arany

Megjött a hét legjobban várt adata, mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Megjött a hét legjobban várt adata, mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Igencsak felemás munkaerőpiaci adatok érkeztek Amerikából, hiszen amíg az új álláshelyek száma nőtt, addig a munkanélküliség emelkedett, ezeket az adatokat emésztik most a piacok: a közlést követően a dollár esetében láthattunk nagyobb kilengéseket, ezt követően azonban visszatértek az árfolyamok az adatközlés előtti szintre. Eközben az európai tőzsdéken kiváló a hangulat, és Amerikában is pluszos nyitást láthattunk.

Kiyosaki: jön a történelem legnagyobb összeomlása

Kiyosaki: jön a történelem legnagyobb összeomlása

Az elmúlt napokban csúnya esés alakult ki a bitcoin és más kriptoeszközök piacán, a lejtmenet ma gyorsult be igazán, a bitcoin jócskán a lélektanilag fontos 60 ezer dolláros szint alatt találta magát, most már 55 ezer dollár környékén táncol az árfolyam. Ebben a környezetben szólalt meg a nagy megmondásaitól hírhedt Robert Kiyosaki: a legfrissebb X-bejegyzésében azt fejtegette a guru, hogy a mostani zuhanás kiváló lehetőséget biztosít a beszállásra.

Erős napjuk volt a tőzsdéknek

Erős napjuk volt a tőzsdéknek

Felemás hangulatban telt a kereskedés csütörtök reggel Ázsiában, ezt követően azonban Európában folytatódik az emelkedés a tőzsdéken, míg Amerikában a függetlenség napja miatt nincs ma kereskedés.

Itt vannak az új történelmi csúcsok az amerikai tőzsdéken

Itt vannak az új történelmi csúcsok az amerikai tőzsdéken

Pozitív hangulatban telt a kereskedés az európai tőzsdéken, az emelkedésből minden szektor kivette a részét. A vezető amerikai részvényindexek csak mérsékelten emelkedtek szerdán, ez is elég volt ahhoz, hogy az S&P 500 és a Nasdaq új történelmi csúcsra emelkedjen.

Sikerült a csúcsdöntés Amerikában

Sikerült a csúcsdöntés Amerikában

Ázsiában ma reggel felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően pedig Európában egész nap estek a tőzsdék, igaz, az amerikai nyitást követően kisebb felpattanást láthatunk, míg a tengerentúlon óvatos mozgásokkal telik egyelőre a kereskedés. Az amerikai tőzsdén különösen a Teslára ajánlott figyelni, miután a várakozásokat meghaladó kiszállítási számokat közölt a vállalat a második negyedévre vonatkozóan.

Emelkedéssel zárt Amerika

Emelkedéssel zárt Amerika

A vasárnapi francia választást követően nagy emelkedést figyelhettünk meg a piacnyitásban az európai tőzsdéken, a legnagyobb ralit a francia tőzsdénél láthattuk. Később kicsit romlott a hangulat, de az alapvetően így is pozitív miliőben alultejesítő volt a magyar tőzsde, elsősorban az OTP gyengélkedésének köszönhetően. A tengerentúlon kisebb mozgások voltak megfigyelhetőek a nyitáskor, a Tesla azonban nagyot emelkedik a holnapi értékesítési adatok előtt. Végül pluszban fejezték be a hét első kereskedési napját a tengerentúli tőzsdék.

Esett Amerika

Esett Amerika

Ázsiában pozitív hangulatban telt a pénteki kereskedés, Európában vegyes volt a kép, az USA-ban viszont már nincs emelkedés. Makroadatok tekintetében bőven volt ma mire figyelni, hiszen publikálták az USA-ban a PCE inflációs, valamint a személyi jövedelmeket és kiadásokról szóló statisztikákat, emellett pedig Európában is érkeztek inflációs számok, valamint Németországban megjelent a júniusi munkanélküliségi jelentés.

Az OTP volt a nap sztárja, mínuszban zártak a nyugat-európai tőzsdék

Az OTP volt a nap sztárja, mínuszban zártak a nyugat-európai tőzsdék

Az elmúlt napokban vegyes mozgásokat láttunk a piacon, Európában ma is iránykeresés látszik, a magyar piac viszont ennek ellenére jól teljesít, és a BUX index új történelmi csúcsot is beállított. Közben az USA-ban nagyrészt emelkednek a tőzsdék, bár csak mérsékelten. Érdemes megjegyezni, hogy holnap érkezik az amerikai jegybank preferált inflációs mutatója, részben ez is indokolja, hogy már ma is óvatosabbak a befektetők, illetve inkább kivárásra játszanak.

Nagy esés után kapaszkodtak a tőzsdék

Nagy esés után kapaszkodtak a tőzsdék

Az ázsiai piacokon felemás hangulatban telt szerda reggel a kereskedés, ezt követően Európában a tegnapi esést követően már pluszban nyitottak a tőzsdék, a déli órákra azonban elfogyott a lendület és lefordultak a vezető részvényindexek, Amerikában azonban szerény emelkedést láttunk.

Száguld a Richter, felpattant az Nvidia

Száguld a Richter, felpattant az Nvidia

Vegyes mozgásokkal telt a hétfői kereskedés Amerikában, ezt követően Ázsiában is felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában pedig egyelőre esnek a vezető részvényindexek. Nagyot zuhant az Airbus részvénye, miután a francia repülőgépgyártó csökkentette a 2024-es évre kitűzött várakozásait. A magyar piacon a Richter vezeti az emelkedést. Az elmúlt napok esése után a Nasdaq vezeti az emelkedést Amerikában, miután az Nvidia felpattant.

Az Nvidia esése nyomasztotta a tőzsdéket

Az Nvidia esése nyomasztotta a tőzsdéket

Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszott, az európai tőzsdéken pedig nyomott volt a hangulat a hét utolsó kereskedési napján. Az amerikai részvénypiacon sem volt határozott irány, az Nvidia esése nyomasztotta a technológia szektort.

Most érdemes aranyba fektetni?

Most érdemes aranyba fektetni?

Az elmúlt hetekben kockázatvállalóbbak lettek a befektetők, így az alapvetően biztonságos menedéknek számító nemesfémek nyomás alá kerültek. Az esést követően azonban már látszik a fordulat a nemesfémpiacon: a tőzsdei hangulat romlásával, valamint a gazdasági és politikai bizonytalanságok felerősödésével pedig újra az arany és az ezüst felé fordulhatnak a befektetők. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutatnak most a grafikonok a két nemesfém esetében, valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy érdemes lehet-e beszállni a mostani szinteken az aranyba és az ezüstbe.

Trumpflation: a földbe döngölheti az amerikai gazdaságot Donald Trump?

Trumpflation: a földbe döngölheti az amerikai gazdaságot Donald Trump?

Az átlagos inflációs ráta az Egyesült Államokban 1,9% volt Donald Trump elnöksége idején, míg Joe Biden vezetése alatt a pénzromlás mértéke átlagosan 5,4% volt, ezért sok választó úgy gondolhat Bidenre, mint az "inflációs fickóra" (inflation guy). Elemzői körökben azonban egyre többször láthatjuk ennek a naratívának a fordítottját, egyre több neves befektető véli úgy, hogy a jövőbeli infláció rosszabb lesz, ha Trump nyeri a 2024-es választásokat. Legfrissebb elemzésében a Goldman Sachs négy okot is felsorolt, hogy miért ugorhat meg az amerikai infláció, ha veszít Joe Biden.

A Nasdaq vezette az esést, mínuszban zárt az Apple és az Nvidia is

A Nasdaq vezette az esést, mínuszban zárt az Apple és az Nvidia is

Viszonylag csendes napjuk volt tegnap a nemzetközi piacoknak, hiszen az amerikai tőzsdék nemzeti ünnep miatt zárva tartottak. Ma viszont már a szokásos módon nyitva vannak a piacok, és ugyan az ázsiai tőzsdék vegyes és mérsékelt elmozdulásokat mutattak, az európai piacokon határozott emelkedést láthattunk, míg az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a csütörtök. Esett a Nasdaq és az S&P 500 is, ami elsősorban az Nvidia és az Apple korrekciójának volt köszönhető.

Bizonytalan mozgások a tőzsdéken

Bizonytalan mozgások a tőzsdéken

Csúcsot döntött tegnap az S&P 500 és a Nasdaq, miután az amerikai gazdaság lassulására utaló kiskereskedelmi adatok érkeztek, ami az előző heti kedvező inflációs adatokkal együtt növelheti a szeptemberi kamatcsökkentés esélyét. A jó hangulat mellett átrendeződés is történt a világ legértékesebb cégei között, hiszen az Nvidia megelőzte a Microsoftot, mint a világ legértékesebb tőzsdei cége. Ezek után az ázsiai tőzsdéken csak vegyes mozgásokat láttunk, és az európai piacok is csak oldalaznak. A kereskedési volumen alacsony a nap során, mivel az amerikai tőzsdéken ma nemzeti ünnep miatt nincs kereskedés.

Nagy tételben veszik az aranyat a jegybankok, a következő években sem állnak le

Nagy tételben veszik az aranyat a jegybankok, a következő években sem állnak le

Meredeken emelkedett az elmúlt hónapokban az arany árfolyama, egymás után dőltek meg a korábbi rekordok. A geopolitikai feszültségek és az infláció is besegített, de az árfolyamot a központi bankok kereslete is felfelé segítette, soha nem vettek még annyi aranyat a jegybankok, mint 2022-ben és 2023-ban. A World Gold Council legfrissebb felmérése alapján a jegybanki aranyvásárlásoknak még nincs vége.

Új csúcson az S&P 500

Új csúcson az S&P 500

A tengerentúlon fontos, a piacok számára is meghatározó adatot közöltek kedden: az amerikai kiskereskedelmi eladások alakulását. Összességében a közölt értékek beleillenek abba a trendbe, hogy az amerikai gazdaság lassulása megkezdődött, ez pedig az előző heti kedvező inflációs adatokkal együtt növelheti a szeptemberi kamatcsökkentés esélyét. Ennek megfelelően reagáltak a piacok is: esik a dollár az euróval szemben, a zöldhasú gyengélkedése miatt emelkedik az arany árfolyama. A vezető európai részvényindexek mérsékelt pluszban zártak kedden, az amerikai tőzsdéken mérsékelten optimista a hangulat, az S&P 500 új csúcsra emelkedett.

Csúcsdöntésekkel indul a hét az amerikai tőzsdén

Csúcsdöntésekkel indul a hét az amerikai tőzsdén

Vegyes mozgásokkal indult a hét a tőzsdéken, az ázsiai piacokon nem alakult ki határozott irány, miután a befektetők egy sor friss gazdasági adatot értékeltek, beleérve az vártnál jobban alakuló kiskereskedelmi számokat, és a vártnál rosszabb ipari statisztikákat. A kedvezőtlen ázsiai hétindítás ellenére az európai piacokon pozitív felütéssel indult a nap a múlt heti lejtmenet után, bár a nyitástól távolodva elkezdett fogyni a lendület és délutánra vegyes mozgások alakultak ki. Az amerikai indexek emelkedtek, új történelmi csúcsok születtek.

Európa szenvedett, az USA-ban nem sikerült rosszul a zárás

Európa szenvedett, az USA-ban nem sikerült rosszul a zárás

Az ázsiai tőzsdéken vegyes, de nagyrészt negatív irányú mozgások voltak ma láthatók, ami pedig Európát illeti, a kereskedés első szakaszában itt sem alakultak ki határozott irányú mozgások, majd a nyitástól távolodva elkezdtek lefordulni a tőzsdék. A francia tőzsde kifejezetten gyengén teljesített, miután a piac a szélsőjobboldal politikai előretörésének potenciális hatásait árazza. A hét zárása felé közeledve az amerikai tőzsdék lendülete is alábbhagyott, de végül a tegnapi szint körül zártak az indexek.

Fordulat az amerikai tőzsdéken

Fordulat az amerikai tőzsdéken

Az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások voltak ma reggel, a vezető európai részvényindexek lefordultak, a magyar tőzsdén kisebb elmozdulásokat láthatunk, miután Magyarország nagyon súlyos büntetést kapott. Az amerikai tőzsdéken vegyes a hangulat: különösen a Teslára érdemes ma figyelni, miután a vállalat részvényei jelentős pluszban nyitottak azt követően, hogy a cég részvényesei elfogadták Elon Musk 56 milliárd dolláros kompenzációs csomagját.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!