bankadó

Barcza: elérhető a 70 százalék körüli adósságráta 2018-ig

Az alacsonyabb állampapír hozamok mérséklik a magyar költségvetés kamatkiadását, ami növeli a költségvetés mozgásterét, egyúttal pedig segítik az államadósság ráta csökkenését is - többek között ezt mondta el a Napi Gazdaságnak adott interjúban Barcza György. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója úgy látja, hogy ha a forintárfolyamban nincs jelentősebb romlás, 75 százalék közelében lehet idén év végén a GDP-arányos adósságráta, ami meglátása szerint azt jelenti, hogy ennek a politikai ciklusnak a végére elérhető a 70 százalék körüli adósságráta.

Közeleg a bankadócsökkentés

Rövidesen megtárgyalhatja a kormány és áprilisra elfogadhatja az Országgyűlés a bankadó csökkentéséről szóló tervet - nyilatkozta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Reutersnek.

Orbán erről nem tud lemondani

Az ukrán helyzetről és háborúról beszélt először Orbán Viktor péntek reggeli interjújában a közrádióban. A helyzet nagyon komoly és még mindig törékeny - mondta. Sokkal nagyobb háború is lehetett volna ebből szerinte. Ezt követően szóba került a kormány által "megélhetési bevándorlásnak" nevezett probléma, a bankokkal való kiegyezés és a reklámadó jövője is. Kijelentette: nem tud a kormány lemondani a reklámadó-bevételről.

Fitch a magyar fordulatról: hisszük, ha látjuk

Az ország hitelességét javíthatja, ha Magyarország csökkenti a bankadót és piacbarát üzleti környezetet teremt a befektetőknek - mondta a Fitch vezető elemzője, Arnaud Louis a Reuters beszámolója szerint. Ha tényleg csökken a bankadó, az pozitív hatással lehet a magyar adósbesorolásra, de nem feltétlenül elég ehhez önmagában.

Így látják külföldről a kormány nagy bejelentését

Megérkezett az első elemzői vélemény a kormány, az EBRD és az Erste Bank hétfői bejelentéséről. A Societe Generale szerint a kormány újabb banki részesedésszerzése a piac liberalizálásának visszafordítása. Ugyanakkor a bankadó csökkentésének bejelentését pozitív fejleménynek tartják Magyarország számára.

Óriási kormányzati fordulat - Mi áll a háttérben?

Jelentős gazdaságpolitikai fordulatként, egy új fejezet kezdeteként tekint a kormány a tegnap bejelentett, az EBRD-vel kötött megállapodásra. A Nemzetgazdasági Minisztérium háttérbeszélgetésén a Portfolio-nak elmondták, hogy a megállapodás újraszabja a kormány és a bankrendszer viszonyát és az elmúlt másfél év legkomolyabb vállalásaként tekintenek rá.

Lázár: A reklámadó marad (2.)

A reklámadó marad, a kormány legfontosabb célkitűzése, hogy a különadók rendszere megmaradjon - mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden reggel.

Megtört a jég a magyar bankszektorban - Mindenki nyer ezzel?

Az adásvétel során kialkudott ár és az adásvétel tárgyának értéke együttesen szokta meghatározni, melyik fél mekkorát nyer vagy bukik egy tranzakción. Az Erste Bank 15%-os állami tulajdonba kerülésével kapcsolatban egyelőre épp az árat nem ismerjük (a könyv szerinti érték alapján valahol 10-20 milliárd forint között lehet a fair ár), de a hétfői bejelentésnek ezen mindenképpen túlmutató jelentősége van. Rövid értékelés következik.

Ebből csökkent adót a kormány

A kormány tervei szerint jelentősen csökken a bankadó 2016-ban és 2017-ben, majd reményeik szerint tovább csökken 2017-ben és 2018-ban. Orbán Viktor hétfői tájékoztatóján azt is bejelentette, hogy 2016-ban 60 milliárd forinttal csökkenhet a bevétel ezen a soron. Első ránézésre a mostani bejelentéstől nem borul fel a jövő évi büdzsé, a kormány már számolt egy kísértetiesen hasonló tétellel.

Varga: jó hírt közölhetünk a bankokkal

Varga Mihály a kereskedelmi bankok növekvő hitelezési aktivitása esetén lát esélyt a bankadó csökkentésére, erről tárgyalnak a bankszövetséggel.

Megvan, mit javasol nekünk az IMF!

Fokozatos költségvetési szigorítást, az ágazati különadók fokozatos kivezetését és például a bankadó csökkentését javasolják a Nemzetközi Valutaalap szakértői, akik Budapesten tartózkodtak az elmúlt napokban. Sok olyan javaslatot tettek, amit a kormány úgysem fog megfogadni.

Rogán: ezzel a feltétellel csökkenhet a bankadó

A Fidesz frakcióvezetője szerint február elseje rendkívül fontos fordulópont a devizahitelesek számára. Rogán Antal a bankadó csökkentésére vonatkozó felvetésre azt mondta: arra leghamarabb a következő évi költségvetésben lát módot, és az a feltétele, hogy a bankok a hitelezés növelésével hozzájáruljanak a gazdasági növekedéshez. Ha ez nem történik meg, akkor nagyon nehezen képzelhető el a csökkentés.

Orbán még egyszer megígérte a bankadó csökkentését

Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában beszélt Angela Merkel német kancellár hétfői érkezése kapcsán a német-magyar kapcsolatokról, a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozásról, a megélhetési bevándorlásról. Szólt arról is, hogy egy ország nemzeti bankja szent tehén, még beszélni sem szabad róla. Ami a jegybank eredményét illeti, a nyereségét nem fizetheti be az államnak. Megint előrevetítette, hogy a bankadó fokozatos csökkentése elképzelhető.

Varga: csökkentheti a kormány a bankadót

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Hírlapnak a bankadó enyhítését és egy új, bankokkal kötött kormányzati megállapodás tervét is megemlítette.

Jó hír Orbántól az OTP-nek

A kormány azt tervezi, hogy legkésőbb 2017-ben csökkenti a bankadó mértékét. Az OTP éves szinten közel 36 milliárd forintot fizet (az adózott eredményhatás közel 30 milliárd forint), nagy megkönnyebbülés lenne a banknak, ha csökkenhetne a nemzetközi összevetésben kiemelkedő mértékű sarc. Az alábbiakban azt becsültük meg, mennyivel érnének többet az OTP részvényei, ha valóban csökkenne a különadó-teher.

Orbán megint megígérte a különadók csökkentését (2.)

A kormány vissza akarja szerezni Magyarország befektetői besorolását, és azt tervezi, hogy legkésőbb 2017-ben csökkenti a bankadó mértékét és már jövőre felülvizsgálhat más adókat is - jelentette ki a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő nem zárja ki a forint elleni spekulatív támadásokat.

Orbán bejelentette: új megállapodást kötnek a bankokkal

Hamarosan új, stabilitást biztosító szerződést ír alá a kormány a hazai bankszektorral - közölte Orbán Viktor a pénteki Napi Gazdaságnak adott interjújában, utalva a banki terhek elviselhetővé tételére. Szerinte nem érdemes kizárni, hogy újabb bankot vegyen az állam, de hosszú távon nem az állami tulajdonlás a cél, például "itt a tőzsde is".

Itt a lex OTP: mégis csökkenhet a bankadó

Lényegét tekintve nem változik a banki különadó szabályozása 2015-ben, vagyis a bankoknak továbbra is a 2009-es korrigált mérlegfőösszegük alapján kell fizetniük. Az OTP számára kedvező változás azonban, hogy bizonyos ukrajnai veszteségei után 5 milliárd forinttal csökkenhet a bank egyébként 29,8 milliárd forintos 2015-ös adófizetési kötelezettsége.

A bankadó felülvizsgálásáról és a devizahiteles csomagról beszélt Varga

Ha a gazdasági növekedés többletforrásokat teremt, felülvizsgálhatóvá válik a bankadó - mondta Varga Mihály a Világgazdaságnak. A nemzetgazdasági miniszter szerint gondolkodnak az árfolyamgátas ügyfelek devizahiteleinek az újraszámolásán, és szavaiból kiderül, hogy nem számít az MKB tulajdonosa után több nagybank kivonulására, bankcsődre meg pláne nem.

Rendkívüli számok: őket püföli a kormány

Megint dúl a vita a magyarországi különadókról. Az Európai Bizottság továbbra is kivezettetné az ágazatspecifikus terheket, a kormány viszont nem is hajlandó erről vitatkozni, sőt már új sarcok bevezetése is felmerült. A különadókról lemondani nem tud az állam, átfogó gyűjtésünkből ugyanis kiderül, hogy már rendkívüli mértékben függ ezektől a bevételektől a költségvetés. És ha a leszokás nem megy, akkor - a sorozatosan bevezetett új adók fényében - felmerül a kérdés: lesz-e ebből túladagolás?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.