Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter a parlamentben tartott felszólalásában kiemelte, hogy a költségvetés megőrzi az alapvető prioritásokat, amelyek a törvényjavaslat benyújtásakor is szerepeltek: a biztonsági és védelmi szektor, az oktatás, valamint a polgárok szociális védelmének finanszírozását.
A dokumentum szerinte kiegyensúlyozott, ugyanakkor muszáj magas költségvetési hiányt fenntartani az Oroszországi Föderáció folytatódó katonai agressziója miatt, amely elvonja az alapvető erőforrásokat.
A miniszter közölte, hogy az állami költségvetés bevételei 2918 milliárd hrivnyát (körülbelül 27 259 milliárd forint) tesznek ki, a költségvetés kiadásai viszont 4781 milliárd hrivnyára (44 662 milliárd forint) rúgnak.
A költségvetési hiány maximális mértékét csaknem 6 milliárd hrivnyával (56 milliárd forint) növelték 1900 milliárd hrivnyára (17 749 milliárd forint), így a hiány a bruttó hazai termék (GDP) 18,5 százalékát teszi ki. A pénzügyminiszter szerint
a biztonsági és védelmi szektorra a költségvetés 2806 milliárd hrivnyát (26 213 milliárd forint) irányoz elő, ami a GDP 27,2 százaléka.
A második prioritás az oktatási szektor, amelyre jelentős forrást biztosítunk, lehetővé téve a pedagógusok bérének emelését nemcsak az iskolákban, hanem az egész oktatási szektorban – mondta Marcsenko. Hozzátette, hogy az állampolgárok szociális támogatására csaknem 470 milliárd hrivnyát (4391 milliárd forint) szánnak, a veteránpolitika költségvetése 19 milliárd hrivnya (177 milliárd forint), ami 6,3 milliárd hrivnyával (59 milliárd forint) több, mint 2025-ben. Az egészségügyre mintegy 260 milliárd hrivnyát (2429 milliárd forint) terveznek fordítani, ami 39 milliárd hrivnyával (364 milliárd forint) haladja meg a 2025-ös költségvetés szintjét.
Jelenleg elég nehéz tárgyalások zajlanak. Meg kell mutatnunk, hogy van költségvetésünk, és hatékony az együttműködés a kormány és a parlament között. Ez lehetővé teszi, hogy hatékony tárgyalásokat folytassunk partnereinkkel a szükséges források megszerzése érdekében a költségvetés egyensúlyának biztosítására. A következő évre nemzetközi partnereinktől több mint 45 milliárd dollárra van szükségünk
– mutatott rá a miniszter.
Julija Szviridenko miniszterelnök a Telegramon kiemelte, hogy
a jövő évben Ukrajna a hadseregre 2800 milliárd hrivnyát (26 157 milliárd forint) fordít, ami az összkiadások csaknem 60 százaléka.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Az űrig is ellő a hipermodern fegyver, amelyet először telepítettek Európába – Már nem egyszer bizonyította, hogy mit tud
Németország szolgálatba állította az Arrow 3-at.
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
19 tálalókonyha, 600 beteg: így terjedt szét a különös vírus a fővárosban és környékén
Megérkezett a részletes vizsgálat eredménye.
Kihúzta a gyufát Ukrajna a NATO egyik legerősebb hatalmánál? – Egyértelmű figyelmeztetés érkezett
Törökországnak nem tetszenek a fekete-tengeri hajókat érő támadások.
A forint lett a régió sztárja, de hogyan tovább? - Új előrejelzés érkezett
Vajon mi következik a 22 hónapos csúcs után.
20-25 év lemaradásban van a magyar élelmiszeripar: be lehet ezt hozni?
Új korszak kezdődik.
Kimondta a NATO-tagállam védelmi vezetője: nincs elég katona, így nem lehet szembenézni az orosz fenyegetéssel
Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezi az olasz védelmi miniszter.
Lemondó kijelentést tett Trump európai suttogója: ebből már aligha lesz igazságos béke
A finn elnök szerint ugyanakkor ma közelebb vagyunk a békéhez, mint tegnap.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


