bkv

Itt van minden részlet a MÁV és a Volán új bérleteiről, jegyeiről

Itt van minden részlet a MÁV és a Volán új bérleteiről, jegyeiről

2024 március elsejétől új rendszer váltja fel a MÁV-nál és a Volánnál az eddigi kedvezményrendszert. Az új rendszerben nem lesz szükség igazoló dokumentumokra, pecsételni való űrlapokra vagy külön fényképes igazolványokra, minden 14 év alatti és a 65 év feletti utas díjmentesen, minden a 14 és 25 év közötti utas pedig félárú jegy igénybevételével utazhat. A jelenlegi 15 bérletkonstrukció helyett márciustól csak kettő marad, a vármegye- és országbérlet, a kedvezményrendszer jelentősen egyszerűsödik, a mostani 65 helyett közel 20 kedvezménytípus lesz, foglalta össze a legfontosabb változásokat a MÁV-VOLÁN-csoport.

Mégis megmarad a Budapest-bérlet az elővárosi járatokon

Mégis megmarad a Budapest-bérlet az elővárosi járatokon

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki közleménye szerint továbbra is érvényes lesz az egységes tarifarendszer főváros környéki utazásokra. Vagyis a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Budapest-bérlet érvényes marad az állami MÁV-HÉV- és Volán-járatokon is – szúrta ki a Telex.

Új közlekedési tábla jelent meg Budapesten – ebből még baj lehet

Új közlekedési tábla jelent meg Budapesten – ebből még baj lehet

Egyedi új tábla jelent meg az Üllői úton: “sávváltás csak a 100E számára engedélyezett“ - írja Vitézy Dávid a Facebookon. A közlekedési szakember szerint a tábla nehezen értelmezhető az autósok számára és rendőr legyen a talpán, aki egy itt sávot váltó autóst megbüntet a kis szöveges táblácska alapján.

Hosszabbítani kellene a budapesti metrókat, de nincs rá pénz

Hosszabbítani kellene a budapesti metrókat, de nincs rá pénz

A 3-as és a 4-es metró meghosszabbítása is indokolt lenne, de az ezekhez szükséges források még nem állnak rendelkezésre – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Közlekedési Vállalat vezérigazgatója. Bolla Tibor beszélt a 3-as metróvonalon közlekedő szerelvények orosz gyártója, felújítója elleni perről is.

Kiderült, mennyire másképpen közlekednek a nők és a férfiak Budapesten

Kiderült, mennyire másképpen közlekednek a nők és a férfiak Budapesten

A nők inkább közösségi közlekedést használnak és gyalogolnak, míg a férfiak inkább az autót és a biciklit választják a budapesti közlekedésben – derült ki Kimmer Diána, a Budapesti Közösségi Közlekedés (BKK) ügyfélélmény- és elemzési menedzserének tanulmányából, melyet a Népszava szemlézett.

Még több BKV-járaton lesz első ajtós felszállás

Még több BKV-járaton lesz első ajtós felszállás

A 9-es autóbusz és a 72-es trolibusz teljes vonalára kiterjeszti szombattól az első ajtós felszállási rendet a BKK a hétvégi időszakokra - jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden.

Megvan a bérmegállapodás a BKV-nál

Megvan a bérmegállapodás a BKV-nál

Elfogadták a 2023-as évre vonatkozó bérfejlesztés részleteit tartalmazó megállapodástervezetet a BKV Zrt. munkáltatói és munkavállalói oldalának képviselői. A megállapodást a BKV igazgatóságának jóváhagyása után írhatják alá, még várhatóan ebben a hónapban - közölte a cég.

Ezekre a fejlesztésekre várt sok budai

Ezekre a fejlesztésekre várt sok budai

Tovább javulnak a közösségi közlekedési kapcsolatok a XI. és a XXII. kerületben szombattól: több buszjárat érinti ezentúl Nagytétény-Diósd vasútállomást, valamint könnyebbé válik a Savoya Park megközelítése is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Nagy a baj az orosz metrókocsikkal és ezáltal a hármas metróval is

Nagy a baj az orosz metrókocsikkal és ezáltal a hármas metróval is

Közeleg a hármas metró rekonstrukciójának júniusra ígért befejezése, azonban az orosz Metrowagonmash (MWM) által meglehetősen rossz minőségben újragyártott metrókocsik közül a durva rozsdásodás, illetve a városvezetés által megrendelt jelentésben előre jelzett nagy karbantartási igény miatt egyre többet kell időlegesen kivonni a forgalomból. Így kérdéses, hogy lesz-e elég szerelvény a teljes vonal kiszolgálására - írja a Népszava.

Új területek felé fordul a BKV

Új területek felé fordul a BKV

Új tevékenységi köröket vesz fel a BKV Zrt., ha rábólint a Fővárosi Közgyűlés is. A cél, hogy a vállalat hatékonyabban tudja kihasználni az eszközállományát.

Idén is lesz fényvillamos Budapesten, de más lesz, mint a korábbi években

Idén is lesz fényvillamos Budapesten, de más lesz, mint a korábbi években

A BKV Fényvillamosa helyett ezúttal szerényebb, fényfüggönnyel feldíszített jármű közlekedik az ünnepi időszak alatt Budapesten. A mai naptól, azaz 2022. december 16-tól jár a kivilágított jármű, egészen 2023. január 8-ig. Hétköznapokon a 2-es villamos vonalán találkozhatunk a fényjárművel, hétvégén pedig más vonalakon is - áll a BKV honlapján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.