auto

Autóipari szakértőket vett fel titkos laborjába az Apple

Autóipari szakértőket vett fel az Apple, akik a technológiához és a járművek dizájnjához értenek - tudta meg a Financial Times. A lap értesülései szerint egy újonnan épített, titkos laborban dolgoznak majd.

Drágább lesz új autót venni

A gyenge forint miatt már több autómárka emelte árait, és további drágulás is elképzelhető, a használt autók eladásában pedig "kreatív" megoldások jelenhetnek meg - írja a Napi Gazdaság.

Újra kapkodnak a gumik után

Magyarországon 2014-ben több mint 2,35 millió személygépjármű-gumiabroncsot értékesítettek a gyártók, amely meghaladta a 2008-as év eladásait. 2013-hoz képest tavaly a gyártói képviseletek eladásai 11,5%-kal nőttek. "A forgalomnövekedés jelentős részét a középkategóriás termékek (Quality) 14,9%-os bővülése eredményezte, de 9,3%-kal a prémiumkategóriás és 10,8%-kal az alsókategóriás (Budget) szegmensbe tartozó abroncsok eladásai is növekedtek" - mondta el Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója. "Idények tekintetében a nyári abroncsok forgalma 14,6%-kal, a téli abroncsoké pedig 8,6%-kal nőtt."

Közel félmilliárdért vesz autókat magának a kormány

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 40, különböző kategóriájú személygépkocsi beszerzését tervezi a kormányzat számára abból a 461,5 millió forintból, amelyet nemrégiben csoportosítottak át erre a célra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Elárverezik az állami luxusautókat

Csaknem 3200, luxustárgynak ítélt és ezért lefoglalt állami hivatali autó kerül kalapács alá hamarosan Pekingben - jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva az állami chinanews.com hírportál.

Nem is gondolnád, mi mindent tudnak rólad az autógyártók

Az autóiparban könnyen elmosódhat a határ a funkcionalitás és személyes adatok védelme között - figyelmeztet az BMW. A technológiai, valamint a reklámcégek ugyanis egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az autógyártókra, hogy azok rendelkezésükre bocsássák a hálózatra kapcsolt autókból gyűjtött adatokat.

Kötelezőt váltottál? Erre kell most figyelned!

Becslések szerint idén mintegy 250 ezer autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb). Nekik december 31-ig kell megkötniük az új biztosítási szerződést - olvasható az FBAMSZ közleményében.

11 éve nem volt ilyen az amerikai autópiacon

Több mint tíz éve nem volt ilyen erős novembere az amerikai autópiacnak - derült ki az Autodata ma közzétett adataiból. A legnagyobb autógyártók amerikai eladásai felülmúlták az elemzői várakozásokat, köszönhetően az olcsóbb üzemanyagoknak, az akcióknak és a gazdasági helyzet javulásának.

Autósok: figyelmeztetést adtak ki a biztosítók

Megközelítőleg másfél millió személyautót érint az év végi kötelező váltás, ám az már az első időszak tapasztalatai alapján látszik, hogy az idei évben még a tavalyinál is kevesebben cserélik le korábbi biztosításukat. A biztosítót váltóknak azonban fontos betartani a határidőket: a jelenlegi szerződés felmondásának legkésőbb december 1-jén éjfélig kell beérkeznie a biztosítóhoz - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Devizahitelek: 10-20 százalék járhat vissza az autósoknak

A jegybank elszámolási képlete híján és az eltérő lízingszerződések miatt nehéz pontos összegeket kalkulálni, mennyi járhat vissza az autóhiteleseknek, a Magyar Lízingszövetség szerint egyelőre azt lehet mondani, hogy reálisan a kihelyezett összeg 10-20 százalékát kaphatja vissza egy-egy lízingadós.

Fordulat a biztosítóknál - Csapás az autósoknak?

Legkésőbb a jövő héten meghirdetik a január 1-jei fordulónapon érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat a magyar biztosítók. E tarifák most már csak az autósok mintegy fele számára lesznek mérvadóak, az elmúlt öt évben autót vásárlók ugyanis nem most, hanem év közben válthatnak. Az előjelek alapján egyértelműnek tűnik: a biztosítók döntő többsége már az év végi kampányban is díjemeléssel próbálja elfogadhatóbbá tenni a kgfb-üzletág megtérülését. A szokásos kampány több okból is fékezett habzásúnak ígérkezik.

Versenyben a Portfolio!

Elstartolt a Coop Rally, a Portfolio csoport is képviselteti magát. Az első versenynap után a csapat az első helyen áll a Média szekcióban.

Autókölcsönzőt akar feltámasztani most Icahn

Carl Icahn, a milliárdos befektető, aki arról híres, hogy vállalatokat "épít fel újra" , most három igazgatósági helyet szerzett az autókölcsönző cégben, a Hertzben. A hírre a társaság részvényei 5%-ot emelkedtek a zárás utáni kereskedésben.

Példátlan esemény az autósoknak - Összehozták a biztosítók

Már-már gazdaságtörténeti fordulatnak számító fejleményt hozott a nemrég zárult kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány. A Portfolio.hu által megkérdezett alkuszok többségénél kissé emelkedtek az átlagdíjak az évek óta tartó áresés után. Míg egy évvel korábban a K&H-hoz, a Genertelhez és a Wáberer Hungáriához szerződött át a legtöbb autós, ezúttal a hosszú ideig piacot vesztő Allianz, valamint a Posta Biztosító és a K&H Biztosító volt a legnépszerűbb, ebben a sorrendben. Az új szerződéskötéssel egyre kisebb az elérhető megtakarítás, így a váltók száma több mint százezerrel csökkenhetett egy év alatt.

Megint felütötték fejüket a "radioaktív" hitelek

Meredek növekedésnek indult az autóhitelekkel fedezett kockázatos értékpapírok piaca az USA-ban az év elején, egyre nagyobb ugyanis a magas hozammal kecsegtető, a válság kirobbanásában is nagy szerepet játszó hitelfedezetű papírok népszerűsége - írja a Financial Times.

Ezek a legkedveltebbek - Top 100 autó Európában

A múlt héten a világ 25 legkedveltebb autóját mutatta be a Portfolio.hu, ezen a héten az Európában legnépszerűbb 100 modellt soroljuk fel. Mint korábban, most is látható, hogy a hazai újautó piac szerkezete nem csak a globálistól, hanem még a szűkebb környezetétől is eltér, a hazai - alapvetően céges - vásárlók prioritásai mások, mint az európai átlag.

Autósok és biztosítók: történelmi fordulat készülődik

Várhatóan november 2-án hirdetik meg a magyar biztosítók év végi kötelező biztosítási díjaikat. Az év közben biztosítást kötő ügyfelek esetében már egy ideje emelkedik az átlagos díjszint. A drágulás most hosszú évek után először az év végi kampányra is átragadhat, pénzügyi értelemben lélegzetvételhez juttatva a biztosítókat és a közvetítőket. Az alábbiakban összefoglaljuk, mi várható a kötelező biztosítások terén a közeljövőben.

Könyörgöm, kapcsolják fel!

A közlekedés egy nagy társasjáték, azzal a különbséggel, hogy hiba vagy "szerencsétlenség" esetén nem a dobásból marad ki az ember, hanem rosszabb esetben az élete is véget ér. A matematikához hasonlóan ezt is gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni kell, mert a hibázás még annyira sem bocsánatos, mint az év végi bukás. Az ősz és a hamarosan azt követő tél során még fontosabb, hogy a járművek mindig, mindenkor és mindenhol megfelelő módon legyenek kivilágítva. Könyörgöm, a biztonsági öv bekapcsolásának pillanatában, a motor beindulását követően kapcsolják fel a világítást!

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.