FONTOS Úgy tűnt, hogy Trumppal eljöhet a Kánaán a nagy szövetséges számára, de aztán hatalmas pofon lett belőle

cig pannónia

Megkaptuk a meglepő választ, miért szakít az MKB Bank a CIG Pannóniával

Megkérdeztük az MKB Bankot, miért döntött úgy, hogy 6 hónapos felmondási idővel, azaz idén év végével megszünteti értékesítési együttműködését a CIG Pannóniával, amelynek az új életbiztosítási szerződései tavaly 18%-ban a banki értékesítésből származtak. A bank válasza alapján a háttérben a CIG ügyfélkiszolgálásával és az ügyfélélménnyel kapcsolatos kifogások állhatnak.

Félmilliárdot kell még betolni a CIG Pannónia leánycégébe

Az MNB elfogadta a CIG EMABIT biztosító szavatolótőke-helyzetének rendezésére benyújtott helyreállítási tervét. A biztosítónak a jelenlegihez képest további ötszázmillió forintnyi többlettőkét kell biztosítania működéséhez. A tőkemegfelelés helyreállításához – más intézkedések mellett – szükséges kiegészítő szavatolótőke-elem bevonását ugyanakkor a CIG EMABIT kérelmére egy másik határozatában már jóvá is hagyta a jegybank.

Felmondta az MKB a CIG Pannóniával kötött együttműködését

Idén év végével megszűnhet az együttműködés a CIG Pannónia és az MKB Bank között. A döntés érzékenyen érintheti a biztosítót, hiszen új életbiztosítási szerződéseinek 18%-át hozta tavaly a banki csatorna. Az együttműködés felmondásának okával és az MKB-Pannónia Alapkezelőnél várható esetleges változásokkal kapcsolatban megkerestük a bankot.

Alaptőkét emel a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlési felhatalmazás alapján 6 milliárd 326 millió 693 ezer 420 forinttal emeli alaptőkéjét, aminek eredményeképpen a társaság alaptőkéje 9 milliárd 442 millió 826 ezer forintra növekszik - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Megérkezett a magyar biztosítók rangsora: profitgyárosok és surranópályások a listán

Megérkezett a magyar biztosítók rangsora: profitgyárosok és surranópályások a listán

Négy nagy biztosító hozta tavaly a magyar biztosítási szektor 76 milliárd forintos nyereségének a kétharmadát, közülük továbbra is az Allianz és az Aegon a legnagyobb profitgyáros – derült ki a 2019-es éves beszámolókból. A biztosítási adó ellenére a nem-életbiztosításokon közel másfélszer annyit keresett a szektor, mint az életbiztosításokon. A díjbevételek szempontjából továbbra is az Allianz a piacvezető, az életbiztosításokban azonban a Posta Biztosító megelőzte tavaly az évtizedek óta piacvezető NN-t. Igaz, csak egy "surranópályán", az egyszeri díjas termékekkel, a korrigált adatok szerint hatalmas a holland tulajdonú biztosító fölénye.

A koronavírus elintézte, ami évtizedekig nem ment: áttörés az életbiztosításoknál Magyarországon

A koronavírus elintézte, ami évtizedekig nem ment: áttörés az életbiztosításoknál Magyarországon

Néhány hónapja még elképzelhetetlen lett volna, hogy tömegesen adjanak el Magyarországon online csatornákon életbiztosításokat, a koronavírus miatti bezárkózás leple alatt viszont szinte az összes nagyobb biztosító gőzerővel digitalizálni kezdett és pár hét alatt az internetre költöztették a teljes értékesítési rendszerüket. Bár most, hogy újranyit a világ, valószínűleg a személyes találkozók is visszatérnek, a sosem látott ütemben felgyorsult digitalizáció által megnyitott kapuk teljesen új eladási módszereket, termékeket hozhatnak a magyar biztosítói piacra. Megkérdeztük a nagyobb, Magyarországon is működő biztosítókat, milyen fejlesztések történtek náluk a koronavírus hatására.

Nem muzsikál rosszul a lecsupaszított CIG Pannónia

Mintegy 15%-os díjbevétel-növekedéssel és 25%-os adózás előtti eredménynövekedéssel zárta 2020 első negyedévét a CIG Pannónia, amely az olaszországi veszteségek miatt vagyon- és felelősségbiztosításbiztosítási üzletága nélkül folytatja tevékenységét. Az új értékítés ugyan visszaesett, ám ez még nem a koronavírussal, hanem az egy évvel korábbi egyszeri tételekkel magyarázható.

Teljesen átírta a koronavírus a biztosításokat: egy ősrégi hiedelem dőlt meg

Teljesen átírta a koronavírus a biztosításokat: egy ősrégi hiedelem dőlt meg

Néhány hónapja még a legtöbb biztosító úgy vélte, hogy lehetetlen digitálisan életbiztosításokat eladni, a koronavírus miatti bezárkózás viszont ezt a paradigmát is megdöntötte. Az ügyfeleknek kényelmesebb és gyorsabb, otthon, a kanapéjukból videóchatelve szerzédést kötni, a biztosító embereinek pedig nem kell kilométereket utazniuk ahhoz, hogy ügyfeleikkel találkozzanak. A CIG Pannónia volt az egyik első biztosító Magyarországon, amely a szerződéskötés folyamatát end-to-end (az igényfelmérőtől a kötvény átadásáig) digitalizálta; Sallai Linda, a biztosító innovációs és digitalizációs igazgatója bemutatta nekünk, hogy működik a megoldás.

Három hónapot kapott még a CIG az MNB-től

Az MNB döntése szerint május helyett legkésőbb augusztus elejéig kell teljesítenie a CIG EMABIT biztosítónak a szavatolótőke-helyzetének rendezésére hivatott tervet. A határidő meghosszabbítását az indokolja, hogy a biztosító által már beadott helyreállítási terv egyes adatait még ki kell egészíteni - közölte a felügyelet.

Új korszak küszöbén a CIG Pannónia?

Eddigi bejelentései alapján belátható időn belül tisztán életbiztosítóként folytatná tevékenységét a CIG Pannónia, visszatérve ezzel a társaság egy évtizeddel ezelőtti gyökereihez. Mivel középtávon várhatóan az életbiztosítási tevékenység fogja meghatározni a biztosítócsoport növekedési pályáját, megnéztük, milyen számokat produkál ez az üzletág.

Új intézkedéseket vezetett be a CIG a koronavírus miatt

Új intézkedéseket vezetett be a CIG a koronavírus miatt

A CIG Pannónia intézkedéseket hozott, illetve hajtott végre a COVID-19 járvány előidézte rendkívüli helyzet hatásainak ellensúlyozására, egyrészt a munkavállalóik védelme, másrészt az értékesítés fenntartása érdekében - olvasható a társaság közleményében.

Elmondta az Opus, hogy hat az idei évére a koronavírus

Elmondta az Opus, hogy hat az idei évére a koronavírus

Közzétette éves beszámolóját az Opus Global, amelyből kiderül, hogy 210 milliárd forintos árbevétel mellett 24 milliárd forintos EBITDA-val zárta a 2019-es évet a társaság. Az üzemi eredmény és az adózott eredmény szintjén veszteséges lett a cég egy jelentős értékcsökkenés elkönyvelése miatt. A koronavírus hatásával kapcsolatban a társaság azt közölte, hogy jelentős, de nem kritikus hatása van a cégre az eseményeknek.

Lefújta közgyűlését a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közölte, hogy 2020. április 17-ére kitűzött éves rendes közgyűlése nem kerül megtartásra.

Megveszi az Aegon a CIG EMABIT magyarországi tevékenységeit

Ahogy korábban már jelezte a CIG Pannónia, kiszáll a nem-életbiztosítási piacról érdekeltségét, a CIG EMABIT-ot sújtó olaszországi veszteségek és a leányvállalat tőkegondjai miatt. A több mint 100 ezer szerződéssel és 6 milliárdos állománydíjjal bíró magyarországi állományokat a ma reggeli bejelentés szerint az Aegon veszi át ismeretlen áron. Az Aegon nem először üzletetel a CIG EMABIT-tal.

Concorde: egyelőre lehetetlen megmondani, mennyit ér a CIG Pannónia

Az olaszországi tevékenységekből származó bizonytalan mértékű veszteségek, valamint a koronavírus egyelőre nehezen megbecsülhető hatásai miatt felülvizsgálat alatt tartja a Concorde a CIG Pannóniára vonatkozó eredmény-előrejelzését és célárfolyamát.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.