bank

Így egyben még nem láttuk a szuperbankot: ez lenne az ország második legnagyobb bankja

Így egyben még nem láttuk a szuperbankot: ez lenne az ország második legnagyobb bankja

A Budapest Bankot magába olvasztotta, a Takarékbankban pedig többségi tulajdonossá vált idén tavasszal az MKB Bank, ennek megfelelően a ma közzétett tőzsdei MKB-gyorsjelentés már a két másik bank számait is tartalmazza. 10 190 milliárd forintos mérlegfőösszegével Magyarország második legnagyobb bankcsoportja lett a „szuperbank”, amely az új banki különadó hatását is figyelembe véve 49,8 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el az első félévben évi 13%-os hitel- és 17%-os betétállomány-bővülés mellett.

Bejelentette a Citigroup: leépíti oroszországi tevékenységét

Bejelentette a Citigroup: leépíti oroszországi tevékenységét

A Citigroup ettől a negyedévtől kezdve bezárja oroszországi lakossági és vállalati üzletágát, és ennek következtében a következő 18 hónapban mintegy 170 millió dollárnyi többletköltségre számít - közölte az amerikai bankcsoport csütörtökön. A bejelentést követően az amerikai kereskedésben 2,06%-ot emelkedett a bank árfolyama.

Átalakul a lakossági bankszektor, 5 forgatókönyvet nevezett meg a PwC

Átalakul a lakossági bankszektor, 5 forgatókönyvet nevezett meg a PwC

A lakossági bankszektor jelentős változások kereszttüzében van és kritikus ponthoz érkezett. A technológia fejlődése, a szabályozói környezet összetettsége, a beágyazott pénzügyi megoldások előtérbe kerülése, a konszolidáció és a változó ügyfélelvárások együttes nyomást gyakorolnak a hagyományos üzleti modellekre. Ezek a trendek befolyásolják, kiben bíznak a fogyasztók és hogyan kívánják intézni pénzügyeiket. Az öt meghatározó tendenciára alapozva, amelyek az elkövetkező években alakítani fogják az ágazatot, a PwC kidolgozott öt hipotetikus forgatókönyvet a szektor jövőjére vonatkozóan. A Portfolio a pénzügyi szektor egészét megmozgató októberi konferencián fog részletesen foglalkozni a témával.

Központi kezelés alá vette Ferenc pápa a Vatikán pénzügyi befektetéseit

Központi kezelés alá vette Ferenc pápa a Vatikán pénzügyi befektetéseit

Ferenc pápa kedden új, a Vatikán pénzügyeinek centralizációval kapcsolatos döntéseket hozott, hogy csökkentse a vatikáni hivatalok mozgásterét a szigorúbb pénzügyi ellenőrzések bevezetésében, és egy október 1-jei határidőt szabott a külföldi bankokban, köztük Olaszországban kezelt befektetési portfóliók teljes felszámolására is – írja a Reuters.

Nagy tervekkel rukkolt elő Kínában az Allianz

Nagy tervekkel rukkolt elő Kínában az Allianz

Az Allianz tárgyalásokat folytat kínai bankokkal egy többségi tulajdonú vagyonkezelő létrehozásáról a világ második legnagyobb gazdaságában - közölte két, az ügyet közvetlenül ismerő személy a Reuters tudósítása szerint.

Új közzétételi kötelezettségek várnak a bankokra  a környezeti fenntarthatóságról

Új közzétételi kötelezettségek várnak a bankokra a környezeti fenntarthatóságról

Az uniós Taxonómia rendelet új közzétételi kötelezettségeket vár el a pénzügyi intézményektől európai és hazai szinten egyaránt az eddig tapasztalt adathiányok áthidalása érdekében. Ennek köszönhetően a nagyvállalatok mellett már a pénzügyi intézményeknek is számot kell majd adniuk, mennyire fenntartható működésük környezeti szempontból. A nyilvánosságra hozatali kötelezettségeket részletező kiegészítő rendelet alapján a pénzügyi intézményeknek első alkalommal 2024-ben kell nyilvánosságra hozniuk az ezzel kapcsolatos adatokat éves beszámolóikban.

Vezetőváltások a Credit Suisse-nél, végső esetben akár a befektetési banki üzletből is kiszállhat a bank

Vezetőváltások a Credit Suisse-nél, végső esetben akár a befektetési banki üzletből is kiszállhat a bank

A Credit Suisse Group AG legfőbb részvényese, a Harris Associates felszólította a zürichi székhelyű bankot, hogy hozza rendbe befektetési banki egységét, vagy keressen más lehetőségeket, akár adja el üzletágát. Közben a Credit Suisse Group AG a Deutsche Bank AG pénzügyi igazgatóját, Dixit Joshit pénzügyi vezetőnek, Francesca McDonagh-t pedig működési igazgatónak nevezte ki az új vezérigazgató, Ulrich Körner első nagy vezetőségi átalakítása részeként.

Valami nagyon bűzlik a magyar bankbetétek körül

Valami nagyon bűzlik a magyar bankbetétek körül

A magyar bankok vezetői szeretnek azzal büszkélkedni, hogy az MNB statisztikája szerint már a lakossági betétek kamata is szépen emelkedik, nemcsak a hiteleké. Ehhez képest a kamatvadász földi halandók nagyot csalódhatnak, amikor átnézik a bankok többségének betéti hirdetményeit: csak egy-két kisebb banknál találnak olyat, amely egyáltalán elérné az MNB statisztikája szerinti 3,8%-os lakossági átlagkamatot. A bankszektor egészére kiterjedő lakossági betéti kamatverseny tehát továbbra sincs, ennek okai viszont nagyon is érthetők.

7000 anya vette igénybe eddig a diákhitel-elengedést

7000 anya vette igénybe eddig a diákhitel-elengedést

A Diákhitel Központ szerint óriási az érdeklődés a valaha volt legnépszerűbb diákhiteltermék, a Diákhitel Plusz iránt, melyet még szeptember 30-ig igényelhetnek a hallgatók. Ez egy szabad felhasználású, teljesen kamatmentes termék, amely 500 ezer forintig vehető fel.

Szép nyereséget ért volna el a Takarék Jelzálogbank, ha nincs az új különadó

Szép nyereséget ért volna el a Takarék Jelzálogbank, ha nincs az új különadó

Jelentős profitnövekedésről számolt volna be a szerdai tőzsdezárás után a Takarék Jelzálogbank, ha nincs a kormány által nyár elején bevezetett extraprofit adó, amely 632 millió forintra rúg a társaságnál. Így azonban az egy évvel korábbinál 17%-kal alacsonyabb, 877 millió forintos első féléves nyereségről számolt be a tisztán jelzáloghitel-refinanszírozással foglalkozó társaság.

Nagyot léptek a pénzmosás kapcsán a magyar bankok

Nagyot léptek a pénzmosás kapcsán a magyar bankok

Valamennyi hitelintézet kijavította azokat a hibákat, jogszabálysértéseket, amelyeket az MNB egy témavizsgálata nyomán tavaly év végén állapított meg náluk a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozási kockázatok azonosítása, kezelése és – megfelelő eljárásokkal, kontrollokkal való – csökkentése kapcsán. A jegybank a témavizsgálat során az érintett öt bank és két fióktelep számára összesen 158,2 millió forint bírságot szabott ki - derül ki az MNB közleményéből.

Felrobbant a bankok nyeresége: mégis mit művelnek a háború közben?

Felrobbant a bankok nyeresége: mégis mit művelnek a háború közben?

Az orosz-ukrán háború ellenére történetének legnagyobb nyereségét ért el a második negyedévben az Erste Group és a Raiffeisen Bank International, és korrigált számait tekintve az OTP Csoport is. Erős negyedévet zárt a KBC, az UniCredit és az Intesa Sanpaolo is, vagyis jó bőrben vannak a hazai bankok külföldi tulajdonosai. Úgy tűnik, egy tankönyvbe illő átmeneti időszak haszonélvezői most a bankok: a kamatkörnyezet emelkedésének és a még le nem fékeződő hitelezésnek a hatásait egyszerre élvezik, egy esetleges válság hosszabb távú kedvezőtlen hatásai azonban még nem érték el őket. Sőt, a menedzsment-előrejelzések egyelőre nem is igazán számolnak válsággal, de ez bármikor megváltozhat.

Meglepő jóslat érkezett: eltűnhetnek a hitelkártyák?

Meglepő jóslat érkezett: eltűnhetnek a hitelkártyák?

Roberto Campos Neto, a brazil központi bank vezetője pénteken kijelentette, hogy szerinte a hitelkártyák hamarosan eltűnnek majd a nyílt pénzügyi rendszer egyre nagyobb térnyerése miatt

Koronavírus előtti szinten a magyar lízingpiac teljesítménye

Koronavírus előtti szinten a magyar lízingpiac teljesítménye

Megjelent a Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentése, amelyben a gyengén induló első negyedév után már reményteljesebb eredményekről számoltak be a hazai lízingpiac legjelentősebb szereplői. A finanszírozott összeg 420,2 milliárdot tett ki, amely a Covid-járvány óta először érte el és haladta meg a 2019-es szintet, illetve 20%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Átvette a Sopron Bank fiókjait a MagNet

Átvette a Sopron Bank fiókjait a MagNet

Átvette a Sopron Bank fiókjait a MagNet Magyar Közösségi Bank, 2022 második felétől a Sopron Bank fiókhálózatával beolvadt a MagNet Bank Pest megyei fiókhálózatába.

Elhunyt a Deutsche Bank korábbi társ-vezérigazgatója

Elhunyt a Deutsche Bank korábbi társ-vezérigazgatója

Anshu Jain indiai származású befektetési bankár, a Deutsche Bank korábbi társ-vezérigazgatója, tegnap este elhunyt a rákkal vívott hosszú küzdelem után - jelentette be családja szombaton közleményben.

Egy hitel, amelyért egykor megvesztek a magyarok, de már kiveszőben van

Egy hitel, amelyért egykor megvesztek a magyarok, de már kiveszőben van

„Jelzálogot tetettem a házamra, és elutazgattam, elbuliztam a kölcsönt, még most is törlesztem” – esztelenül hangzik, igaz? Pedig a kétezres években óriási volt a kereslet a nem lakáscélú, hanem szabadon felhasználható, de jelzálogfedezetű kölcsönök iránt Magyarországon: egykor 400-500 ezer adósnak volt ilyen tartozása. Az igazsághoz tartozik, hogy főleg devizában vették fel ezeket a hiteleket, a többség viszont értelmesebben költötte el a fentinél: például lakásfelújításra, autóvásárlásra használták fel a milliókat. Megnéztük, mi maradt az egykor oly népszerű szabad felhasználású jelzáloghitelekből.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.