gyorsjelentésében szereplő számait, ugyanis devizahiteles manipulációs ügye miatt 400 millió dollárral meg kellett emelnie céltartalékait - számolt be a Financial Times. Nem ez az első ilyen eset, a Citigroup múlt héten ugyanezen okból módosította jelentését.

Bejelentések az Allianztól, örülhetnek a részvényesek (2.)

Az 1,54 milliárd eurós elemzői konszenzust megverve 1,6 milliárd eurós harmadik negyedéves adózott nyereségről számolt be az Allianz. A német biztosítócsoport osztalékemeléssel is megörvendeztette részvényeseit. A gyorsjelentés fontosabb részletei:

  • a harmadik negyedéves bevételek 4%-kal 25,8 milliárd euróra növekedtek,
  • a nettó eredmény 11%-kal 1,6 milliárd euróra nőtt,
  • a 10,5 milliárd eurós idei működési eredménycél valószínűleg teljesülni fog,
  • a biztosító érdekeltségében lévő Pimcónál lassult a vagyonkivonás október végén,
  • a biztosító 40%-ról 50%-ra emeli az osztalékfizetési rátát.
A részvényárfolyam kedvezően reagálhat a pénteki kereskedésben az adatokra.

Milliárdok hiányoznak a bankból - Most főhet a betétesek feje

A bolgár jegybank csak most, hónapokkal a Corpbank körüli botrány kirobbanása után vonta vissza az érintett pénzintézet engedélyét. Igaz, eddig szigorú jegybanki felügyelet alatt állt a harmadik legnagyobb bolgár bank, és nemzetközi könyvvizsgálók jelentésére vártak. A vizsgálat lezárult, 2,6 milliárd dollár azonban hiányzik a bankból.

Olyat tudnak a nyugdíjbiztosítások, amit semmi más

Általában mindenki alulbecsüli, mekkora a várható hátralévő élettartama nyugdíjba menetelkor, és utólag a nyugdíjrendszerről is ki szokott derülni, hogy tévedésben van e téren. Ez komoly kockázat - hangzott el a MABISZ csütörtöki konferenciájának esti panelbeszélgetésében, ahol érdekes vita zajlott többek között az életbiztosítási piac helyzetéről, a nyugdíjbiztosítások újdonságairól és a járadékbiztosításokról.

Súlyos gondok Töröcskei harmadik "bankjánál" is: itt a csőd?

Komoly gondok támadtak a főleg Zala megyében működő Széchenyi István Hitelszövetkezetnél, az MNB ugyanis visszavonta működési engedélyét, a szövetkezetek integrációja pedig kizárta tagjai közül. A betéteseket ismét az OBA kártalaníthatja. Az ügy külön érdekessége, hogy az év elején csődbe ment Körmend és Vidéke Tsz. és a héten felügyeleti intézkedés alá vont Széchenyi Bank után ez már a harmadik olyan gondokkal küzdő hitelintézet, amely Töröcskei István ÁKK-vezér érdekkörébe tartozik: Töröcskei a szövetkezet elnöke.

Köröm alatti tüskének nevezte Orbán Viktor az MKB-t

Minden kérdésben megegyezésre jutott a magyar és a bajor kormány az MKB Bank Zrt. (MKB) magyar állami felvásárlása ügyében - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Horst Seehofer bajor kormányfő csütörtökön Münchenben négyszemközti megbeszélésük után.

Devizahitelek: vesztett az AXA az állammal szemben

Az AXA Bank Europe S.A. és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott keresetét tárgyalta csütörtökön a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. Az Axa Bank perében már jogerős ítélet született, míg az ÉRB perét elhalasztotta az ítélőtábla.

A kötvénykirály bukásán így lehet meggazdagodni

Még 2012-ben kezdte meg a teljes átalakítást a világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock az aktív részvénykezelési üzletágban. A legfrissebb adatok szerint azonban eleddig nem jártak sikerrel, évente 15,4-22,9 milliárd dollár távozott az alapjaikból. Szerencsére a passzív alapjaikba özönlik a tőke, ezért nem is lehet meglepetés, hogy történelmi csúcsra emelkedett az árfolyam. Ráadásul az elemzők szerint a Pimco vesszőfutásának a BlackRock lehet a fő nyertese, vagyis bőven van még potenciál a cég papírjaiban - írja a Financial Times.

Kétszámjegyű pluszban az önkéntes kasszák

Jó teljesítményt mutattak fel a Stabilitás Pénztárszövetség önkéntes nyugdíjpénztári tagjai: az összvagyonuk a harmadik negyedév végén 978 milliárd forint volt, ami több mint 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 880 milliárdot. Az egészségpénztárak stabil teljesítménnyel rukkoltak elő, a harmadik negyedév során összesen 9,3 milliárd forintért közel 1,8 millió alkalommal finanszíroztak egészségügyi szolgáltatást tagjaiknak - derült ki a Stabilitás Pénztárszövetség közleményéből.

Kettéválasztják az egészségügyet - Mit szólnak a biztosítók?

Szigorúan kettéválasztaná a kormány az OEP által finanszírozott állami, illetve a biztosítók, magántőke által finanszírozott magán egészségügyi rendszert. Utóbbit - ha egyszer kialakul - adókedvezményekkel, beruházás-ösztönzéssel, pályázatokkal segítené a kormány, nem OEP-forrásokból. Mit szólnak az elképzelésekhez a biztosítók és a magánszolgáltatók? Erről volt szó többek között a MABISZ konferenciájának egyik panelbeszélgetésében.

Nagy változásokra készülnek a magyar biztosítók

A kiegészítő egészségbiztosítások, a nyugdíjtermékek és a felelősségbiztosítások jelentik ma a magyar biztosítási piac kitörési pontjait - mondta Pandurics Anett, a MABISZ elnöke a szervezet szakmai konferenciáján. Számos szabályozási változás vár még a piacra a következő 1-2 évben, de van olyan pont is, ahol Magyarországtól tanulhatnak más országok.

Tizennégy embert tartóztattak le adócsalás miatt Izraelben

Az izraeli adóhatóság vizsgálata nyomán letartóztattak tizennégy izraelit, akik egy svájci bankba menekítették pénzüket a helyi adóhatóság elől - értesült a The Marker, a Háárec című újság gazdasági melléklete.

Szépen fogynak a nyugdíjbiztosítások

Több mint 50 ezer rendszeres díjas nyugdíjbiztosítási szerződést kötöttek eddig az ügyfelek a magyar biztosítóknál, mióta év eleje óta 20%-os díjarányos adókedvezménnyel támogatja az állam ezeket - derült ki Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatójának előadásából a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) csütörtöki konferenciáján.

Biztosítók az egészségügyben? - Megszólalt az államtitkár

Nagyvonalú felajánlást tett Zombor Gábor egészségügyi államtitkár a magyar biztosítók képviselőinek a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) konferenciáján: szeretnék meghallgatni az egészségüggyel kapcsolatos álláspontjukat, készek a tárgyalásra. Szavaiból kiderült: egy teljes körű szolgáltatást nyújtó, az állami rendszernek alternatívát nyújtó, de saját kapacitásait használó magán-egészségügyi rendszert támogatna az állam adókedvezménnyel, beruházás-ösztönzéssel és pályázati lehetőségekkel. Amíg egy ilyen magánrendszer nem alakul ki, az állam saját kapacitásait kívánja csak támogatni.

Ezek az alapok vásárolták be magukat az Alibabába

Kijöttek az első részletes adatok az amerikai alapoktól, ebből kiderült, hogy az Alibabába a legnagyobb részesedéssel a T. Rowe Price és a Fidelity alapja rendelkezett. A két alap összesen 9 millió részvényt vásárolt, de a két alapkezelőnél 16 millió részvény volt. A Morningstar szerint a portfólióban való részesedés alapján a Renaissance IPO ETF-et lehetett kiemelni, a vagyont 10%-a volt szeptember végén Alibaba részvényekben - írja a Wall Street Journal.

Varga: piaci árfolyamon forintosíthatják a devizahiteleket?

A kormánynak a Kúria döntése miatt meg van kötve a keze a devizahitelek forintosításánál: az ügyfeleknek kell viselniük az árfolyamkockázatokat, a forintosítás ezért várhatóan piaci árfolyamon, vagy ahhoz közeli szinten történik majd meg - derül ki Varga Mihály Heti Válasznak adott interjújából.

Örülhetnek a Commerzbank részvényesei - Itt a gyorsjelentés (2.)

Az elemzők által becsült 192 millió eurót jelentősen felülmúló, 225 millió eurós adózott eredményről számolt be csütörtök reggelre a Commerzbank. A második legnagyobb német bankcsoport harmadik negyedéves gyorsjelentésének fontosabb részletei:

  • a lakossági és a vállalati üzletág bevételei is növekedtek,
  • a középvállalati üzletágban (Mittelstandsbank) 4%-kal emelkedett a működési eredény.
  • a hitelezési veszteségek csökkentek az egy évvel korábbihoz képest,
  • a bank legfontosabb, friss szabályok szerinti tőkemutatója a 2019-re elvárt 7%-kal szemben már most 9,6%.
Az eredmények és a nyitás előtti kereskedés alapján pozitívan reagálhat a kereskedésben a Commerzbank részvényárfolyama az adatokra.

Balog Ádám: vonulhatnak még ki bankok

A bankrendszer integrációjáé a jövő - mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Szegedi Tudományegyetemen szerdán tartott előadása kapcsán az MTI-nek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.