Holger Neumann, a német légierő főparancsnoka az Annaburger Heide gyakorlótéren tartott szemlén „stratégiai jelentőségű új képességről” beszélt. Mint mondta, a szolgálatba állított rendszer kiszélesíti a légvédelmi lehetőségek tárházát.
Hozzátette, hogy az ukrajnai háború és ezzel kapcsolatban az Oroszország által rendszeresített új rakéták világossá teszik, mennyire valóságossá vált az eddig absztrakt fenyegetés, s milyen sürgető képesnek lennünk arra, hogy a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat leküzdhessük.
Az izraeli-amerikai fejlesztésű Arrow 3 képes 100 kilométernél magasabban, vagyis a világűr határán repülő célpontok megsemmisítésére is, ami olyan képesség, amellyel a Bundeswehr eddig nem rendelkezett.
A rakétavédelmi rendszereket az ország három pontján tervezik majd telepíteni, ebből elsőként a Schönewalde/Holzdorf légitámaszponton.
Boris Pistorius német védelmi miniszter a dpa német hírügynökségnek az első egység üzembe helyezését megelőzően elmondta, hogy Németország először kapott lehetőséget a korai figyelmeztetésre, illetve lakossága és infrastruktúrája védelmére a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákkal szemben.
Ezzel a stratégiai képességgel, amely egyedülálló az európai partnereink körében, biztosítjuk központi szerepünket Európa szívében
– hangsúlyozta.
A gyártó szerint a rendszer a legújabb, nagy hatótávolságú fenyegetéseket elfogja és megsemmisíti, különösen azokat, amelyek tömegpusztító fegyvereket hordoznak a lehető legveszélytelenebb módon elporlasztva a káros anyagokat, így például a harci vegyi anyagokat.
Az izraeli fegyveres erők Izrael történelmének legnagyobb fegyverüzletéről beszéltek. A német hadsereg 3,6 milliárd eurót fektet be a rendszerbe, amelyet
most először helyeznek üzembe Izrael határain kívül.
A németországi üzembe helyezésen az izraeli hadsereg és a fegyveripar képviselői is jelen voltak.
Az Arrow 3 rendszer már kipróbált fegyver: fontos szerepet játszott az Izraelt érő iráni rakétatámadások során, ahol nagy találati arányban tudta leszedni a zsidó állam felé tartó ballisztikus rakétákat.
Címlapkép forrása: Jan Woitas/picture alliance via Getty Images
Megszólalt a Kreml: Donald Trump legújabb ajánlata tökéletesen megfelel Oroszországnak
A bökkenő a végrehajtásban zajlik.
Donald Trump összeszorította a vasöklét a tragédia árnyékában – Megdőlt a Fehér Ház nagy mítosza?
Drasztikus lépéseket hozott a Fehér Ház.
Felvételek: hajszálpontos orosz csapás érte a létfontosságú gátat, 90 millió köbméter víz sorsa a tét
Gőzerővel dolgoznak az ukrán hatóságok.
Rettegés lett úrrá Amerikán: félelmetes fegyverük került idegen kézre, visszakövetelik a lebombázott országtól
Félnek hogy rossz kezekbe kerülhet.
Váratlanul gáláns ajánlat érkezett Washingtonból: százszámra érkezhetnek az amerikai páncélosok az orosz határra
Mindezt egyetlen egy dollárért.
Elképesztő videó: ledobták az oroszok a rettegett FAB-1000-ast, a lehető legrosszabb helyen csapódott be a bomba
Erre biztosan nem számítottak az oroszok.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Vasárnap
Ma hangzik el Krasznahorkai Nobel-beszéde. Kertész stockholmi beszédét 2002-ben közvetítette a köztévé. A beszéddel egy időben az egyik kereskedelmi adón egy reality show ment, Lacit kiszavazt
Az el nem költött pénz (és annak elköltése) - könyvajánló
"...nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt elköltesz a bankszámládról, akár tudsz róla, akár nem. Az el nem költött... The post
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


