Az Egyesült Királyság kormányfője, Rishi Sunak az örökösödési adó politikai okokból való csökkentését vagy eltörlését fontolgatja. Elemzők szerint ez a döntés leginkább a felső egy százaléknak kedvezne – írja a Bloomberg.
Ma 14 órakor érkezett a kamatdöntés, ahol a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a 13 százalékos alapkamatot a Monetáris Tanács. Az előre nem bejelentett fejleményekből sem volt hiány, reggel ugyanis Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kijelentette, hogy a kormány egy új bankadó kivetése helyett a hitelezés újraindítását várja el bankszektortól. Erre a hírre még nem reagáltak érdemben a befektetők, az az értesülés viszont komoly ralit indított be az OTP-nél, hogy a nagybank is versenyben van egy eladó lengyel pénzintézet, a VeloBank megszerzéséért.
A magyar tőzsdén tehát remek volt ma a hangulat az OTP emelkedésének köszönhetően, Európában azonban folytatódott az esés, és az amerikai tőzsdék is mínuszban nyitottak, ez a negatív hangulat pedig a zárásig kitartott.
Ázsiában felemás hangulatban telt hétfőn reggel a kereskedés, ezt követően Európában 1% körüli esés alakult ki a vezető tőzsdéken, miután ismételten baljós adatok érkeztek a német gazdaságból. Amerikában viszont az enyhe kezdeti mínuszok után mindhárom vezető index pluszba lendült zárásra, noha a 10 éves amerikai kötvényhozam 4,5% fölé ugrott, ahol utoljára 16 évvel ezelőtt járt. A befektetőket a jelek szerint az sem nyugtalanítja, hogy nem tudni, hova fut ki a kormányzati leállással fenyegető helyzet, ami miatt a Moody's is figyelmeztetést adott ki.
A múlt heti esést követően kisebb pluszban nyitotta a napot a magyar tőzsde és emelkedéssel próbálkozik az OTP is, a lendület azonban a nyitást követően hamar elfogyott, a bank papírjai pedig közel 2 hónapja látott mélypontra estek. Ezt követően azonban ismét pluszban van az OTP.
Borongós volt a hangulat hétfőn a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon részben a nehézségeket jelző német Ifo-index miatt, amire az euró tovább süllyedt, majd délután az EKB-elnök szavaira újabb ütést kapott az euró és féléves mélypontra bukott a dollárral szemben. Idehaza a forint folytatta a vesszőfutását, amelyet a költségvetési deficit megemelése és az EU-pénzek folyósítása körüli piaci aggodalmak táplálnak, és az euró napközben háromszor is 392-ig ugrott, majd rendre visszapattant. A dollár lendülete miatt vele szemben féléves mélypontra bukott a forint 370-es árfolyamszint mellett.
A hét korábbi részében jelentős hangulatromlás volt megfigyelhető a tőzsdéken, amelyet részben az amerikai jegybank számlájára lehet írni, hiszen e heti kamatdöntő ülésén ugyan nem változtatott a kamatszinten a Fed, azonban szigorú üzeneteket küldött azzal kapcsolatban, hogy az infláció csak hosszú idő múlva csökkenhet a célszintre, így a korábban vártnál hosszabb ideig maradhatnak magasan a kamatok. A tegnapi jelentős esés után ma már inkább a megnyugvás jelei látszottak a tőzsdéken, de nem jött össze a pluszos zárás végül sem a főbb európai, sem az amerikai tőzsdéken.
A csütörtöki jelentős gyengülés után a pénteki nap első felében erősödni próbált a forint, majd délután Nagy Márton megszólalása után torpant meg a javulás. Este új lendületet kapott a forintgyengülés, a dollárral szemben március vége óta nem látott szintre esett az árfolyam. Az eurónál a 390-es szint állította meg a zuhanást.
Nagy reformok küszöbén áll az Egyesült Királyság nyugdíjrendszere: a tervek szerint már 18 éves életkortól működne az automatikus beléptetés a foglalkoztatói nyugdíjrendszerbe – számol be a hírről a Financial Times.
A Fed tegnap esti közleménye alaposan elrontotta a hangulatot a nemzetközi tőzsdéken, így már alapvetően rosszul indult a kereskedés az európai börzéken, a magyar tőzsdén pedig tovább rontotta a helyzetet az OTP zuhanása. Miután Varga Mihály a bankadó esetleges megemeléséről beszélt egy konferencián, az OTP piacán masszív esés bontakozott ki, ami a BUX indexet is magával rántotta.
Többek között a hazai részvénypiaci befektetésekről, így az OTP részvényeiről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.
A szerda esti Fed-üzenetek már eleve rontottak a nemzetközi befektetői hangulaton, és így a forint is gyengült kicsit, mert még egy idei kamatemelést vetítettek előre, illetve jövőre is az eddig gondoltnál jóval magasabb lehet az amerikai kamatpálya. Aztán csütörtökön délelőtt a magyar gazdaságpolitika irányítóitól elhangzott üzenetekre hirtelen eséssel reagált a forint. Varga Mihály pénzügyminiszter többek között azt jelezte, hogy újabb bankadó-emelés is jöhet a kamattámogatási programok, illetve magának a költségvetési deficitcélnak a felülvizsgálata mellett. A forintesés azzal együtt következett be, hogy Matolcsy György jegybankelnök azt jelezte: óvatos lépésekkel fog haladni a magyar monetáris politika, hogy az inflációcsökkenés mellett tartósan pozitív reálkamatot kínáljon a forint. A borongós külpiaci hangulatban, az OTP Bank 6-7%-os esése mellett a forint a délutáni kereskedésben 389 közelébe esett az euróval szemben, alulteljesítést produkálva a régiós devizák között. Aztán a Fidesz frakcióvezetője felőli jelzések hatására (nem lesz bankadó emelés és a kamattámogatások felülvizsgálata), hirtelen enyhült a nyomás a magyar eszközökön.
Ukrajna tíz, svéd gyártású Stridsvagn 122 harckocsit kapott, amelyeket Svédországban kiképzett ukrán legénység kezel - közölte a svéd fegyveres erők sajtószolgálata, amelyet a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál idézett.
Alapvetően kedvező hangulatban várták a befektetők Európában és Amerikában is a Fed ma esti kamatdöntését, de gyorsan elromlott a hangulat, miután kiderült: a Fed hiába nem emelt most, tartósan magasak maradnak az irányadó kamatok.
A magyar tőzsde ezúttal alulteljesít a nemzetközi átlaghoz viszonyítva, a hazai blue chipek közül azonban kiemelkedik a Mol, miután a vállalat részvényeinek a mai napon egy másfél hónapja tartó oldalazó trendből sikerült kitörnie.
Váratlan fordulatot hozott, hogy az augusztusi, éves bázisú brit infláció 6,7 százalékra csökkent. Az elemzők 7 százalékos növekedést vártak - írja a Reuters.
A reggeli órákban az ázsiai tőzsdéken negatív hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában is mínuszban nyitottak a vezető börzék, majd a napon belüli csapkodás után a kereskedési idő végére ismét negatív lett a hangulat. Ez részben annak volt betudható, hogy az amerikai tőzsdék esése rányomta a bélyegét a nemzetközi hangulatra, a befektetők érezhetően feszültek a Fed holnapi kamatdöntő ülése előtt.
Ami a gazdasági adatközléseket illeti, lassan indul be a hét, azonban szerdán a kínai jegybank megkezdi a kamatdöntések sorát, szerda este pedig a Fed teszi közzé a Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) kamatdöntését. Ezek után csütörtökön és pénteken a brit, valamint a japán jegybank is kamatdöntő ülést tart, tehát ez a hét egyértelműen a jegybankárokról fog szólni. A nemzetközi piacokon eközben vegyes mozgásokkal indul a hét eleje, Ázsiában felemás mozgások jellemezték a hétfői kereskedést, míg Európában esnek a tőzsdék, az USA-ban pedig iránykeresés látszik.
Az elmúlt napokban megint egy szűk sávba ragadt be az euró-forint jegyzés, a 380-385-ös tartományból nem tud kiszabadulni a magyar deviza. A nap nagy részében alig változott az árfolyam, de délután végül gyengülésnek indult az árfolyam. A következő napokban is nehéz elképzelni, mi lendíthetne a forinton bármelyik irányban, a befektetők leginkább a Fed szerdai ülésére figyelnek.
A tegnapi napot emelkedéssel zárták a tőzsdék Amerikában, ám a széria nem folytatódott eddig, esnek az amerikai indexek. Ma reggel Ázsiában vegyes hangulatban telt a kereskedés. A hazai piacokon a mai nap egyértelműen a Magyar Telekomról szól, miután a vállalat részvényei már közel 10 százalékos pluszban vannak azt követően, hogy bejelentették, hogy 123 milliárd forintos beruházási programot indítanak, a magyar kormány pedig megerősítette, hogy a hírközlési szolgáltatókat terhelő közműadó fizetési kötelezettséget 2024 januárjától, a távközlési pótadót pedig 2025 januárjától megszünteti.
Az elmúlt napokban igencsak bizonytalanok voltak a piaci szereplők azzal kapcsolatban, hogy az euróövezet egyre rosszabb gazdasági teljesítményét látva tovább emelheti -e a kamatot az Európai Központi Bank. Csütörtök délután végül újabb 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatot az EKB kormányzótanácsa, emellett pedig negatív irányba módosították a gazdasági előrejelzéseket is. A döntést követően az euró gyengülni kezdett a dollárral szemben, miután várhatóan a mai volt a jelenlegi szigorítási ciklus utolsó kamatemelése. A vezető európai indexeknél pedig kisebb emelkedést figyelhetünk meg.
Ezzel egyidőben Amerikában is fontos adatok láttak napvilágot: a vártnál erősebb kiskereskedelmi forgalom, valamint a termelői árak vártnál szintnél magasabb mértékű emelkedése pedig akár további fejfájást is okozhatnak a Fed döntéshozóinak
A külföldi események nem zavarják a magyar tőzsdét, a délutáni órákban a BUX már 0,6 százalékos pluszban van. Mind a négy hazai blue chip árfolyama pluszban van, az emelkedést pedig ezúttal is az elmúlt napokban nagyot ralizó Magyar Telekom vezeti.
Az amerikai inflációs adatokra várakozva rossz hangulatban zajlott a kereskedés a kontinens tőzsdéin, délután aztán meg is érkezett az augusztusi statisztika: a friss közlés értelmében a júliusi 3,2 százalékról 3,7 százalékra emelkedett az infláció az Egyesült Államokban, ezt elsősorban a megugró olajárak idézték elő. A közlés után javult a hangulat a piacokon, bár elsősorban a bizonytalanság a jellemző: a befektetők vélhetően emésztik a számokat és igyekeznek többet kiolvasni belőlük, ebben a következő napokban az esetleges jegybankári nyilatkozatok segíthetnek majd. A legfontosabb ugyanis az, hogy hogyan értelmezik a Fed döntéshozói a friss adatot a monetáris politika várható alakulásának függvényében.
Bizonytalan hangulatban zajlik a kereskedés az európai tőzsdéken, a magyar piac sem találja az irányt. A héten elsősorban az amerikai inflációs adatokra figyelnek majd a befektetők: a legfrissebb fogyasztói árindex adat holnap, a termelői árindex pedig csütörtökön érkezik majd. A magyar piacon jó a hangulat, a Magyar Telekom részvénye 4,5 éves csúcson van.
Reggel éles irányváltást látunk a forint piacán, a magyar deviza hirtelen gyengülni kezdett a szerdán érkező amerikai inflációs adat előtt. Estére visszaerősödött a magyar deviza a 384-es szintre.