fed

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel!

Egyre inkább kifutnak az időből a görögök, továbbra sincs megegyezés az adósságrendezéssel kapcsolatban. Ma lesz a Fed kamatdöntő ülése, ami hatással lehet a befektetői hangulatra. A Tesco vevőket keres a dél-koreai üzletágára, a Blackstone pedig az év legnagyobb befektetésére készül.

Mindenki az amerikaiaknak könyörög, de már nem sokáig tartanak ki

A héten ismét összeültek a Fed döntéshozói, hogy a kamatról vitatkozzanak. A piac egyelőre nem vár változást a gyenge első negyedéves növekedési adat után, de most úgy tűnik, hogy a szeptemberi vagy a decemberi emelés már elkerülhetetlen lesz. Legalábbis a Nyíltpiaci Bizottság szavazó tagjainak nyilatkozatai erre utalnak. Pedig a világ mindent megtesz, hogy megóvja a gazdaságot a kamatemelést követő sokktól, az IMF és a Világbank is azt hangsúlyozta, hogy hallgassanak rájuk, és csak 2016-ban indítsák be a szigorítást.

Így készül a kamatemelésre a nagyágyú

A múlt hónapban igen jelentősen, nagyjából kétharmadával csökkentette a Pimco legnagyobb alapja az amerikai állampapírokkal szembeni kitettségét. A lépés hátterében az áll, hogy várakozásaik szerint közel van már a Fed kamatemelési ciklusa, ami a kötvényárfolyamok süllyedésén keresztül veszteséget okozna az alapnak.

Magasabb lehet az inflációs pálya az MNB kamatdöntője szerint

Idén éves átlagban enyhén pozitív tartományban lehet a magyarországi infláció, azaz kissé a tavasszal mondott prognózis felett alakulhat - többek között ezt nyilatkozta a ma reggel közzétett májusi, váratlanul magasra sikeredett inflációs adatot követően Pleschinger Gyula.

Nincs már szükség a nulla százalékos kamatra

A májusi munkaerőpiaci adatok az elemzők szerint azt sugallják, hogy szeptemberben jöhet a kamatemelés az Egyesült Államokban, ugyanis már nem szükséges fenntartani a nulla százalékos kamatszintet. A Fed várhat kamatpolitikájával kapcsolatban hónapok óta megy a huzavona: korábban a júniusi emelés tűnt biztos befutónak, a múlt héten viszont már az IMF is azt szorgalmazta, hogy várjanak 2016 elejéig a lépéssel.

Rengeteg új munkahely jött létre Amerikában

Meglepően erősen alakult az amerikai foglalkoztatás májusban: összesen 280 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdaságon kívüli szektorokban. Ezen felül a bérek is emelkedtek, ami pedig amellett érvel, hogy már idén indokolt lenne eltávolodnia a Fednek a nullás kamattól. A dollár határozottan erősödött a közzétételre.

El kellene halasztania a Fednek a kamatemelést?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ismét csökkentette az amerikai gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését, és azt tanácsolta az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-nek, hogy legyen türelmes és halassza el kamatemelési ciklusának megkezdését 2016 első felére.

Közepes növekedésre számít az amerikai jegybank

Április elejétől késő májusig tovább nőtt az amerikai gazdaság aktivitása, és az általános várakozások szerint a növekedés a csökkenő olaj- és gázipari beruházásokkal a háttérben várhatóan szerényen, illetve mérsékelten ütemben folytatódhat - állapítja meg a Fed a tagbankok értékelései alapján összeállított friss Bézs-könyvében.

Lehet, hogy szeptemberben sem jön a Fed nagy lépése

Továbbra is az a legvalószínűbb, hogy szeptemberben emel majd először kamatot a Fed,ugyanakkor komoly indokok szólnak amellett, hogy 2016-ig várjon az amerikai jegybank - mondta kedd este Jan Hatzius, a Goldman Sachs vezető közgazdásza.

Fed: nem kell pánikolni, túléli az eurózóna a görög válságot

Pozitívan értékeli az EKB eddigi erőfeszítéseit az amerikai jegybank igazgatótanácsának tagja, Stanley Fischer. Véleménye szerint az eurózóna túléli majd a görög válságot, de azért vannak kockázatok - írja a MarketWatch.

Nem lesz júniusban kamatemelés!

A Fed ma este közzétett jegyzőkönyvéből megtudhattuk, hogy a döntéshozók többsége korainak tartana egy júniusi kamatemelést. Így mostantól a szeptemberi ülés kerülhet a befektetők fókuszába.

Túl kéne lőni az inflációt, hogy sínre kerüljünk

Legalább jövő év elejéig nem kéne kamatot emelnie a Fednek, de még azt követően is csak nagyon fokozatos ciklusba szabadna kezdeni - véli a kérdésben szavazó egyik amerikai jegybankár. Charles Evans, a Chicagói Fed elnöke úgy gondolja, hogy konkrétan túl kéne lőni az inflációt, hogy biztosított legyen annak az egészséges beindulása. A célérték elérése ugyanakkor szerinte még legalább három évig nem reális.

Rossz amerikai adatokra esik a dollár (2.)

Héthavi mélypontra esett a michigani körzet előzetes májusi fogyasztói hangulatindexe, ami újabb rossz jel a második negyedéves amerikai GDP-kilátásokkal kapcsolatban, ez pedig dolláresést indított el a piacokon. Az áprilisi ipari termelési statisztika is a vártnál rosszabbul alakult, ami szintén ebbe az irányba mutat.

Okozhatnak még káoszt az amerikaiak a piacon

Az elmúlt években úgy tűnik, hogy sikeres volt a Fed kamatpolitikája, azonban egyre hangosabban teszik fel a kérdést, hogy nem maradt-e túl sokáig nullán az amerikai ráta - olvasható a Bank of America-Merrill Lynch friss elemzésében. A szakemberek szerint ugyan folyamatosan tolódik ki az első kamatemelés várható időpontja, de még mindig okozhat kellemetlen meglepetést a jegybank a befektetők számára.

Két munkahelye is lett Bernankenak

Máris tobzódik a munkahelyekben Ben Bernanke. Azután, hogy a korábbi Fed-elnök bejelentette, a Citadel hedge fund monetáris politikai tanácsadója lesz, hasonló munkakört tölt majd be mostantól a Pimcónál is. - írja a Financial Times.

A világ legbefolyásosabb jegybankja újra üzent!

Ahogy azt a piac már biztosra vette, ma sem változtatott az irányadó rátáján a Federal Reserve. A jegybanki közleményből pedig kiderült, hogy a Fed látja a gazdaság lassulására utaló jeleket, de ezeket átmenetinek tekinti. Ahhoz, hogy kamatot emeljenek, további javulásra van még szükség a munkaerőpiacon, de ennek a kapcsán sokkal tisztább iránymutatást most sem kaptunk. A piaci elemzők többsége szerint a szeptemberi időpont a leginkább valószínű az első kamatemelésre, ugyanis az első negyedéve nagyon gyengén sikerült az Egyesült Államoknak.

Itt a Fed döntése!

Ahogy azt a piac már biztosra vette, ma nem változtatott az irányadó rátáján a Federal Reserve. A piaci elemzők többsége szerint már csak a szeptemberi időpont a valószínű a gyenge első negyedév tükrében.

Felkészültebben ér majd minket a Fed csapása

Valószínű, hogy még idén kamatot emel a Fed, ugyanakkor ez nem jelent majd egy gyors szigorítási ciklust - véli a New York-i Fed régiós elnöke, William Dudley. Számunkra nézve különösen az érdekes a véleményéből, hogy szerinte mindez a feltörekvő piacokat továbbra is komoly kihívás elé állítja majd, de szerencsére mostanra felkészültebbnek tűnünk egy ilyen sokkra.

Ugrott a dollár az amerikai inflációs adatra

Bár a várt 0,3% helyett 0,2%-kal nőttek havi alapon a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, ez mégis határozott dollárerősödést váltott ki a piacon.

Fed: folytatódott a növekedés, csak az erős dollár tesz be

Február közepétől március végéig tovább erősödött a gazdaság aktivitása az Egyesült Államokban, de az erős dollár és alacsony olajárak kedvezőtlenül érintették a feldolgozóipart - állapította meg legfrissebb jelentésében az amerikai jegybank.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.