Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) hétfőn engedélyezte az Apple múlt héten bemutatott új egészségügyi funkcióját, amellyel az Apple Watch immár képes érzékelni a felhasználók alvási apnoéját. A technológia a gyártó okosóráira érkező szoftverfrissítéssel válik majd elérhetővé az Apple Watch Series 9, Series 10 és Ultra 2 felhasználók számára az Egyesült Államokban. Az Apple szerint a funkció a hónapban további 150 országban kerül majd bevezetésre - jelentette a CNBC.
Az Apple magyar idő szerint tegnap este nagyszabású eseményen jelentette be új készülékeit és a már régóta várt Apple Intelligence funkcióit, amelyekkel újabb készülékeikben integráltan lesznek elérhetőek a gyártó fejlett AI eszközei. Az új eszközök és szoftverek bemutatásán túl a gyártó jelentős frissítéseket is bejelentett. Többek között arról is beszámoltak, hogy a két éve bemutatott AirPods Pro 2 vezetéknélküli fülhallgató a jövőben klinikailag igazolt hallókészülékként is használható lesz, valamint akár hallásvizsgálatot is lehet vele végezni - írta meg a Techcrunch.
Az orosz hadsereg középső műveleti csoportja elfoglalta Zselanne települést Donyeck megyében – jelentette be az orosz védelmi minisztérium.
Az ukrajnai háború egyik legnagyobb újítása az volt, hogy mindkét fél tömegesen kezdte használni a frontvonalon az egyszerű drónokat is. Az oroszok most kidolgoztak ezek ellen egy védekezést.
Orosz hadmérnökök tanulmányozzák a Storm Shadow / SCALP rakétát, a fegyver irányítórendszerét már sikerült részletesen átvizsgálni – írja a RIA Novosztyi.
Hatalmas szerencséje volt egy ukrán rohamlövésznek valahol a frontvonalon: fejbe lőtte egy orosz katona, de sisakja felfogta a lövést. Videón mutatta be az ukrán harcos a szerencsés eseményt.
Likvidált az ukrán haderő egy modern Pancír -Sz1 típusú légvédelmi rendszert Donyeck megyében – derül ki ez harctéri felvételekből.
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott egy rendeletmódosítást, amelynek célja, hogy megkönnyítse az elektronikus útdíjszedési rendszereinek átjárhatóságát és az útdíjfizetés elmulasztásával kapcsolatos információk határokon átnyúló cseréjét. A rendelet a megtett úttal arányos rendszerre vonatkozik.
Megérkezett az orosz Gorskov tengernagy rakétás fregatt és a Kazany atomtengeralattjáró vezette orosz haditengerészeti csoport Kuba partjaihoz – jelentik orosz hírforrások.
Sikeresen fellőtték ma az űrbe a Boeing Starlinert, két NASA űrhajóssal a fedélzeten – írja a CNBC.
Nagyon úgy fest, hogy újabb amerikai gyártmányú Abrams harckocsi veszett el az Avgyijivka-Ocseretine szektorban: ezúttal egy hőkamerával felszelt FPV-drón végzett a páncélossal. A legénység nagy része szerencsésen túlélte a találatot.
Úgy néz ki, a HARM és a Storm Shadow rakéták után újabb nyugati fegyvert raktak fel régi, szovjet gyártmányú gépeikre az ukrán légierő tagjai: élesben használják a kijevi Mi-24-es harci helikopterek a 127 milliméteres, amerikai gyártmányú Zuni rakétákat.
Videó jelent meg az orosz RIA Novosztyi hírcsatornán arról a Leopard 2A6-os harckocsiról, melyet az orosz haderő pár napja vontatott el a harctérről.
A Google elindította a régóta várt Find My Device hálózatát, amely segít fellelni a felhasználók által elhagyott eszközöket - számolt be az Engadget.
Az orosz haderő folyamatosan fokozza támadásainak intenzitását a frontvonal minden szakaszán, Ukrajna nyugati szövetségeseinek tétovázása miatt egyre kevesebb az esélye annak, hogy Kijev sikeres ellentámadást tudjon lefolytatni – írja friss elemzésében az amerikai Institute for the Study of War (ISW).
Felvételek jelentek meg egy ukrán zsákmánnyá vált orosz Vityaz DT-10 lánctalpas vontatójárműről, melyet a Szovjetunió anno kifejezetten sarkköri körülményekre tervezett. A technikai eszközt valószínűleg nem mostanában zsákmányolták az ukránok, de aktívan használják a jármű kiváló terepjáróképességei miatt.
Nem aprózzák el a haderő felvonultatását.
Reagált a svájci jegybank a csökkenő árakra.
A víz zöld elszíneződése már szembetűnő lehet.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Baj van a hitelezéssel.
Hogyan válhat Magyarország valóban függetlenné az orosz földgáztól 2027-re?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.