brent

Jó napja volt a magyar tőzsdének, felülteljesítő volt a BUX

2023. január 16. 17:59 | Portfolio

Jó napja volt a magyar tőzsdének, felülteljesítő volt a BUX

Lassan indul be a hét a tőzsdéken, az amerikai piacok ugyanis a Martin Luther King Day miatt zárva tartanak. A világ többi részén viszont lesz kereskedés, bár az amerikai zárvatartás miatt visszafogott mozgásokra lehet számítani. Ázsiában eséssel indították a hetet a tőzsdék, Európában azonban óvatos emelkedés látszott, a magyar piac pedig felülteljesítő volt. Mindeközben az USA-ban folytatódik a gyorsjelentési szezon, emellett pedig a a davosi Világgazdasági Fórumra is figyelnek a befektetők, ahol szokás szerint a világgazdaság legfontosabb szereplői szólalnak fel politikusoktól cégvezetőkig.

Felemás állapotban az orosz költségvetés

2023. január 16. 11:11 | Portfolio, MTI

Felemás állapotban az orosz költségvetés

Az orosz kormány beszámolói szerint 28 százalékkal nőttek tavaly az ország olajexportból származó bevételei. Azonban az ukrajnai háború költségeit ez nehezen egyensúlyozza ki, miközben a decemberben élesített olajembargó már keményen visszavágta a beáramlást.

Berobbanhat a dízel ára az új EU-s szankció miatt

2023. január 16. 08:32 | Portfolio

Berobbanhat a dízel ára az új EU-s szankció miatt

Európa február 5-én betiltja az orosz olajtermékek behozatalát, ami máris jelentős változásokat okoz a globális dízelkereskedelemben. Egyelőre az Urals árát jelentősen leszorította az uniós olajembargó és a G7 által bevezetett ársapka. Azonban a dízel esetében áremelkedéssel fenyegetnek a korlátozások.

Szépen zárták a hetet az amerikai tőzsdék

2023. január 13. 22:13 | Portfolio

Szépen zárták a hetet az amerikai tőzsdék

Többnyire kedvező hangulatban telt a kereskedés az európai tőzsdéken, Amerikában azonban kisebb mínuszban nyitottak a vezető részvényindexek. A mai napon is érkeztek fontos gazdasági események, a hazai piacok számára a legfontosabb a decemberi inflációs jelentés volt, amely a várt 25 százalék feletti értékkel szemben mindössze 24,5 százalékos áremelkedést mutatott. Külföldről pedig az amerikai Michigan-index került publikálásra, ami a vártnál nagyobb mértékű fogyasztói hangulatjavulásról számolt be. Emellett pedig a vállalati gyorsjelentési szezon is elkezdődött, elsőként a nagybankok jelentéseivel.

Megérkezett a hét legfontosabb adata, emelkedtek a hírre az amerikai tőzsdék

2023. január 12. 22:06 | Portfolio

Megérkezett a hét legfontosabb adata, emelkedtek a hírre az amerikai tőzsdék

Az előző napok emelkedését követően az európai tőzsdéken kitart a jó hangulat, Amerikában mínuszban nyitottak a vezető részvényindexek, de fokozatosan javul a hangulat az inflációs adatok publikálását követően és pluszba fordultak az indexek. Az előzetes várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékosra mérséklődött a fogyasztói árak emelkedése éves szinten az Egyesült Államokban. Kisebb pesszimizmusra adhat okot azonban, hogy a maginflációs nyomás valamelyest lassabban mérséklődik az átalános nyomáshoz viszonyítva, amely főként a volatilis energiaárak esésének tudható be.

Jöhet újra a 100 dollár feletti olajár?

2023. január 12. 08:42 | Portfolio

Jöhet újra a 100 dollár feletti olajár?

A Goldman Sachs szerint nagy árrobbanás jöhet az alapanyagáraknál, különösen a nyersolajnál - mindez attól függ, hogy Kína a Holdújév ünneplése után még jobban megnyitja-e kapuit a világ felé.

Jó a hangulat a tőzsdéken a csütörtöki kulcsfontosságú adat előtt

2023. január 11. 22:06 | Portfolio

Jó a hangulat a tőzsdéken a csütörtöki kulcsfontosságú adat előtt

Kifejezetten jó volt a hangulat szerdán a világ tőzsdéin, az európai és az amerikai börzéken is felfelé volt az irány, a befektetők fél szemmel már a csütörtökön megjelenő amerikai inflációs adatra figyeltek, és azt kezdték árazni, hogy az adat kedvező, vagyis a korábbi hónapokban látottnál alacsonyabb fogyasztói áremelkedésről szól majd, ami előrevetítheti azt, hogy az amerikai jegybank a korábban vártnál lazább monetáris politika mentén haladjon.

Hiába henceg Oroszország, a könyörtelen csapda elképesztő hatékonysággal működik

2023. január 11. 12:55 | Portfolio

Hiába henceg Oroszország, a könyörtelen csapda elképesztő hatékonysággal működik

Reuters értesülései szerint a Kreml szerdán bejelentette, hogy még nem látott egyetlen olyan esetet sem, ahol a Nyugat a december elején bevezetett ársapka-mechanizmust alkalmazta volna az orosz olajra. Mint kiderült, Oroszország az ársapka bevezetését követően jóval alacsonyabb, mintegy 40 dolláros áron értékesíti a kőolaját, amit a szakértők a G7-ek szankciós politikájával hozzák összefüggésbe.

Megszólalt Jerome Powell, mutatjuk a tőzsdei reakciókat

2023. január 10. 22:01 | Portfolio

Megszólalt Jerome Powell, mutatjuk a tőzsdei reakciókat

A tegnapi emelkedést követően Európában kisebb mínuszban zártak a vezető részvényindexek, Amerikában azonban visszafogott emelkedt lehet látni. Gazdasági adatok szempontjából a mai nap nem ígérkezezz túlzottan eseménydúsnak, délután azonban megszólalt Jerome Powell amerikai jegybankelnök, aki kiemelte, hogy a jelenlegi inflációs környezetben az árstabilitás helyreállítása olyan intézkedéseket igényelhet, melyek rövid távon népszerűtlenek. Emellett Powell azt is elmondta, hogy kulcsfontosságú szerepet játszik az infláció ellen folytatott harcban a jegybank függetlensége, ezért igyekeznek kimaradni az olyan kérdésekből, mint például az éghajlatváltozás, még ha ez szembe is megy a nagy európai bankokkal, amelyek a zöld gazdaságra irányuló erőfeszítéseket beépítették politikai döntéshozatalukba.

Lefordultak az indexek Amerikában, vegyes lett a zárás

2023. január 09. 22:20 | Portfolio

Lefordultak az indexek Amerikában, vegyes lett a zárás

Az ázsiai tőzsdék emelkedéssel indították a hetet, miután Hongkongban és a Kínában a hétvégén újra karanténmentes közlekedés indult, ami a határokat közel három éven át gyakorlatilag zárva tartó zéró-Covid politika végét jelezte. Az európai piacokon a kezdeti bizonytalanság után határozott emelkedés alakult ki délutánra, míg az amerikai tőzsdéken szintén erősen indul a hét, de aztán a nap végéhez közeledve legörbülés történt és vegyes lett a zárás. Lesz mire figyelni a hét további részében, ugyanis az Egyesült Államokból csütörtökön jön a decemberi inflációs adat, emellett pedig beindul a gyorsjelentési szezon is, szokás szerint az amerikai nagybankok vezetésével.

Öt hete nem látott rali az amerikai tőzsdéken

2023. január 06. 22:12 | Portfolio

Öt hete nem látott rali az amerikai tőzsdéken

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék azt követően, hogy a vártnál erősebb munkaerőpiaci adatok érkeztek, a rossz hangulat viszont látszólag nem gyűrűzik át a világ többi részére. Az ázsiai piacokon ma inkább csak vegyesek voltak a mozgások és kivárásra játszottak a befektetők, Európában azonban folytatódik az emelkedés, bár a mozgások visszafogottak. Több fontos gazdasági adat is érkezett ma, délelőtt az eurózóna decemberi inflációs adatát ismertük meg (ami jelentős pozitív meglepetést jelentett), délután pedig az Egyesült Államokból érkezett munkaerőpiaci adat, amire felpattantak a tőzsdék.

Fontos adat érkezett, estek az amerikai tőzsdék

2023. január 05. 22:00 | Portfolio

Fontos adat érkezett, estek az amerikai tőzsdék

Gazdasági adatok tekintetében ma a nemzetközi piacokról a német gyáripari megrendelések mellett megjöttek a vártnál jóval magasabban alakuló amerikai magánszektorbeli foglalkoztatási adatok, amik alapján elmondható, hogy a munkaerőpiac továbbra is rendkívül ellenálló a tengerentúlon - ez az adat arra enged következtetni, hogy a Fed valószínűleg továbbra is ki fog tudni tartani a meredek kamatemelési ütem mellett, ennek természetesen nem örülnek a befektetők. A tegnapi emelkedés után bizonytalan volt ma a hangulat az európai tőzsdéken, az USA-ban viszont eséssel zártak a tőzsdék.

Jó volt a hangulat a tőzsdéken, Amerikai is pluszban zárt

2023. január 04. 22:00 | Portfolio

Jó volt a hangulat a tőzsdéken, Amerikai is pluszban zárt

Kifejezetten jó hangulatban telt a kereskedés az európai tőzsdéken, miután kedvező gazdasági adatok érkeztek: a tegnapi német inflációs adat után a francia infláció is a vártnál jobban alakult, és az eurózóna végleges decemberi BMI adatai is kedvezőbbek lettek a korábban előre jelzettnél. A vezető amerikai tőzsdeindexek a fontos makroadatok és a Fed jegyzőkönyve után kisebb pluszban zárták a napot.

Mínuszban zártak az amerikai indexek

2023. január 03. 22:04 | Portfolio

Mínuszban zártak az amerikai indexek

A tegnapi könnyedebb nap után ma már beindulnak az adatközlések, a német munkanélküliségi számok közlése mellett BMI-adat is jön az USA-ból. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel jó hangulat látszott, míg oldalazás után egyre jobb hangulat látható az európai börzéken is. Amerikában ugyancsak pluszban nyitottak a tőzsdék, de a kedvezőtlen szállítási adatok után komoly esésben van a Tesla részvénye, és az Apple-t is megütötték, ez pedig lefordulást hozott a piacokon. Közben a mai emelkedésével több mint fél éves csúcsra ért az arany jegyzése, és egyes elemzők szerint egyébként a november eleje óta tartó kiváló teljesítménynek közel sincs még vége, a recessziós félelmek árnyékában könnyen lehet, hogy 2023 az arany éve lesz.

Jó hangulatban indul az év a tőzsdén

2023. január 02. 16:00 | Portfolio

Jó hangulatban indul az év a tőzsdén

Ami az előre bejelentett, befektetői hangulatot befolyásoló piaci eseményeket illeti, a ma még pihenőnap lesz a héten, nem érkezik fontos makroadat sem idehaza, sem külföldön, esetleg az Európából érkező feldolgozóipari beszerzési menedzser-indexek lehetnek érdekesek. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszott, jelentős emelkedés látható Európában, a magyar tőzsde pedig a kezdeti bizonytalanság után lefordult, a délutáni órákra azonban egyre jobb lett a hangulat. Az amerikai tőzsdék ma szünnap miatt zárva tartanak.

Mínuszban zárt Amerika - 2008 óta nem volt ilyen rossz éve a Wall Street-nek

2022. december 30. 22:06 | Portfolio

Mínuszban zárt Amerika - 2008 óta nem volt ilyen rossz éve a Wall Street-nek

Európában negatív hangulatban telt a kereskedés a hét utolsó napján, ennek megfelelően pedig a magyar tőzsde is mínuszban zárta az év utolsó kereskedési napját. A tengerentúli piacokon is kedvezőtlen hangulatban telik a kereskedés, mind 3 vezető amerikai részvényindex mínuszban van.

Elromlott a hangulat, esnek a tőzsdék

2022. december 28. 21:58 | Portfolio

Elromlott a hangulat, esnek a tőzsdék

Európában nagyobb elmozdulások nélkül telt a kereskedés, a bizonytalan piacnyitás után azonban lefelé vették az irányt az amerikai börzék. A mai napon fontosabb gazdasági eseményekről nem lehet beszámolni, így a befektetők elsősorban a nemzetközi hangulatra figyelnek. A magyar tőzsde a tegnapi esést követően ma is kisebb mínuszban fejezte be a kereskedést, a hazai blue chipek közül a Richter részvényei zártak egyedüliként mérsékelt emelkedésben a tegnapi nagy esését követően.

Ha így folytatják az amerikai indexek, 2008 óta a legrosszabb évet zárhatják

2022. december 27. 22:04 | Portfolio

Ha így folytatják az amerikai indexek, 2008 óta a legrosszabb évet zárhatják

A két ünnep közti első kereskedési napon sok előre bejelentett gazdasági eseményre nem lehetett számítani ami a nemzetközi befektetői hangulatot befolyásolná, délután Amerikából érkezett az októberi lakásárindex, amire figyelhettek a kereskedők. Itthon a Richter részvénye mozgatta a piacot, miután pénteken éjjel jelent meg az új kormányrendelet a Magyarországon termelő gyógyszergyártók árbevétel-arányos különadójáról, ami a legnagyobb hazai gyógyszergyártóként a Richtert érintheti a leginkább. Ahogy arra számítani lehetett, nagyot esett a részvény, magával rántva a magyar tőzsdét.

Részletes keresés