Milliárdos kárt okozott a költségvetésnek az a 34 társaságot kiszolgáló számlagyáros bűnszervezet, amelyet a közelmúltban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság szerdán az MTI-vel.
Az adózás új megoldása, gépek közötti valós kommunikáció, hatékonyabb adóellenőrzés, kevesebb adminisztrációs teher, kevesebb adóellenőrzés – így lehetne összefoglalni a kialakítás alatt lévő, új típusú áfabevallás rendszerét az RSM nemrégiben megrendezett online eseményén elhangzott információk alapján.
Nemrég tette közzé az adóhatóság a 2023-as ellenőrzési tervét, amelyből látszódik, hogy az adóhatóság gyorsan alkalmazkodott a piaci változásokhoz. Míg az ellenőrzések fókuszában idén is a jól működő slágerszegmensek és a nagy adózók állnak, komoly szerepet kap a támogató eljárás és egyéb érdekes irányok is kirajzolódnak.
Március 16-án éjfélig kell befizetni a gépjárműadó első részletét - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.
Február közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóról szóló értesítések, akiknek változik az adójuk, azok határozatot, akiknek nem, azok emlékeztetőt kapnak - írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az adóhatóság a Google térképadatai és más adatbázisok felhasználásával megakadályozott egy 4,5 millió forint értékű jogosulatlan áfa-visszaigénylést - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2023-tól új adatszolgáltatási kötelezettség terheli az adózókat a transzferár dokumentációjuk kapcsán, ugyanis új elemként már a társasági adóbevallásban is szerepeltetni kell a kapcsolt tranzakciókkal összefüggő információkat. Az új adminisztrációs feladat mellett változik a dokumentációs értékhatár is. Az RSM adószakértői Karczub János Danyi Ádám, a Transzferár változásokról szóló webináriumukon részletesen bemutatták azokat a változásokat, amelyek az utóbbi időszakban a transzferár-szabályokat érintették.
Idén év végével a gyakorlatban is megszűnik a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény az Egyesült Államok és Magyarország között, ami fontos negatív következményekkel jár a két ország közötti tranzakciókban – adta ki a figyelmeztetést a NAV. Mindez például azt jelenti, hogy komoly plusz adóteherrel szembesülnek majd azok a magyar pénzügyi befektetők, akik az amerikai részvénytőzsdéken kereskednek, így lényegében ki is záródhatnak az amerikai piacokról. Emellett a cégek adózása terén jelentős hátrányok jöhetnek az amerikai-magyar relációban. A Portfolio megbízható és friss információi szerint ugyanis a magyar kormány eddig semmilyen hivatalos tárgyalást nem kezdeményezett az Egyesült Államokkal azért, hogy a megszűnőben lévő egyezménynek például a magánszemélyekre vonatkozó ágát megmentse, illetve egy új keretrendszerről állapodjon meg, ami a lejáró egyezmény helyébe lépne jövő év elejétől.
Fiktív számlázási láncokkal kerülte el egy alapvető élelmiszerek értékesítésével foglalkozó bűnszervezet az áfafizetési kötelezettségét, amivel 4,5 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a folyamat automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem - közölte szerdán a NAV szerdán.
Azok közül, akik külföldi bankszámlán tartanak vagyonokat vagy realizálnak jövedelmet, sokan kaptak mostanában invitálást a NAV-tól egy támogató eljárásra. Egy NAV meghívó sosem kellemes, még akkor sem, ha a támogatás a célja. Vagy nincs mitől félni?
Jelentősen megkönnyíti a könyvelők dolgát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóhatóság (NAV) azzal, hogy hétfőtől letölthetők az online pénztárgépek adatai - közölte az adóhatóság honlapján.
Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken a Facebook-oldalán. A szervezet győri vezetője a koronavírus-járvány idején azzal vált ismertté, hogy a jelenleg már lefoglalt luxusautóival kórházakba szállított maszkokat adományként.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint a NAV hétfőn szándékosan és jogellenesen lekapcsolta az elektronikus úton való meghatalmazásra szolgáló felületén az új meghatalmazás létrehozására szolgáló funkciót az EBEV oldalán. A szervezet szerint ezzel az adóhatóság tudatosan jogszabálysértést követett el.
A bevallási és fizetési fegyelem alapvető hiánya és a várható megtérülés miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 80 millió forintot zárolt egy napelemparkokat kivitelező társaság bankszámláján.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyeli az olyan adózók tevékenységét is, akik a bevallásaik alapján folyamatosan veszteségesen működnek, így jutottak el ahhoz a Tüzép-telephez, amely 37 millió forint bevételt titkolt el - közölte az adóhivatal szerdán az MTI-vel.
Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, annak érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az ANY Biztonsági Nyomda és a Pénzjegynyomda Zrt. alkotta konzorcium további két évre szóló szerződést írt alá a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal zárjegyek gyártására.
Őrizetbe vették egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói, mert hatósági áras üzemanyaggal csalt - tudatta a NAV közleményben kedden.