GVH

Lecsapott a GVH: Jogsértő a HelloPay 10 százalékos borravalója

Lecsapott a GVH: Jogsértő a HelloPay 10 százalékos borravalója

A GVH megállapította, hogy a HelloPay Zrt. megengedhetetlen pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra a 10%-os borravaló- és adomány-mérték alapbeállításként történő alkalmazásával az általa biztosított terminálokon. A GVH a jogsértés miatt 20 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.

Hatósági nyomásra jön a Magyar Telekom új, olcsóbb csomagja

Hatósági nyomásra jön a Magyar Telekom új, olcsóbb csomagja

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Magyar Telekom kötelezettségvállalását, amely szerint a Telekom 2019. december 2-től számos településen a jelenleg elérhetőnél olcsóbb, új – TV, internet- és telefonszolgáltatást is tartalmazó – ún. triple-play csomagot kínál. A GVH a kötelezettségvállalás elfogadására tekintettel nem állapított meg jogsértést az ügyben, így bírságot sem szabott ki.

A Wizz Airnek negyedmilliárd forintos kompenzációt kell fizetnie az utasainak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Wizz Air kötelezettségvállalását, amelynek teljesítésével a 2010 óta Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók összesen mintegy negyedmilliárd forint kompenzációban részesülnek. A cég emellett módosítja az érintett szolgáltatáshoz kapcsolódó tájékoztatási gyakorlatát, informatikai fejlesztéseket hajt végre a Wizz Flex teljes körű, egyszerű és fogyasztóbarát igénybevételéhez, valamint célzott tájékoztató kampányt folytat a légi utasok fogyasztói jogairól.

Kiterjesztené a kormány készpénzmentes programját a GVH

Kiterjesztené a kormány készpénzmentes programját a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tárt fel olyan piaci zavart a bankkártya-elfogadás piacán, amely versenyfelügyeleti eljárás megindítását alapozná meg, ám azonosított a versenyviszonyokat is érintő piaci problémákat - egyebek között ez szerepel abban a dokumentumban, amelyben a GVH a bankkártya-elfogadás piacán folytatott ágazati vizsgálatának eredményét teszi közzé, és javaslatokat is megfogalmaz.

Változik a PayPal működése Magyarországon

Változik a PayPal működése Magyarországon

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta az online fizetési módot kínáló PayPal kötelezettségvállalását. Az eljárásban vállaltak alapján a társaság köteles módosítani fogyasztói tájékoztatását, így a felhasználók könnyebben dönthetnek az alkalmazott árfolyamról átváltást igénylő fizetéseik során. A GVH - tekintettel a kötelezettségvállalásra - jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.

Online pénztárgépes kartellre csapott le a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Irodatechnikai és Pénztárgép Szervizek Országos Ipartestülete, valamint számos forgalmazó és szervizelő cég jogsértő magatartást tanúsított, amikor egyeztetett árakat és forgalmazói díjakat vezettek be a pénztárgépek éves felülvizsgálatára, valamint ezekre vonatkozó ajánlásokat is közzétettek. A hatóság a jogsértések miatt összesen mintegy hetvenmillió forintnyi bírságot szabott ki.

Gigabírságot kapott a Husqvarna

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 111 millió forintos bírsággal sújtotta a Husqvarna Magyarország Kft.-t, mert a cég és egyes forgalmazói jogsértő módon határozták meg a Husqvarna, a Gardena és a McCulloch márkák internetes továbbeladási árait. Az internetes forgalmazók nem kaptak bírságot. Az eljárásban érintett minden vállalkozás köteles azonban olyan intézkedéseket bevezetni, amelyekkel a hasonló jövőbeni jogsértések elkerülhetővé válnak.

Az Otthontérképet is figyelmeztette a GVH

Úgy tűnik, egyre jobban élesedik a lakáskeresőkért folytatott verseny, az ingatlan.com után ugyanis az Otthontérképet is figyelmeztette a GVH. A versenytanács szerint a cég megtévesztő volt amikor azt állította, hogy 455 ezer ingatlanhirdetés található az oldalukon. A figyelmeztetés bírság kiszabásával nem járt, ellentétben a 2017-es döntésével, amikor az üzletfelek megtévesztéséért a Jófogás 2 millió forintos bírságot kapott.

GVH: Az ingatlan.com tisztességtelenül járt el

Az online hirdetési felületet működtető ingatlan.com Zrt. megtévesztő állítást tett közzé "A legtöbb ingatlan egy helyen" szlogenjével, illetve nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően járt el az egyes hirdetések kiemelését célzó "Csak nálunk" megjelölés feltételrendszerének kialakításakor - állapította meg a GVH a vállalkozás ellen indított versenyfelügyeleti eljárásban. Az ingatlan.com ezzel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg a fogyasztókkal szemben, de ez nem volt annyira súlyos, hogy még bírságot is kiszabjon rá a Versenyhivatal. A GVH közleményét módosítás nélkül, teljes egészében közöljük.

Lecsapott a GVH a kartellező napelem-telepítő cégekre

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárás keretében megállapította, hogy öt vállalkozás jogsértő módon osztott fel egymás között 26, napelemes rendszerek kivitelezésére vonatkozó, vissza nem térítendő uniós támogatású pályázatot. A hatóság a maximálisan kiróható, több mint 81 millió forint összegű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a kartell résztvevőire azzal, hogy 30 százalékkal csökkentette a GVH-val aktívan együttműködő vállalkozás bírságát.

Beadta a derekát Kasza Tibi

Megszüntette az első, véleményvezér számára előírt kötelezettségvállalás utóvizsgálatát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel mindkét érintett vállalkozás - Kasza Tibor véleményvezér cége, a GoldenEye és a Telekom is - teljesítette a vállalásait.

Kitudódott: kormányhivatali ellenőrzést kaphat a Tesco

Korábban már megszellőztették, hogy a Tesco és a Media Markt együttműködése a "plázastop bizottság" engedélyének hiánya miatt akadályokba ütközhet, ám akkor a két cég úgy érvelt, hogy ez nem esik a plázatörvény hatálya alá. Most a Magyar Nemzet már konkrétan arról ír, hogy kormányhivatali ellenőrzés indulhat abban az üzletben, ahol pár napja elsőként indult el az új koncepció.

Megtévesztette a fogyasztókat a KiwiSun üzemeltetője? - Vizsgálódik a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a KiwiSun szolárium franchise hálózatot üzemeltető Fox Consulting Kft.-vel szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozás "zöld bioszoláriumot" népszerűsítő kereskedelmi kommunikációival megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

A Booking.com-nál vizsgálódik a GVH

A Booking.com-nál vizsgálódik a GVH

A brit versenyhivatal a napokban adta hírül, hogy elfogadta hat online szállásközvetítő vállalását, mely alapján a jövőben tartózkodni fognak bizonyos kereskedelmi gyakorlatoktól. Magyarországon jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal folytat versenyfelügyeleti eljárást az online szállásfoglaló portált üzemeltető Booking.com B.V.-vel szemben - áll a GVH közleményében.

Bajba kerültek a kerti kutasok - Sokmilliós bírságokat osztott a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 105 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki négy, kútfúrással foglalkozó vállalkozásra, amiért egyes közbeszerzések pályázóiként a verseny korlátozásáról állapodtak meg egymással.

Pénzt térít vissza ügyfeleinek a Vodafone a GVH vizsgálódása után

A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta a Vodafone Magyarország Zrt. kötelezettségvállalását, amelynek értelmében a vállalkozás visszatéríti a 2012. november 1. és 2014. május 1. között RED VitaMAX tarifára váltó előfizetőinek a korábbi díjcsomagjukból származó, a tarifaváltás keretében törölt egyenlegeiket - olvasható a GVH közleményében.

Társkereső oldalnál vizsgálódik a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal kiterjesztette az online társkereső szolgáltatást nyújtó be2 ellen folytatott eljárását a szintén a cég által működtetett academicsingles.hu weboldallal kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatok vizsgálatára is.

Beindul a GVH: a digitális gazdaságban tesznek rendet

Beindul a GVH: a digitális gazdaságban tesznek rendet

Az európai versenyhatóságok kommunikációja és gyakorlata alapján egyre egyértelműbb, hogy a digitális szektor a hatóságok érdeklődésének homlokterébe került, jogalkalmazási prioritássá vált. Ezen belül is kiemelendő a személyes adatok központi szerepe: bizonyos esetekben a versenyhatóságok azokra akár "fizetőeszközként" tekintenek, illetve adott esetben az adatvédelmi jogszabályok megsértése versenyjogi, illetve fogyasztóvédelmi szankció alapjául is szolgálhat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.