6 milliárd forint nyomában: tárt karokkal várják a magyar lottónyertest
A nyeremény összege fejenként bruttó 22,5 millió euró, azaz közel 7 milliárd forint, amiből a 15 százalékos személyi jövedelemadó levonása után 5,9 milliárd forint marad, ami még így az eddigi legmagasabb elvitt magyar lottónyeremény.
Az SPB Befektetési Zrt.-nek, az OTP Banknak, a Budapest Banknak és a Raiffeisen Banknak is feltettük a kérdést, hogy megkereste-e már őket az Eurojackpot magyar nyertese.Mi az Eurojackpot? Az Eurjackpot egy nemzetközi szervezésű, több országban elérhető számsorsjáték. A heti várható főnyeremény garantáltan legalább bruttó 10 millió euró. A nyerőszámokat péntek esténként Finnországban sorsolják. Hogy mennyire szerencsésnek számít a telitalálatot elérő magyar nyertes, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy megközelítőleg 1:95 millióhoz az esély a főnyereményre. Az illető 522 618 itthon feladott alapjáték, összességében pedig több mint 20 millió, 17 országban feladott alapjáték közül tippelte meg helyesen az 5+2 számot. Az Eurojackpot 2012-ben indult, hazánkban 2014-től elérhető. Ez az első, Magyarországon is fizikai szelvényekkel megjátszható eurolottó. A szuperlotto.com szerint emelkedik a magyar feladású uniós lottószelvények száma, és így a szerencsével járók is többen lettek.
Ez vár most a szerencsés játékosra
A nyertesnek a sorsolás napjától számított 90 napon belül, azaz 2017. május 11-én éjfélig kell jelentkeznie a nyereményért. A Szerencsejáték Zrt. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy óvja az illető anonimitását, biztonságát, így kilétéről hozzájárulás nélkül semmilyen információt nem ad ki. Ennek megfelelően arról sem, hogy jelentkezett-e már, és hol adták fel a szelvényt.Ha az illető telefonon jelentkezik, meggyőződünk arról, hogy tényleg a nyertessel beszélünk: a szelvény olyan információkat tartalmaz, amelyről csak a tényleges nyertes tudhat
- közölte a lottótársaság a Portfolio-val.Az Eurojackpot főnyereményét (az 5+2 találat nyereménye) bruttó összegben, euróban hirdetik meg, de az utána fizetendő személyi jövedelemadót a Szerencsejáték Zrt. a nyertes helyett bevallja, és meg is fizeti az adóhatóságnak.
A nyertes a nettó nyereményt kapja kézhez, a kifizetés átutalással történik, kizárólag Magyarországon működő bank bankfiókjában nyitott, euró alapú deviza bankszámlára.
A lottótársaság a nyereményfelvétel után nem tart kapcsolatot a nyertesekkel, és tevékenységi körébe nem tartozik bele a befektetési tanácsadás sem.
Lottónyertesnek lenni nehéz feladat
A privátbanki szolgáltatók hozzá vannak szokva a nagy és koncentrált vagyonokhoz, de egy csaknem 6 milliárd forintos vagyon bármilyen privátbanknál a felső kategóriába tartozik.Ha az ember lépésről lépésre építi fel a vagyonát, mintha téglát téglára rakna, akkor sokkal jobban tudja kezelni, mint egy hirtelen jött vagyont. Különösen azoknak komoly próbatétel ez, akik addig átlagos vagy szűkösebb körülmények között éltek, aztán egyik pillanatról a másikra milliárdossá válnak
- mondta el a Portfolio-nak Parádi-Varga Tamás, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatója.Volt már lottónyertes ügyfele a privátbanki szolgáltatónak korábban, bár kisebb összegű nyereménnyel, és a tapasztalatok szerint valakinek egy 1,8-2 milliárd forintos nyeremény is óriási teher lehet. "A megnyert vagyon kontrollja és megőrzése nem könnyű feladat, ráadásul amikor valaki nyer egy hatalmas összeget, minden rokon rögtön megtalálja. Akinek nagyon jó szíve van, azzal előfordulhat, hogy mindenét elosztogatja, és a végén neki szinte semmi nem marad" - tette hozzá a vezérigazgató.
Nem csak a befektetői tapasztalat hiánya a baj
Az OTP Bank szerint a lottónyertesek abban különböznek a többi vagyonos ügyféltől, hogy általában kevesebb pénzügyi ismerettel rendelkeznek, ezért nagyobb segítséget igényelnek a befektetések közötti eligazodásban. Mindenképp érdemes tehát megfontolniuk banki, befektetési szakember tanácsát, különben könnyen kifolyhat a kezeik közül a nyeremény.A hirtelen jelentős vagyont szerző ügyfelekre nemcsak az igaz, hogy nincs befektetői tapasztalatuk, hanem a pénzügyi önismeretük is hiányzik, amivel általában azok rendelkeznek, akik fokozatosan, megtakarításaik folyamatos növekedése során hozzászoktak ahhoz, hogy befektetéseikről gondoskodnak
- közölte a Budapest Bank. Az ilyen ügyfeleknél mindig az az első lépés, hogy minél jobban megismerik az illető szokásait, tapasztalatait, elképzeléseit és céljait.Az SPB tapasztalatai szerint, ha befektetési tanácsért vagy privátbanki segítségért folyamodik a nyertes, abban is vannak kihívások. Az ügyfél és a privátbankára között évek alatt épül fel bizalmi kapcsolat, és mire jelentősre nő a vagyon - esetleg szóba kerülnek olyan komoly témák, mint a vagyonörökítés -, már félszavakból is megértik egymást.
Egy lottónyertesnél egyik pillanatról a másikra kell ennek a bizalomnak létrejönni, ami nehéz, és nemcsak a nyertesnek, hanem a privátbankárnak is.
Ettől függetlenül a banki szakemberek jól tudják, melyek azok a pontok, ahol segíteni lehet, de fontos látni, hogy az ő véleményünk kizárólag szakmai.Néhány ökölszabály, amit fontos tudni
Ha ez Eurojackpot nyertese most belépne az ajtónkon, arra biztatnánk, hogy gondolja át, mennyit szeretne elkölteni az életminőségének javítására, mennyi menne utazásra, jótékonykodásra, álmai megvalósítására és mennyi pénzt szán spekulációra, befektetésre
- mondták el a Raiffeisen Banknál megkeresésünkre. Senkiből sem akarnak brókert faragni, mert befektetőik nem véletlenül nem azt a szakmát választották.A jelenleg 445 milliárd forintot kezelő bank szerint azért fontos ezekben az esetekben a személyesség és a személyre szabottság, mert szinte minden történet más és más. Az viszont közös bennük, hogy ezek a megbízások nagy felelősséggel járnak és diszkréciót igényelnek.
Mindenképp azt javasolják a nyertesnek, hogy álljon több lábon befektetőként, és olyan döntéseket hozzon, amelyek akár generációk számára is minőségi és biztos életet garantálhatnak.
Az OTP Bank szintén a több lábon állás fontosságát hangsúlyozza: "Minden esetben a nyeremény több termékben való megosztását javasoltuk az ügyfélnek. Ezek különböző megtakarítási termékek (befektetési alapok, kötvények, részvények stb.) és számlakonstrukciók (NYESZ, TBSZ) lehetnek, de lehetőség van akár adó- és műkincs tanácsadásra is, külső szakértő segítségével".Hogy néz ki a tanácsadás?
A folyamat nagyjából mindegyik pénzintézetnél ugyanaz a lottónyertesekkel, mint bármilyen más ügyféllel: hosszan elbeszélgetnek arról, hogy mik a befektető szokásai és céljai. Segítenek neki megfogalmazni saját elvárásait, és ennek megfelelően alakítják ki az ügyfél befektetési stratégiáját. Parádi-Varga Tamás (SPB) szerint elsősorban a következő kérdéseket fontos tisztázni:- Mik azok a célok, amelyek közvetlenül a szűk családhoz tartoznak?
- Melyek a családon kívüli, de még a szűkebb rokoni körrel kapcsolatos elképzelések?
- Mi az, amit a saját élete szempontjából fontosnak tart?
- Hogyan szeretne gondoskodni az utódairól?
Fel kell térképezni, hogy mi van az illető fejében, és ez alapján meghatározni, hogy mi számára az optimális. Az is nagyon lényeges, hogy a kezdeti eufória után az illető megijesztése nélkül tudatosuljon a vagyon felelőssége
- tette hozzá a vezérigazgató.A Raiffeisen Bank szintén a tervek és célok részletes átbeszélésével, illetve az ügyfél kockázatvállalási hajlandóságának felmérésével kezdi a tanácsadási folyamatot. Ezek alapján meghatározzák a legfontosabb vagyonelemek méretét, és adnak olyan jól forgatható tippeket, amelyek a pénzügyekben kevésbé járatos embernek segítenek a radikális gyorsasággal megváltozott vagyoni helyzet kezelésében.
A költségek mindig a befektetési forma kiválasztásától függenek, de általában azok tisztázása is kötelező tartalmi eleme a tanácsadási beszélgetésnek. "A befektetési tanácsadás komoly felelősség, amely nem szorítkozhat csak értékesítésre, ajánlásra. A döntés felelőssége az ügyfélé, a döntés előkészítés felelőssége viszont a pénzintézeté" - tette hozzá Budapest Bank.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Átírja a statisztikai szabályokat a kormány: minden harmadik magyar háztartásra vonatkoznak az új előírások
Megjelent egy részletes tervezet, ami meghatározza az átalakításokat.
Reagált Kijev az orosz hírszerzés súlyos vádjára – Ukrajna szabotázsakcióval rángatná háborúba az egész NATO-t?
A vád szerint a lengyelekkel konspirálva.
Finanszírozási lehetőségek a vállalkozások számára: van növekedési esély a recesszióban is
A Portfolio és a KAVOSZ közös országjárásának kaposvári állomásán jártunk.
Alig lélegezhettek fel az autógyárak, az amerikai leállás újból megakasztja az európai gyártókat
Hetente több millió euró folyhat ki az uniós exportőrök zsebéből.
Abszolút hozam euróban - hogyan fordítható előnnyé a bizonytalan piaci környezet?
Ha befektetésről van szó, sokan keresik az arany középutat: ne kelljen kitenni magukat a részvénypiac szeszélyeinek, de ne is kelljen megelégedni a pénzpiaci eszközök szerény hozamaival. Az eu
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Október 17-én indul a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcastsorozatának második évada
A témák között mesterséges intelligencia, online játék, kriptós befektetési csalások.
Nagy ütést vinne be az oroszoknak von der Leyen: a magyar gazdaság is megérezheti?
Bekeményít az EU elnöke?
