font

Megjött a forint számára kritikus döntés

Megjött a forint számára kritikus döntés

Péntek reggel is folytatódott a forint vesszőfutása, már 390 közelében jár az euró jegyzése, így néhány nap alatt 4 százalékkal értékelődött le a magyar deviza. Később az árfolyam beállt a 385 körüli szinten, ahogy a piacok elkezdtek készülni a késő este az S&P hitelminősítő által kiadott új adósértékelésre, amely végül megerősítette a januári döntést.

Megjelent a legfontosabb makroadat - Mit csinálnak a tőzsdék?

Megjelent a legfontosabb makroadat - Mit csinálnak a tőzsdék?

A hét korábbi részében alaposan elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután ismét előtérbe kerültek a további kamatemelésekkel kapcsolatos várakozások, első körben a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve után, majd tegnap erre még rátett egy lapáttal, hogy az USA-ból meglepően erős munkaerőpiaci érkezett, ami szintén arra utal, hogy a jegybank előtt lehet a még a tér a szigorítás előtt. Az amerikai tőzsdéken látott tegnapi esés után Ázsiában ma továbbra is rossz volt a hangulat, valamint Európában is estek délelőtt a tőzsdék, majd délutánra elkezdett javulni a hangulat, miközben az USA-ban inkább csak oldalazik a piac a hét utolsó kereskedési napján.

Nagy eséssel zártak az európai indexek, nem kímélték az amerikai tőzsdéket sem

Nagy eséssel zártak az európai indexek, nem kímélték az amerikai tőzsdéket sem

A hét korábbi részében nagyrészt negatív elmozdulások mellett zajlott a kereskedés a világ tőzsdéin, miután piac a legfrissebb kínai és európai gazdasági adatokat emésztette. Tegnap aztán az amerikai piacra is visszatértek a befektetők a július 4-i kereskedési szünnap után, azonban nem sok mindennek örülhettek, hiszen a Fed legutóbbi ülésének tegnap este közzétett jegyzőkönyvében megfogalmazott üzenetek felerősítették a kamatemelési félelmeket. Ezt követően az ázsiai piacokon kifejezetten rossz volt ma a hangulat, Európában jelentős mínuszban zártak a vezető indexek és az amerikai tőzsdéken is számottevő esés bontakozott ki.

Sorra hagyja el a fontos szinteket a forint az esésben, már a 386 is elesett

Sorra hagyja el a fontos szinteket a forint az esésben, már a 386 is elesett

Csütörtök délután 386-ig gyengült a forint az euróval szemben, utoljára több mint három hónapja, március 28-án volt ilyen magasan az árfolyam. Az elmúlt két nap intenzív gyengülése után rosszul néz ki rövidtávon a forint, de egyelőre talán a 400-as szinttől nem kell tartani.

Egyre mélyebbre ütik a forintot

Egyre mélyebbre ütik a forintot

Jelentős gyengüléssel zárta a szerdai napot a forint az euróval szemben, több mint három hónap után először ébredünk ma 380 feletti árfolyamra. Egyelőre innen sem talál magára a magyar deviza, csütörtök reggel is folytatódik az esés.

Meredek lejtőn a forint, itt a 380-as euró!

Meredek lejtőn a forint, itt a 380-as euró!

Szerdán a 380-as szintet is átvitte az euró jegyzése, ami majdnem kéthónapos mélypontot jelentett a forint szempontjából. Az ok egyrészt az Európai Bizottság jogállamisági jelentése, mely komoly kritikát fogalmazott meg Magyarországgal szemben, emellett az utóbbi hetek állampapírpiaci folyamatai is a forint ellen dolgoznak.

Gyengélkednek a tőzsdék

Gyengélkednek a tőzsdék

Kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés az európai tőzsdéken, miután a befektetők a legfrissebb kínai és európai gazdasági adatokat emésztették, melyek alapján megtorpanni látszik a gazdasági fellendülés. Gyengén teljesített a BUX is, miután az Európai Bizottság ismét súlyos kritikát fogalmazott meg hazánkkal kapcsolatban a legfrissebb jogállamisági jelentésben, de a nyugat-európai részvénypiacokhoz képest felülteljesítő volt.

Gyengült a forint, 375 felett ragadt az euró

Gyengült a forint, 375 felett ragadt az euró

Már napok óta gyengélkedik a forint, hétfőn 375 felett is járt az euró jegyzése. Egyelőre nem látszik különösebb ok a folyamat mögött, a nyári uborkaszezon alacsonyabb forgalma kavarhatott be kicsit. Ugyanakkor a befektetőket ősszel ismét az uniós források sorsa aggaszthatja, ami további negatívum lehet a forint szempontjából.

Nagy a bizonytalanság a tőzsdéken, keresik az irányt a befektetők

Nagy a bizonytalanság a tőzsdéken, keresik az irányt a befektetők

Az európai piacok jelenleg kisebb esésben vannak, a befektetők leginkább óvatosnak tűnnek a második negyedéves gyorsjelentési szezon kezdete előtt. Közben Amerikában a Függetlenség napja miatt nem lesz kereskedés, Németországban pedig megérkeztek a külkereskedelmi adatok, amik alapján elmondható, hogy csökkenő export és növekvő import mellett öt hónapja a legkisebb külkereskedelmi mérlegtöbblete alakult ki májusban Németországnak.

Beleszáll a Revolutba az Erste, jön az ingyen pénzváltás

Beleszáll a Revolutba az Erste, jön az ingyen pénzváltás

Az Erste felveszi a kesztyűt a fintech cégekkel szemben: július elejétől akár milliós összegeket is válthatnak a bank ügyfelei kiemelt, kedvezőbb árfolyamon, amiért ráadásul nem kell díjat, jutalékot, vagy kezelési költséget sem fizetni - derül ki a pénzintézet közleményéből.

Folytatódik a forint gyengülése

Folytatódik a forint gyengülése

A múlt hét végére kicsit elgyengült a forint, így ismét kezdett eltávolodni a 370-es szinttől. Kérdés, hogy a következő napokban folytatódik a negatív korrekció a magyar deviza szempontjából, vagy újra megcélozzuk a lélektani határt.

Nem voltak nagy mozgások az amerikai tőzsdéken

Nem voltak nagy mozgások az amerikai tőzsdéken

Mérsékelt optimizmussal indult a hét az európai tőzsdéken, délutánra azonban alábbhagyott a lendület. A magyar tőzsde a hét első kereskedési napján alulteljesített. Amerikában sem igazán találták az irányt a tőzsdék a keddi szünnapot megelőzően.

Mindenki állva tapsol a forintnak – A világ egyik legjobbja lett a magyar deviza

Mindenki állva tapsol a forintnak – A világ egyik legjobbja lett a magyar deviza

A második negyedévben is folytatódott a forint diadalmenete, hiszen az első félévben a magyar devizát csak a mexikói peso tudta lepipálni az erősödésben. Az ok továbbra is az extrém magas kamat, az irányadó ráta csökkentésének megkezdésével sem indult gyengülésnek a forint, tartotta az erejét, hiszen még így is magas a magyar kamatszint.

Nagy leépítés jön Soros György alapítványánál

Nagy leépítés jön Soros György alapítványánál

A Soros György által alapított Open Society Foundations nonprofit szervezet azt tervezi, hogy az elkövetkező hónapokban legalább 40 százalékos létszámleépítést hajt végre, írja a Bloomberg.

Pluszban fejezte be a napot Amerika

Pluszban fejezte be a napot Amerika

Kiváló hangulatban telt a pénteki nap az európai tőzsdéken, pluszban zárt Amerika is, a magyar tőzsde azonban több régiós börzéhez hasonlóan alulteljesítő volt. A befektetők ma főként az inflációs adatokra figyeltek, hiszen a délelőtti európai közlés után a nap második felében Amerikából is érkeztek fontos adatok: a maginflációt kifejező (a gyakran változékony élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított) PCE mutató 4,6 százalékra lassult 4,7 százalékról.

Megállt a forint gyengülése

Megállt a forint gyengülése

Péntek délutánra az euróval szembeni forintárfolyam a 373-as szintet közelítette meg, melynek következtében másfél hetes forintmélypontról beszélünk. Eközben viszont az euró a dollárral szemben is erősödik.

A végéig kitartott a lendület az amerikai tőzsdéken

A végéig kitartott a lendület az amerikai tőzsdéken

Határozott irány nélkül mozogtak az elmúlt napokban a világ tőzsdéi, és ez a mai nap folyamán is nagyrészt így volt, az európai piacokon csak vegyes mozgásokat láttunk. Ezzel együtt a magyar tőzsde is csak kis pluszban zárt, az elmúlt napok legizgalmasabb hazai részvényét, az Opust pedig megütötték a napok óta tartó rali után. Az USA-ban ehhez képest pozitív hangulat látszott a tőzsdéken, a vezető indexek nagyrészt feljebb kerültek, egyedül a Nasdaq zárt eséssel.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.