dollár

2016. május 18. 22:16 | Portfolio

Megrázta magát Amerika az ijedtség után

Még a Fed áprilisi kamatdöntő üléséről kiadott jegyzőkönyv előtt 200 NYSE-részvényt kellett felfüggeszteni technikai problémák miatt, aztán este 8 óra után a Fed felőli üzenetek okoztak ijedtséget a részvénypiacokon. Kiderült ugyanis, hogy a jegybankárok jóval korábbra tervezik a következő kamatemelést, mint ahogy azt a piac eddig árazta, emiatt masszív dollárerősödés bontakozott ki, a részvényindexek pedig lefordultak az új fejleményre. Zárásra azonban a mínuszokból stagnálásig visszakapaszkodtak az indexek.

2016. május 18. 20:05 | Portfolio

Nyakunkon az újabb Fed-emelés, szárnyal a dollár! (2.)

Ha a makroadatok nem mutatnak alapvetően más képet a következő hetekben, akkor a júniusi újabb kamatemelés megfelelőnek látszik - ez rajzolódik ki abból a jegyzőkönyvből, amely a Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről készült és ma este jelent meg. Az üzenet jelentősen eltér attól, mint amit a piac eddig hitt az amerikai kamatemelési pálya intenzitásáról, így jelentős dollárerősödés bontakozott ki, a részvényindexek viszont lefordultak.

2016. május 17. 16:10 | Portfolio

Gyengélkedik a forint a borús hangulatban

Csak átmenetileg tudott a reggeli órákban erősödni a forint és ugyanígy az európai részvénypiacokon is hamar elromlott a hangulat, így délután már a forint is gyengülni kezdett. Az euróval szembeni jegyzések a 316-os szintet is megközelítették. A dollár amellett is gyengült, hogy a várt feletti amerikai inflációs adat, illetve egész jó ipari termelési statisztika látott napvilágot.

2016. május 11. 12:45 | Portfolio

Gyengélkedőre küldhetik a kanadai dollárt

A küszöbön lévő dollárerősödés átrajzolhatja a devizapiaci képet, a múlt heti kulcsfordulók közül pedig kiemelkedik az USDCAD devizapár mozgása. Videónkból kiderül, hogyan érdemes átgondolni az eddigi stratégiákat!

2016. május 10. 10:08 | Portfolio

Ez a négy doldog irányítja idén a makrogazdaságot

A piacok számára meglehetősen hullámzóan kezdődött a 2016-os év, ami elsősorban a drámai sebességű szektorrotációnak és a jelentős mértékű makrogazdasági és politikai bizonytalanságnak volt köszönhető. A Fidelity mostani közleményében sorra veszi a rendkívüli piaci forgás főbb okait, rámutat a makrogazdasági környezetet idén alakító főbb tényezőkre és elmondja, mi lesz a négy legnagyobb befektetési kockázat.

2016. május 03. 22:16 | Portfolio

Hamar el is bukta esti erősödését a forint

Napközben végig pesszimista volt a hangulat a nemzetközi piacokon, eleinte a forint is inkább gyengült, 312,5 felett is járt az árfolyam, majd estére meglódult a magyar deviza.

2016. május 03. 14:05 | Nagy Viktor

Az erős euró kinyírja az európai részvényeket

A befektetők egyre kevésbé hisznek abban, hogy az amerikai jegybank idén agresszíven kamatot emelne, emiatt gyengül a dollár, ami nem jó hír az európai exportcégeknek, amelyek részvényárfolyama nagyot esett az elmúlt hónapokban.

2016. április 29. 22:27 | Portfolio

Süllyedt Amerika, látványosan szenvedett a dollár

A csütörtöki után a pénteki kereskedés is borongósra sikeredett az amerikai részvénypiacokon, 0,5% körüli süllyedés alakult ki a vezető indexeknél, de az S&P és a Dow végül emellett is emelkedést tudott produkálni az áprilist tekintve. Ma a a dollárindex 8 havi mélypontra esett, ami segített abban, hogy a dollárban jegyzett arany 2%-kal bő egy éves csúcsra ugrott, a WTI olajfajta pedig megőrizte hathavi csúcsát a hónap utolsó kereskedési napján. A tegnap elmaradt újabb japán jegybanki lazítás után terjednek azok a nézetek, miszerint a BoJ és az EKB elérte lazítási képességei határát, ez pedig fokozott bizonytalanságot okoz a piacokon. Az amerikai félelem-indexnek is nevezett VIX például 7 hetes csúcs közelébe ugrott.

2016. április 29. 21:48 | Portfolio

Itt a vég: már sör sem lesz Venezuelában

Helyi idő szerint pénteken reggel leállították a legnagyobb, magánkézben lévő venezuelai cég utolsó, egyben legnagyobb üzemében is a sörgyártást. Az Empresas Polar az országban elfogyasztott sör mintegy 80%-át termelte, de a súlyos dollárhiány miatt nem tud importálni, így ezért szünetelteti a termelést.

2016. április 29. 19:14 | MTI, Portfolio

Brexit-veszély: maradt a negatív S&P-kilátás a briteknél

Megerősítette a brit államadósság lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" besorolását pénteken a Standard & Poor's. A nemzetközi hitelminősítő érvényben hagyta ugyanakkor a leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást is, arra a véleményére hivatkozva, hogy komoly kockázatot jelentene a brit gazdaságra, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról júniusra kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból.

2016. április 29. 13:32 | Portfolio

Máris esik a forint

Ismét erősödni kezdett az euró a dollárral szemben, és ez a forinttal szemben is jelentkezett. Péntek délutánra már a 312-es szint felett járt a kurzus.

2016. április 22. 14:09 | Portfolio

Itt egy jó megoldás, ha euróban tennél félre

Itthon is tudunk rendszeresen félretenni euróban vagy dollárban, erre nyújtanak megoldást a külföldi devizában denominált unit-linked biztosítások is. Sok biztosító (és ügynökei) a hazai kockázatok elkerülése végett ajánlják ezt a megtakarítási formát, azonban erős lenne azt állítani, hogy teljesen mentes a buktatóktól, megnéztük, mik lehetnek ezek.

2016. április 13. 16:38 | Portfolio

Titkos megállapodás áll a dollár gyengülése mögött?

Elképzelhető, hogy a februári G20 találkozó során olyan együttműködési megállapodás született, melynek célja, hogy visszafogja a dollár további erősödését, állítja az Unicredit egyik vezető közgazdásza. Bár hangsúlyozza, hogy ez közel sem biztos, hiszen a hivatalos kommunikáció alapján nincs semmiféle árfolyampolitikai összehangolás, két gyanús jelre is felhívja a figyelmet. Az eset egyébként nem lenne egyedüli, a 80-as évek közepén volt már hasonlóra példa.

2016. április 12. 11:06 | Portfolio

Újra küszöbön a dollárerő?

Tavaly év vége óta több hullámban gyengült a zöldhasú a legfőbb devizapárokkal szemben, melynek hátterében a változó jegybanki kommunikációk, illetve a devizapiaci befektetők folyamatos pozícióleépítése is szerepet játszott. Pedig most úgy tűnik, hogy nem kell még temetni a dollárt. Videónkból kiderülnek a részletek.

2016. április 05. 09:36 | Portfolio

Újabb bikapiac jöhet az USA-ban

A fejlett gazdaságok derekasan helytálltak a feltörekvő gazdaságokból kiindult, legutóbbi deflációs hullámmal szemben, melynek hatására volumen- és ársokk alakult ki. Ez viszont alaposan rányomta a bélyegét a globális kereskedelem és termelőipar teljesítményére is. Az erős dollár végső soron katalizátorként hatott az égetően szükséges jegybanki koordinációs folyamatra, az USA-t fenyegető recessziótól való korábbi félelmek ma már túlzónak tűnnek - írja a Fidelity legújabb közleményében.

2016. április 01. 13:20 | Portfolio

Továbbra is befagyva - Mikor mozdul végre meg a forint?

Az első negyedév nem Közép-Európáról szólt a devizapiacon, és a régión belül is voltak sokkal érdekesebb befektetések a forintnál. A magyar deviza ugyanis egy alig három százalékos sávba volt beszorulva az év elején, miközben akár a nyersanyagdevizák, akár a fejlett devizák esetében lényegesen nagyobb piaci mozgásokat láttunk.

2016. március 31. 22:46 | Portfolio

Nagy emelkedéssel zárta ezt a hónapot Amerika

Bár a csütörtöki kereskedést minimális mínusszal zárták a vezető amerikai részvényindexek, de a negyedévet 6-7% körüli pluszban fejezték be, mivel kitartott az a hangulati fordulat, ami február közepén következett be. Ezt március végén a Fed felőli üzenetek, a lassabb kamatemelés ígérete is táplálta. Közben az amerikai dollár ma is szenvedett, így 5 éve a legnagyobb első negyedéves esését könyvelhetjük el. A forint az euróval szemben ma kissé erősödni tudott, havi és negyedéves alapon pedig csak kis elmozdulásokról beszélhetünk.

2016. március 30. 19:59 | Portfolio

Nincs megállás a lejtőn, 315-ig esett a forint

Egész nap rossz volt a hangulat a forint piacán, már napközben is a 315-öt közelítette az euró jegyzése, majd estére egy újabb gyengülési hullám után megint közel kerültünk a lélektani határhoz.

2016. március 30. 18:42 | Portfolio

Kiderült, melyik devizának fájhat a Fed visszatáncolása

Az utóbbi napokban a korábbinál lényegesen óvatosabb nyilatkozatok hangzottak el a Fed döntéshozóitól a következő hónapok kamatdöntéseivel kapcsolatban. A Morgan Stanley szerint pedig ez a helyzet kedvezhet a feltörekvő piaci devizáknak, melyeket a folytatódó jegybanki stimulus támaszthat meg, a japán jen viszont nagy vesztese lehet a szituációnak.

Részletes keresés