Sztrájkbizottság alakult a Tescónál
Sztrájkbizottságot alakítottak a Tescónál, amiről tegnap értesítették a vállalatot - értesült a Magyar Idők.
Sztrájkbizottságot alakítottak a Tescónál, amiről tegnap értesítették a vállalatot - értesült a Magyar Idők.
A nagy kereskedelmi cégek idén is átlagon felüli béremelésekre kényszerülnek, köszönhetően a szektorban tapasztalható munkaerőhiánynak, ami a tavalyinál is kedvezőbb alkupozíciót biztosít a munkavállalók számára a kereskedelmi bértárgyalások során - írja a Világgazdaság.
A Tescónál március 10-én kezdődnek a bértárgyalások, erre vonatkozóan szóbeli megerősítést kaptak a cégtől - mondta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szociális partnerei közül csak a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) nem fogadta el a hétfői VKF-tárgyaláson meghatározott bruttó 111 000 forintos minimálbért és a bruttó 129 ezer forintos garantált bérminimumot - közölte a MaSzSz elnöke hétfőn.
Nem született megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a 2016-os minimálbér és garantált bérminimum emelésének mértékéről, így a kormány várhatóan szerdai ülésén határoz önállóan a jövő évi minimálbér összegéről.
Csökkentette a szakszervezeti oldal a korábbi bruttó 9 százalékos minimálbér és bruttó 13 százalékos garantált bérminimum emelési javaslatát a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), a minimálbér esetében bruttó 7, a szakmunkás bérminimum esetében pedig bruttó 7,4 százalékos emelést tart szükségesnek - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke a hétfői VKF-tárgyalásról hétfőn.
Négy nagy szakszervezeti tömörülés egységesen a minimálbér 9 százalékos és a garantált bérminimum 13 százalékos emelését támogatja - közölte Palkovics László, a Munkástanácsok elnöke az érintett szakszervezetek hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
Két hét múlva ül össze újra a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma a minimálbér és a szakmunkás-bérminimum emelések ügyében - mondta el a Világgazdaságnak Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Kiemelte: amíg nem ismeri a foglalkoztatás ösztönzését szolgáló program pontos részleteit, addig szerinte nem érdemes számháborúzni.
A Liga Szakszervezetek a konkrét bértárgyalások megkezdése előtt a béremelések elvi alapjairól, egy hosszabb távú béremelési program kidolgozásáról szeretne megegyezni - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A reálkeresetet szerényen növelő béremelésben tudnak partnerek lenni a minimálbér és a szakmunkás bérminimum esetében jövőre a munkáltatók - számolt be a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) zajlott keddi egyeztetésről az MTI-nek Zs. Szőke Zoltán és Dávid Ferenc, a munkáltatói oldal képviselői.
Szinte biztosan nem lesz már megállapodás a jövő évi minimálbér-emelésről a 2016-ra vonatkozó költségvetés június végére tervezett elfogadása előtt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma ülésén - értesült a Magyar Nemzet.
Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A jövő évi bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.
Továbbra sem született bérmegállapodás a szociális partnerek között a jövő évi bérekről, miután a kormányzat még nem válaszolt a szakszervezeteknek a bérmegállapodás feltételének tekintett kérésére, hogy tárgyaljon egyéb követeléseikről is. A felek pénteken a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén folytatták a bértárgyalást.
Súlyos a helyzet, de még talán nincs minden veszve.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.