előrejelzés

Mennyiségi szigorításról beszélt az EKB elnöke

Mennyiségi szigorításról beszélt az EKB elnöke

Az Európai Központi Bank tisztviselői hamarosan felülvizsgálhatják 1,7 ezermilliárd eurós pandémiás kötvényportfóliójukat, és újragondolhatják, meddig tartják fenn a lejáró kötvények újrabeferktetését - mondta Christine Lagarde EKB-elnök a Bloomberg tudósítása szerint.

Eljött az igazság pillanata az olajcégek számára?

Eljött az igazság pillanata az olajcégek számára?

A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője szerint az olaj- és gáziparnak el kell engednie azt az "illúziót", hogy a szén-dioxid-leválasztási technológia megoldást jelent az éghajlatváltozásra, és többet kell befektetniük a tiszta energiába. Fatih Birol szerint az olaj- és gázipari vállalatoknál eljött az igazság pillanata a tiszta energiára való áttérésben betöltött szerepükkel kapcsolatban, szerinte ugyanis az iparágnak 2030-ig a tőkekiadások 50 százalékát tiszta energia projektekbe kellene fektetnie ahhoz, hogy elérje a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozásának célját.

Adócsökkentéseket jelentett be a brit kormány

Adócsökkentéseket jelentett be a brit kormány

A brit pénzügyminiszter, Jeremy Hunt bejelentette, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkenti a társadalombiztosítási járulékokat, és a gazdaság fellendítése érdekében állandó beruházási ösztönzőket vezet be.

Időjárás: közel teljes fordulat, jön az igazi tél

Időjárás: közel teljes fordulat, jön az igazi tél

A hétvégén markáns hidegbetörésre számíthatunk, ami hóval és hideggel jár. Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss jelentése szerint a hidegfront pénteken érkezik, és ezzel megérkezik a valódi tél Magyarországra.

Ideje elővenni a télikabátokat: fogvacogtató hideg érkezik Magyarországra

Ideje elővenni a télikabátokat: fogvacogtató hideg érkezik Magyarországra

A jövő héten is változékony idő lesz: a hét elején még 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, majd szerdán erős széllel érkezik a hideg, csütörtökre virradóra mínusz 9 és mínusz 1 fok közötti hőmérséklet várható, és napközben is csak 1-8 fokig melegszik a levegő. Pénteken ismét melegedés kezdődik, és elszórtan kell csapadékra számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

A rekordok éve volt az idei a Siemensnél, elszállt az árfolyam

A rekordok éve volt az idei a Siemensnél, elszállt az árfolyam

A szeptemberben zárult üzleti év több szempontból is rekordot hozott a Siemens számára, a vállalat ennek ellenére csökkentette jövő évre vonatkozó értékesítési kilátásait az ipari automatizálási üzletág lassabb növekedésére hivatkozva.

Kijött a Bizottság friss előrejelzése: növekedésben és inflációban is Európa bajnok lesz Magyarország

Kijött a Bizottság friss előrejelzése: növekedésben és inflációban is Európa bajnok lesz Magyarország

Két éven belül Magyarország produkálja majd az egyik legnagyobb GDP-növekedést az Európai Unióban, de az infláció is nálunk lesz a legmagasabb az Bizottság friss előrejelzése szerint. Az EU-átlagnál magasabb növekedést magyarázza az alacsonyabb fejlettségünk, a régióhoz képest pedig az idei lemaradásunkat fogjuk ledolgozni a következő években. Az egész kontinensre vetítve lassú növekedést vár az Európai Bizottság, ami az infláció és a költségvetés lassú rendeződése mellett történhet meg.

Figyelmeztetés érkezett Brüsszelből: évekig képtelen lesz kordában tartani a hiányt a magyar kormány

Figyelmeztetés érkezett Brüsszelből: évekig képtelen lesz kordában tartani a hiányt a magyar kormány

Hiába emelte 5,2 százalékra az idei hiánycélt a kormány, még ezt sem fogja tudni teljesíteni, ahogy 2024-ben és 2025-ben is lényegesen magasabb lehet a deficit a célnál – derül ki az Európai Bizottság szerdán közölt friss előrejelzéséből. A brüsszeli testület szerint a kedvezőtlen fejlemények miatt jövőre emelkedhet a GDP-arányos adósságráta. A Bizottság szerint idén visszaesik a magyar gazdaság teljesítménye, majd onnan is nehezen pörög fel a kormány által vágyott 4 százalékra.

Ezen múlik a benzinár sorsa - Mire lehet számítani?

Ezen múlik a benzinár sorsa - Mire lehet számítani?

Az elmúlt hetekben kifejezetten boldogak lehettek a hazai autósok, egyre alacsonyabb árakkal lehet ugyanis találkozni a magyar benzinkutakon, a benzin hazai jegyzése például már a lélektanilag fontos 600 forintos literenkénti ár alatt jár. Az üzemanyagárak alakulását számos tényező befolyásolja, a legfontosabb viszont egyértelműen az olajár nemzetközi változása - adódik tehát a kérdés, hogy mi történt az elmúlt hetekben az olajpiacon, ami a magyar benzinár eséséhez vezetett, és ami talán ennél is fontosabb: mir elehet számítani a következő hetekben és hónapokban?

Senki nem tudja, mi történik majd az USA-ban: a legrégebbi felmérése érdekes számokat mutat

Senki nem tudja, mi történik majd az USA-ban: a legrégebbi felmérése érdekes számokat mutat

Közzétette a Philadelphia Fed elemzői körképét, amely a legrégebbi makrogazdasági felmérés az Egyesült Államokban. Kifejezetten érdekes számokat látunk: a közgazdászok szerint egyértelműen puha landolás jön az Egyesült Államokban magas növekedéssel, miközben a recessziós veszélyek is nőttek. A felmérés így csak egyet bizonyít: teljes a bizonytalanság a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.