A félelmindexként is ismert VIX-index nyolc hónapos csúcsra emelkedett a globális kereskedelmi háború kezdetén, most azonban meredeken bezuhant a mutató.
A kedvezőtlen befektetői hangulat (csökkenő európai részvényindexek, erősödő dollár) ellenére szépen tartotta magát a pénteki kereskedésben a forint. Majd az amerikai részvénypiacokon kibontakozó óvatos fordulat nyomán a hazai fizetőeszköz is rákapcsolt, még este is mozgott az árfolyam érdemben.
Március 11-14. között rendezték meg Cannes-ban a világ egyik legnagyobb ingatlankiállítását a MIPIM-et, ahol számos magyar projekt is bemutatkozott. A főbb ipari és logisztikai ingatlanokat, lakóingatlan-, hotel- és irodaportfóliókat felvonultató esemény kapcsán a magyar piac szakértőit kérdeztük arról, milyen a befektetői hangulat, milyen Magyarország megítélése a nemzetközi befektetők szemével, illetve milyen jövőbe mutató kérdések foglalkoztatják most az ingatlanszakmát.
Jelentősen javult a német befektetői hangulat márciusban, ami elsősorban a kedvező költségvetési kilátásoknak és a kamatcsökkentéseknek köszönhető. A ZEW gazdaságkutató intézet felmérése szerint a gazdasági hangulatindex 51,6 pontra emelkedett a februári 26 pontról.
Új vezetőt nevezett ki az Opus Global – derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett az euróövezeti befektetői bizalmi index márciusban – derült ki a Sentix gazdaságkutató intézet hétfői jelentéséből.
A német befektetői hangulat jelentősen javult februárban, ami a közelgő szövetségi választások előtti pozitív gazdasági várakozásoknak tudható be. A ZEW gazdaságkutató intézet által közzétett adatok szerint a befektetői bizalom index két éve nem látott mértékben emelkedett, meghaladva az elemzői várakozásokat.
2024 sok szempontból csalódás volt a magyar gazdaságban. A várt dinamikus felpattanás helyett újra recesszióba kerültünk, a globális és hazai kockázatok a forintárfolyamon és a kamatszinten is erős nyomot hagytak. 2025-ben már minden sokkal jobban alakul, gondolhatjuk, ám rögtön eszünkbe is jut, hogy egy éve hasonló reményekkel futottunk neki 2024-nek. Ezért elemzőket kérdeztünk arról, mik lehetnek azok a pozitív meglepetések, amelyek segíthetnek kilökni Magyarországot a több éve tartó szenvedésből.
Össze-vissza rángatták ma a forintot a külpiaci hangulat kilengései és hazai kamatdöntés üzenete, továbbá egy fontos technikai trendvonal miatt, a jegyzés az euróval szemben 408 fölé került estére. A dollár gyengülése miatt vele szemben a forint 385 körül hullámzott.
Donald Trump győzelmének bejelentését követően ugyan szép pluszokat láthattunk a nap első felében a tőzsdéken Európában, délutánra azonban lefordultak a kontinens vezető börzéi a német DAX index vezetésével. Eközben Amerikában szárnyalnak a tőzsdék a Dow Jones vezetésével. Megnéztük, hogy mi áll a két kontinensen tapasztalható meglehetősen eltérő befektetői hangulat hátterében.
A forint korábban is látványosan érzékeny volt a külső sokkokra, így nem meglepő, hogy az elmúlt hetek fejleményei láttán leértékelődött a magyar deviza. A rövid távú kockázatok között a legjelentősebb az amerikai elnökválasztás, amely a feltörekvő devizák mindegyikét nyomás alá helyezi. Egy esetleges hármas republikánus győzelem további leértékelődést hozhat, a forint számára rövid távon inkább a demokrata jelölt győzelme hozhatna enyhülést. Az MNB a szigorú előretekintő iránymutatással egyelőre megtette, amit megtehetett, ennél keményebb lépésre csak akkor számíthatunk, ha a devizagyengülés kontrollálatlanná válna. Van esély rá, hogy év végére visszatér 400 alá az árfolyam, ám ez csak átmeneti lesz: 2025 ismét forintgyengülést hozhat.
Az Amerikai Egyéni Befektetők Szövetségének (AAII) legfrissebb felmérése szerint a lakossági befektetők hangulata kilenc hónapja nem volt ilyen borús. Ez a pesszimizmus azt követően erősödött fel, hogy az S&P 500 index hétfőn az elmúlt két év legrosszabb napját produkálta, és szerdán már közel 8 százalékkal zárta a július közepi rekordérték alatt - jelentette a MarketWatch.
Nagy emelkedéssel kezdik a hetet az európai tőzsdék, a befektetők a franciaországi előrehozott parlamenti választások első fordulójának eredményére reagálnak.
Kedden négyhavi csúcsra ugrott a forint az euróval szemben 382,7-nél, és 351,7-nél a dollárral szemben, a viszonylag kedvező nemzetközi befektetői környezetben, de itt elfogyott a forint ereje, és a délutáni órákban éles fordulat látszott, visszagyengült a magyar fizetőeszköz. Ebben fontos szerepe lehetett annak, hogy egy egyéves, illetve egy hároméves trendvonalba beleütközött az árfolyam, és látványosan lepattant róla.
Noha az előzetes adatok alapján sokat vártak a befektetők a bitcoin felezésétől, az árfolyam két héten belül már másodjára került erős eladói nyomás alá és jelenleg is egy kulcsszinten mozog a jegyzés. Éppen ezért megnéztük, hogy mi áll a mostani esés hátterében, valamint azt is, hogy hogyan fest a technikai kép jelenleg a bitcoin esetében.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Apelso Capital Alapkezelő írását olvashatják:
A kormány kiterjeszti az árréstopot is. A bejelentéseket élőben közvetítjük.
Cikkünk folyamatosan frissül a frontvonal és a diplomácia eseményeivel.
Jelentős veszélye van az eszkalációnak.
Vesznek, de nem mindenki.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.