bankadó

Nem meri leváltani a devizahiteleit Lengyelország

A lengyel központi bank elnöke szerint lehetetlen lépés lenne és "komoly válságba" sodorná a bankok egy részét, ha egyszerre vezetnék be a bankadót és váltanák át a svájci frank alapú jelzáloghiteleket - erről Marek Belka a Gazeta Wyborcza újságnak adott, pénteken megjelent interjújában beszélt.

Az utolsó pillanatban átírják a bankadót

Kisebb lesz a kulcs, mint ígérték, de más lesz az adó alapja, és az adó megállapításánál mégsem számít majd, hogy egy bank több hitelt helyez-e ki. A Parlament törvényalkotási bizottsága az utolsó pillanatban teljesen átírná a bankadó csökkentésének szabályait, tudta meg az Index. Kiszámoltuk azt is, hogy melyik bank mennyi bankadót fizethet a tervbe vett változtatások alapján.

Már nem a bankok a fejőstehenek Londonban

A válság eleje óta a legkevesebb adót fizették be a költségvetési bevételek arányában a brit bankok tavaly - hívja fel a figyelmet a Financial Times cikke, hozzátéve: abszolút értékét tekintve így is nőtt az adófizetésük. Magyarországhoz hasonlóan Nagy-Britannia is átalakítja a bankadóját.

Varga: betartja a kormány a banki megállapodást

Hivatalában fogadta Betsy Nelsont, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kockázatkezelésért felelős alelnökét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A találkozón a politikus aláhúzta: a kormány elkötelezett a bankkal kötött februári megállapodás mellett, a pénzintézetnek fontos szerepe lehet a gazdaság finanszírozásában.

Megérkezett a londoni ítélet a magyar bankadócsökkentésről

Ebben a hónapban fogadhatja el a parlament a kormány javaslatát, amely a bankadó jövő évi csökkentését terjeszti elő. Az alacsonyabb adó nem valószínű, hogy beindítja a hitelezést, azonban a kormány jó szándékát jelzi - írja kommentjében a brit elemzőcég, a Teneo Intelligence. Az adócsökkentés szerintük nem fog komoly költségvetési hiányt eredményezni és segíthet abban is, hogy jövőre felminősítsék Magyarországot.

Erste-vezér: Orbán Viktor mindent betartott, amiben megegyeztünk

Magyarországot és Szlovákiát sikerült meggyőzni a bankadó csökkentéséről, most Ausztrián a sor - jelezte Andreas Treichl, az Erste Group első embere az osztrák Der Standardnak adott interjújában. Az Erste Bank Hungary 30%-ának eladása 2-3 hónapon belül tető alá kerülhet. Orbán Viktor szerinte mindent betartott az EBRD-Erste-megállapodásból, Angela Merkel menekültpolitikája viszont nem számolt a következményekkel, az EU-é pedig egyenesen átgondolatlan.

Rekordbankadó: megelőzi Lengyelország Magyarországot

Folytatták részvényárfolyam-esésüket a lengyel bankok a csütörtöki kereskedésben, miután a Reuters szerint kiderült: az eddig várt 5 milliárdnál magasabb, 6-6,5 milliárd zlotys különadót szedne be tőlük különadóként az új kormány.

Fordulat a javából: kibékül a kormány a bankokkal?

Minden híresztelés és fenyegetés ellenére tartja magát a februári EBRD-megállapodáshoz a kormány, és úgy fest, nem bünteti a bankokat a gyenge vállalati hitelezésért. Jövőre ugyanis még az eddig tervezettnél is nagyobb, ráadásul EU-konform bankadó-csökkentés jön Varga Mihály kedden benyújtott törvényjavaslata alapján. Minden egyes bank legalább 55%-os bankadócsökkentést kap jövőre, és még nagyobbat utána. A hír fellélegzést hozhat a pénzügyi szektorban, emellett nagyon kedvező a bankok jövőbeni hitelkínálata, a befektetői környezet és Magyarország hitelminősítése szempontjából is. Már csak a decemberben elkészülő új Quaestor-törvényt kellene méltányosra szabni.

Varga benyújtotta a bankadóról szóló törvényjavaslatot

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amelynek részeként a tárcavezető a bankadó következő évekre szóló mértékét kívánja mérsékelni. A javaslat kedvezményeket tartalmaz azoknak a bankoknak, amelyek növelik vállalati és lakossági hitelállományukat.

Üzent a kormány a Fitchnek: meglesz a bankadócsökkentés

Magyarország keresztül fogja vinni az EBRD-megállapodásban szereplő és már törvénybe foglalt bankadó-csökkentést, amelyhez nemcsak a Nemzetgazdasági Minisztérium, hanem a miniszterelnök és az egész kormány ragaszkodik - küldött határozott üzenetet Hornung Ágnes pénzügyi államtitkár a Reutersnek adott interjújában. A nyilatkozat az ellenkező véleményen lévő MNB mellett a Fitchnek küldött üzenet is, a hitelminősítő ugyanis a bankadót is figyelembe veszi egy hét múlva esedékes, Magyarország minősítéséről szóló döntése során.

Varga: Brüsszel miatt módosulhat a bankadó

Az Európai Bizottság kifogásai miatt módosulhat a magyar bankadó, mivel a brüsszeli testület több kérdést is felvetett a kormány terveivel kapcsolatban - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság csütörtöki konferenciáján. A miniszter szerint ha szükség lesz a bankadó módosítására, akkor annak ez lesz az oka.

Határozott üzenetet küldtek a bankok a kormánynak

A tizedére szeretné csökkenteni a bankszövetség a magáncsődbe való belépés (sokszor több száz oldalas) adminisztrációs terhét - jelentette ki a szervezet sajtótájékoztatóján Becsei András alelnök. Kovács Levente főtitkár szerint a jövőre várható adócsökkentés után is "világcsúcstartó" a magyar bankadó, amelyet az EU-s átlag alá kellene csökkenteni. Azt is szeretnék, hogy a jelzálogfedezetül szolgáló lakások október közepe óta lehetséges végrehajthatóságát a kormány tartóssá tegye, a fedezetérvényesítés lehetősége hosszú távon is kiszámítható maradjon. Az eseményen a Garantiqa vezérigazgatója, Búza Éva is részt vett, aki szerint a garanciavállalás intézményének az adminisztrációs terhét is csökkenteni kellene. Mint ismert, a kormány és a jegybank épp a vállalati hitelezés területén elégedetlen a bankok hitelaktivitásával, és felmerült, hogy előbbi ezért a bankadó változtatásán keresztül bünteti majd őket.

Ismerős, ugye? - Devizahiteles csomag és bankadó készül a lengyeleknél

Miközben a magyar bankok már talán túl vannak a nehezén, a lengyel bankokra, úgy tűnik, csak most jönnek a cudar idők. A magyarhoz hasonló nagyságrendű bankadót tervez ugyanis bevezetni a Jog és Igazságosság konzervatív lengyel párt, ha megnyeri az őszi választásokat, márpedig nagy esélye van erre. A szintén jobboldali kormány pedig még ma bejelentheti, miként segítik meg a lengyel frankhiteleseket.

Varga az EBRD-val tárgyalt

Az Európai Beruházási és Újjáépítési Bank (EBRD) tárgyalócsoportjával egyeztetett Varga Mihály. A tárgyaláson szó volt a bankkal februárban kötött egyetértési megállapodás végrehajtásáról és az EBRD készülő magyar országstratégiájáról - írja legfrissebb közleményében az NGM.

Újabb két banknak lett elege a bankadóból

A hírek szerint a Credit Suisse és az ING is azt tervezi, hogy operációjának egy jelentős részét kivinné Londonból, miután a két nemzetközi pénzintézetet sem a 3 milliárd fontos bankadó, sem pedig a britek EU-ban betöltött jövője nem győzte meg a Londonban maradásról - számol be a Financial Times.

Visszakaphatják a bankok a "Quaestor-pénzt"

A "brókertörvény" mai elfogadásával eldőlt, hogy a társasági adójukból, a különadójukból és akár az általuk fizetett tranzakciós illetékből is levonhatják majd a bankok és más Beva-tagok azt az összeget, amely a Quaestor kártalanítása során nem térül meg az általuk - egyelőre nem tudni, pontosan mikor - fizetendő előlegből. A bankadó a korábban bejelentett módon csökken, és jön a bankadó-kedvezmény is, a lízingcégek azonban bosszankodhatnak: náluk marad az eddigi magas szinten a bankadó.

Bankadócsökkentés: megszólalt az Erste bécsi vezére

Üdvözölte a magyar Országgyűlés által kedden elfogadott bankadócsökkentést Andreas Treichl. Az Erste Group vezérigazgatója szerint "figyelemre méltó fejleményről" van szó a helyi bankszektor számára - írja a Reuters.

Kiderült, hogy csökken a bankadó - A lízingcégek is örülhetnek

Megjelent az Országgyűlés honlapján az az összegző módosító javaslat, amely pontosítja, mekkora összegű adókedvezményt vehetnek igénybe a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2016-tól a különadójuk terhére. Egy korábbi módosító javaslat alapján örülhetnek a lízingcégek és pénzügyi vállalkozások: az ő adóterhelésük is jelentősen csökken.

Varga: hitelezési versenybe kezdhetnek a bankok

A nemzetgazdasági miniszter szerint egyfajta hitelezési verseny kezdődhet majd a bankok között a kormány bankadó-csökkentési javaslatának hatására - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati hírműsorában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.